Orbán Viktort miért tartja diktátornak sok ellenzéki?
Szerintem nagyon kevés ellenzéki tartja Orbánt konkrétan diktátornak. A legtöbb ellenzéki autoriter vezetőnek tartja, csak ez egy hosszabb, nehezebben kommunikálható, ráadásul kevésbé bejáratott szó (kevesebben értik), és a közbeszéd diktátorrá egyszerűsíti.
Az autoriter vezető alatt pedig azt értik, hogy a kezében túl nagy hatalom összpontosul, a hatalommegosztás (mely minden demokratikus rendszer alapja) sokkal kevésbé valósul meg, mint a fejlett nyugati társadalmakban (nyugat-európai országok, USA, Kanada, Ausztrália, stb.).
A parlament nem tölt be valódi ellenőrző szerepet. Elvileg a kormány felelős döntéseit a parlament kellene ellenőrizze. Sajnos nálunk még élnek a hagyományok, miszerint a parlament azért van, hogy a kormány talpát nyalja (a Kádár-rendszerben is így volt). Az USA-ban külön ügyek mentén az elnöknek keményen meg kell küzdeni a törvényhozással, szó nincs róla, hogy ha valami kipattan a fejéből, azt a képviselőházban és a szenátusban ülő párttársai gondolkodás nélkül támogatnák. Nálunk nemhogy van szó róla, csak ez történik. Egyébként ez nem csak Orbán-ügy, a korábbi kormányainknak is csak meghosszabbított csápja volt a parlament.
Szintén nem csak Orbánra volt jellemző, hogy a különböző hivatalos vagy máshogyan fontos pozíciókba saját embereket ültet (ÁSZ, Alkotmánybíróság, főügyész, közmédia vezetése), akik aztán nem a pozícióhoz hűségesek, hanem a kinevezőhöz. Megint írok amerikai ellenpólust: az elnöknek nem tetszik, hogy az FBI nyomoz egy vele kapcsolatos ügyben, ezért leváltja az FBI vezetőjét; az új vezető ott folytatja a nyomozást, ahol az elődje abbahagyta - mert ez a dolga. [Ellenben mi Polt dolga? Hogy "bűncselekmény hiányában" leállítson minden nyomozást, mely mondjuk a miniszterelnök egyik vejéhez köthető (akkor is, ha közben uniós szervek jelzik, hogy itt nagyon sok pénzt loptak el... "bűncselekmény hiányában", persze). Lehetne Polt dolga az is, hogy főügyészként viselkedjen, de neki jobban esik pincsikutyaként viselkedni.]
Ami meglátásom szerint speciálissá teszi Orbánt (nem annyira a személyét, hanem a helyzetét), az az, hogy hosszú ideje van hatalmon, ráadásul majdnem végig kétharmaddal, ezért gyorsan is tud intézkedni. A hosszú ideje történő hatalomgyakorlás lehetővé teszi, hogy elődeinél (vagy nyugati kollégáinál) sokkal több pozícióba juttassa be kádereit. A kétharmad pedig lehetővé teszi, hogy úgymond, ahhoz nyúljon, amihez akar. Átírta az Alkotmányt (új név: Alaptörvény), átírta a választási törvényt, az Alaptörvényt többször is módosította aktuálpolitikai céljai szerint, és még hosszan lehetne folytatni a sort.
Én ennek személy szerint nagyon nem örülök, ezek szerintem nem jó folyamatok. 2010-ben azt gondoltam, hogy a kétharmad egy lehetőség, mellyel sok már a rendszerváltás óta húzódó ügyet le lehet zárni. Ehhez képest azt kellett látnom, hogy Orbánt megrészegítette a hatalom, és a lehetőséggel nem él, hanem visszaél. Könnyen lehet, hogy mást is megrészegített volna (állítólag Gyurcsány is szeretett volna új alkotmányt írni, csak nem volt hozzá politikai ereje, vagyis kétharmada; sőt, olyat is hallottam már, hogy a kétharmados '94-'98 MSZP-SZDSZ is szeretett volna új alkotmányt, csak nem tudtak egymással megegyezni, vagyis a koalíción belüli vitákon bukott el - ezeket persze nem tudom ellenőrizni).
Akárhogy is, az, hogy más hogyan viselkedett volna, számára nem mentség. Tényleg nagyokat rúgott a jogállamiságba, Magyarország ma már nem annyira szabad ország, mint 10 éve volt (vagy akár 20 éve, amikor szintén ő volt a miniszterelnök).
Feléledt itt már a jó öreg besúgóhálózat is :P
Nem éledt fel, undorító módon fröcsögött. Azóta törölték is a hsz-ét, a korábbi 14-es most a 13 már, remélem ő nem értette félre.
#18 Alapvetően butaság amiket írtál.
"Ugye 2/3 van a Fidesznek ami azt jelenti, hogy 2/3 al leszavazhatnak bármit, hogyha pedig ők akarnak valamit arra elég a 2/3."
