Miért van ennyi pattogó, hangulatkeltő, kiskobold?
"Ebbe most ne menjünk bele"
Ezt leírtad, aztán még 1000 karakteren át arról írsz, hogy miért jobb a fidesz, miért nincs gond a stadionokkal, miért jobb az ő korrupciójuk stb. stb.
Figyelj, megadom a pontot a fidesznek azért, mert stabil gazdaságot tudnak fenntartani, de:
1. Az ellenzék nem Gyurcsányt jelenti egyszemélyben, ezért azzal szembeállítani egyszerűen nem valid érv a szememben.
2. A fidesz GDP arányában csökkentette az oktatás, az egészségügy, de még a honvédség költségvetését is, ha már felhoztad a határvédelmet. Az, hogy egy tortából mekkora szeletet vágnak egyes ágazatoknak, nagyon jól tükrözi a döntéshozók szellemiségét és gondolkodását. És én erről csak annyit szeretnék, méghozzá nagyon diplomatikusan mondani, hogy mást irányt képviselek, mint a fidesz.
3. Bármennyire is csípik egyesek a fidesz adta stabilitást (khm, khm, lemásolt Bajnai intézkedések, eddigi legnagyobb EU támogatás és a fent említett ágazatokon való spórolás), az erkölcsi megítélés egy másik történet. És a fidesz erkölcsi számlájára túl sok írható fel. És még valaki elkezdene nekem Gyurcsányozni és Mszp-zni stb. stb., bizony annak a felelőssége is a fideszt terhelte volna, hogy elszámoltassa ezeket a gazembereket. Aki hagyja a tolvajt futni, hogy átvehesse a helyét, az az én szememben kicsivel sem jobb.
#11 Miért kell hülyeségeket beszélni?
"A fidesz GDP arányában csökkentette az oktatás, az egészségügy, de még a honvédség költségvetését is,"
NEM csökkentettek semmit, hanem emelték az ezekre fordított összeget IS és a GDP IS nagyobb lett. Csak az ország bruttó nemzeti terméke jobban nőtt, mint amennyit emeltek a költségvetésben ezeken a tételeken.
"s még valaki elkezdene nekem Gyurcsányozni és Mszp-zni stb. stb., bizony annak a felelőssége is a fideszt terhelte volna, hogy elszámoltassa ezeket a gazembereket. "
HOGYAN????
Ha bele mernek nyúlni a törvényekbe akkor azért diktatúráztok, ha meg a bíróság a fidesz szándéka ELLENÉRE nem ítél el valakit, akkor meg az a bajotok. A fidesz megtette amit lehetett, az ügyekben feljelentést tettek, azokban nyomozás folyt, maj a független bíróság döntött.
Most komolyan azt akarod hogy a bíróságot a kormány kézivezérléssel irányítsa? Mert eddig pontosan ettől féltetek olyan nagyon, hogy meg fog történni.
"Ez igazából egy kérdés volt, vagy egy kérdésbe bújtatott vélemény nyilvánítás? Senki sem kíváncsi az ismerőseid közül a fárasztó szövegedre, ezért legalább ide kiírhatod mi?"
Oké ennyit a vita készségetekről... Ezért is nincs vita 👏🙄
Azért mert ez a gyakorikerdesek.hu és nem a gyakorivitak.hu. Ez egy oldal ahol kérdezel valamit, amire nem találod a választ, nem pedig kiírod a véleményed amire nem találod a befogadó füleket.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!