Mit szóltok ahhoz, hogy a mai világban rendezvénysorozatot tartanak Karl Marx születésének évfordulóján Németországban?
Marx egy társadalomfilozófus volt. Az más kérdés, hogy amit kitalált azt senkinek nem sikerült a gyakorlatba átültetni.
Lehet vele egyetérteni meg nem egyet érteni. Én pl.: sok gondolatával nem értek egyet, mégis azt gondolom, hogy ha a szülővárosában meg akarják ünnepelni, akkor tegyék, engem nem zavar. Bár nem is mennék el rá.
Am Marx nem tett semmi rosszat, sőt!
Az eltörlés nem egyenlő a kiírtással.
Elméleti síkon igaza volt, gyakorlati síkon az ideológiája megvalósíthatatlan, hála az emberi természetnek.
Nagyrészt. Kisebb részt meg Lenin után. Igaz?
Soha nem fogod megérteni kérdező ennyi tudással. A németek egy más dolog, ők nem gyűlölködő, ők egyszerűen méltatnak egy gondolkodót. Az tudod mi?
"Az úm. alsóbbrendű népek megsemmisítéséről is írt, többek közt a zsidóságról (akik közé amúgy tartozott)."
Hát igen ezt szokták a leggyakrabban félreértelmezni, főleg ha csak A zsidókérdésről című írás második felét vesszük alapul. Nem véletlenül van több olyan írása is ezután, ahol ezt mondhatni cáfolja, lásd Szent család vagy a Török Birodalom népeiről írt cikkek.
#20
Csak ilyesmi soha nem létezett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!