A 2/3-t nem adta nekik senki, mindenki a saját szavazatát adta oda és annyian adtuk rájuk a szavazatunkat, hogy EZZEL szerezték meg a parlamenti mandátumok 2/3-t. Demokratikusan. Ahogy ezt a többséget is a törvények által meghatározottan használhatják és használják is fel. Mi a fenétől demokratikus ha a parlamentben a kormány képviselői meg a velük egyetértő képviselők szavazata van együtt 2/3 ha az nem demokratikus szerinted ha eleve a kormányon levő képviselőknek van meg a 2/3-nyi szavazata? Mindig az számít hogy az összes parlamenti képviselő közül legyen 2/3, mert ez jelenti azt, hogy annyi ember szavazata, felhatalmazása áll mögöttük, ami már feljogosítja őket egy ilyen súlyú törvény módosítására is.
A kormányra jutáshoz elég a szimpla többség. Az is tökéletesen demokratikus volt, amikor Bajnai alatt a balliberális mszp-szdsz kormányból kilépett az szdsz és az mszp a maga 50%-nál KISEBB arányával vezette az országot, csak a szükséges szavazatoknál szavazott velük együtt az szdsz. Pontosan ugyanúgy nem kormánypártiként már, mint a többi ellenzéki képviselő.
" A főügyész Fideszes és ő eltusolhatja a korrupciós botrányokat."
Nem tett ilyet. Minden ügyet az ügyészek, nyomozók vizsgálnak ki. Ha bármi lenne mait el lehet tusolni, akkor az már megjelent volna a sajtóban triplán. Az az ellenzéki média, amelyik képes lehozni a Bajai álvideót, az álmentős botrányt meg a sok-sok hazugságot, az egy másodpercig sem habozna elénk tárni ha tényleg lenne valami. Az országban több tízezernyi ember dolgozik az ügyészségeken. remélem nem akarod megmagyarázni, hogy mindegyik fideszes vagy egyik sem képes információt kijuttatni ha lenne és a főnökei el akarnák tusolni az ügyet.
" Nincs korrupcióellenes hivatalunk se. "
Másnak sincsen. Az EU országainak többségében nincsen. Van helyette törvényünk ami tiltja a korrupciót és rendőrségünk akinek ki kell nyomoznia, bíróságunk ami ítéletet hoz róla. Ahogy a többi tagállamban is.
"Igazából sok dolgot csinálhat és semmi se korlátozza meg benne. A mi rendszerünk az nem a tilos szidni, hanem a hiába szidod, nevet egyet és folytatja típus. Egyszer egy EU újságíró mondta neki, hogy megfélemlítő, xenofób a retorika amit ők használnak. Orbán Viktor Miniszterelnök Úr ennyit válaszolt: köszönjük, hogy elmondta a véleményét. Ennyit ér egy vélemény, ami őket kritizálja. Ezt akkor minek nevezzük?"
Értem. Szóval azért mert NEM tiltja a törvény, Nem bünteti a törvény, hogy szidja valaki az ország vezetőjét, kormányát, és szabadon meg is teheti ezt bárki - meg is teszik 0-24-ben folyamatosan - az neked nem azt bizonyítja hogy itt szólás és véleményszabadság van. Akkor mi az ami bizonyítaná?
Szerinted mi a frászt kellene Orbánnak akkor csinálni ha egy marha újságíróként ilyen hülyeséget mond a miniszterelnöknek? Ha Macronnak azt mondaná egy újságíró, hogy SZERINTE diktatúra és rendőrállam az ahol úgy verik szét a tüntetőket, mint Párizs utcáin tették rendszeresen - akkor Macron majd elszégyelli magát, azt mondja: ó, önnek tökéletesen igaza van, azonnal be is adom a lemondásomat? Mi az amit szerinted Orbánnak tennie kellett volna ebben az esetben? Tényleg olyan hülye vagy hogy azt hiszed egy újságíró megjegyzése felülírja egy ország polgárainak választáson kinyilvánított döntését?
" Eleve az a demokráciafelfogás: hogy 4 évig azt csinál amit akar az, akit megválasztanak."
Mert ezt jelenti a képviseleti demokrácia. Amikor elmész választani, akkor azért KÉPVISELŐT választasz, mert onnantól ő fog téged KÉPVISELNI, vagyis a te felhatalmazásoddal és a te megbízásod alapján, helyetted dönteni. Mégpedig úgy ahogy ő akar. Egészen addig amíg te egy népszavazással ellene nem döntesz vagy a következő alkalommal helyette egy másikat nem választasz meg képviselődnek, aki majd másképpen fog dönteni.
Mert az.
#13-nak:
"Szerintem nagyon kevés ellenzéki tartja Orbánt konkrétan diktátornak."
Csak az összes DK-s, MSZP-s, és Jobbikos. XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!