Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Kinek áll az érdekében a...

Kinek áll az érdekében a holokauszttagadás?

Figyelt kérdés

Sok millió ember él a világon, akinek a családját elhurcolták, és rokonait soha nem láthatta viszont. Tudjuk milyen szörnyűségek történtek, az elkövetők illetve szimpatizánsaik mégis makacsul tagadnak.


Vajon miért?


Hiszen nyilvánvalóan szánt szándékkal, előre eltervezett módon végrehajtott gyilkosságokról van szó. Az elkövetők egy eszme nevében cselekedtek, vagyis emberi logika szerint ők saját tettükre inkább büszkék kellenének hogy legyenek, hiszen úgymond sikerült megtisztítaniuk a világot több millió olyan embertől (nem kívánok számháborúba bocsátkozni, mert ennek semmi értelme), akiket ők nemkívánatosnak, sőt kártékonynak tartanak.


Talán tudat alatt mégis szégyellik a tettüket?


Vagy gyávák ahhoz, hogy beismerjék: "igen, én tettem, és most is így tennék, ha megtehetném. Hiszen ezzel úgy gondolom, az életre méltó, árja emberiség javát szolgálom." - egy elszánt forradalmár például ezt mondaná


Vagy egyszerűen csak félnek a felelősségre vonástól és a törvényektől?


Megkérlek benneteket, ne jöjjetek számokkal, hogy nem ennyi az annyi, mert nem erről kívánok vitatkozni. Mint ahogy arra a fantasyre sem vagyok kíváncsi, hogy Auschwitz voltaképpen megaszanatórium volt úszómedencével, szaunával és táncteremmel, aztán jöttek a gonosz amcsik, lebombázták a síneket és éhen haltak az üdülők...


Pusztán az ilyen emberek lélektana érdekel, hogy ha hisznek valamiben (mindegy, milyen aljas dolog), akkor miért nem büszkék rá, és miért nem vállalják fel nyíltan.


2010. jún. 9. 00:18
1 2 3 4 5 6
 51/53 anonim ***** válasza:
59%
az a gondom ezzel az egésszel, hogy lehet rajta vitatkozni. vannak olyan történelmi dolgok, amik vitathatatlanok, pl. hogy voltak táborok, és ott voltak zsidók. az hogy mi történt azért vitatható, mert egyik fél sem tudja egyértelműen alátámasztani az igazát. márpedig ha ott valóban olyan dolgok történtek volna, mint amik mondva vannak, akkor szerintem arra megcáfolhatatlan bizonyítékoknak kellene lenniük. attól függetlenül ismerve a nácikat, bármi lehetett ott, de akkor miért nincs cáfolhatatlan bizonyíték?
2010. jún. 13. 16:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/53 anonim ***** válasza:
43%

utolsó: mert mindent meglehet cáfolni még ha bizonyítékokkal is van alátámasztva az igazság. A vallást is meg lehet cáfolni mivel mi a bizonyíték, hogy létezik Isten?? Mégis sokan elhiszik, hogy valóban létezik.

Én szerintem volt holokauszt és elgázosítás is. És úgy gondolom, hogy Mengele se volt épelméjű, de ez az én véleményem. Hitler pedig beteg volt és simán kinézem belőle, hogy miket volt hajlandó elkövetni az árja faj érdekében. Úgyhogy mindenki azt hisz amit akar, az ő dolga. Én már nem akarok senkit se meggyőzni (úgyse lehet).

2010. jún. 14. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/53 anonim ***** válasza:
Erre van egy mondás : a háború győztesei írják a történelmet.
2010. jún. 14. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!