Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Kinek áll az érdekében a...

Kinek áll az érdekében a holokauszttagadás?

Figyelt kérdés

Sok millió ember él a világon, akinek a családját elhurcolták, és rokonait soha nem láthatta viszont. Tudjuk milyen szörnyűségek történtek, az elkövetők illetve szimpatizánsaik mégis makacsul tagadnak.


Vajon miért?


Hiszen nyilvánvalóan szánt szándékkal, előre eltervezett módon végrehajtott gyilkosságokról van szó. Az elkövetők egy eszme nevében cselekedtek, vagyis emberi logika szerint ők saját tettükre inkább büszkék kellenének hogy legyenek, hiszen úgymond sikerült megtisztítaniuk a világot több millió olyan embertől (nem kívánok számháborúba bocsátkozni, mert ennek semmi értelme), akiket ők nemkívánatosnak, sőt kártékonynak tartanak.


Talán tudat alatt mégis szégyellik a tettüket?


Vagy gyávák ahhoz, hogy beismerjék: "igen, én tettem, és most is így tennék, ha megtehetném. Hiszen ezzel úgy gondolom, az életre méltó, árja emberiség javát szolgálom." - egy elszánt forradalmár például ezt mondaná


Vagy egyszerűen csak félnek a felelősségre vonástól és a törvényektől?


Megkérlek benneteket, ne jöjjetek számokkal, hogy nem ennyi az annyi, mert nem erről kívánok vitatkozni. Mint ahogy arra a fantasyre sem vagyok kíváncsi, hogy Auschwitz voltaképpen megaszanatórium volt úszómedencével, szaunával és táncteremmel, aztán jöttek a gonosz amcsik, lebombázták a síneket és éhen haltak az üdülők...


Pusztán az ilyen emberek lélektana érdekel, hogy ha hisznek valamiben (mindegy, milyen aljas dolog), akkor miért nem büszkék rá, és miért nem vállalják fel nyíltan.


2010. jún. 9. 00:18
1 2 3 4 5 6
 21/53 bumbi02 ***** válasza:
62%
ilyeneken ki akadni hogy 6 vagy 4 milliót öltek e meg, illetve éheztetéssel és rossz körülményekkel vagy gázzal... lényeg ugyanaz...célzottan válogatva vitték oda az embereket nem pedig ugy h az a száz jöjjön... zsidók, cigányok, melegek stb .... innentől kezdve nem kell ezen tárgyalni hogy a holokauszt szörnyü volt-e vagy sem... hogyha akármelyik holokauszt tagadó meggyőz egy özvegyet ,akinek anno a II vh-ban elvitték a férjét , fiát vagy akár egész családját , hogy nem volt holokauszt.. akkor én is elhiszem... osztálytársam zsidó származásu, mesélte hogy anno fél családjuk eltünt...biztos nyaralni mentek nem?
2010. jún. 9. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/53 anonim ***** válasza:
39%

Ez a válasz 29%-ban hasznosnak tűnik.

A válasz írója 69%-ban hasznos válaszokat ad.


Kedves 69% os, mielőtt hazudozással vádolsz meg, előbb nézz a tükörbe. említettél egy sírhelyet, amire feltárási engedélyt kaptak, nos ha 10000 ember holttestét, csontjait találnák ott meg én már azt is sokallnám, hisz az csak egy kisebb koncentrációs tábor volt. én tömegsírokról beszéltem, olyanokról amikbe bennevan az a 6 millió zsidó ( az 5 millió nem zsidót már meg se említem) akiről szó van, és ilyen tömegsírt ahol valóban sok ember vagy hamuja, vagy holtteste található még NEM találtak.


- a hivatalos történészek szerintem nagyon boldogak lennének, ha találnál olyan írásos dokumentumot ami alátámasztja ezt, mert nekik ez eddig még nem sikerült! és erre írta azt Raul Hilberg a holokauszt legnagyobb hivatalos történésze aki azóta meghalt, hogy az elmék legmagasabb fokú találkozása valósult meg. ehhez nem is kell fűznöm kommentárt.

- a kedvenc részedet ezekszerint félreértelmezted, ugyanis olyan, hogy zsidó állampolgár nem létezett akkor, a kicsivel több mint 3 millióba minden nemzetiségű zsidó beletartozott.

- a következőkben megkérlek, hogy ne forgasd ki a szavaimat, én azt mondtam h a zsidók meggyilkolására nincsen semmilyen írásos bizonyíték. viszont fennmaradtak tábori naplók és sok sok irat amiből én kivettem azt a részt amit leírtam

- az 1-2 kirívó eset számodra a 1990 előtti történelemtankönyveket jelenti?

- a helyedben ilyet nem jelentenék ki, hogy a 6 millióban a nem zsidók is benne vannak, ez már ma Magyarországon holokauszttagadás


Mire alapozzák a holokausztot: Náci tisztek vallomásai zsidó, lengyel stb. áldozatok vallomásai, az épületek, írásos dokumentumok, tömegsírok, krematóriumok, a zsidó népesség jelentős csökkenése,


nos akkor kezdjük az elején, áldozatok vallomásairól már leírtam hogy elfogultak voltak és képtelenségeket egymásnak ellentmondóakat állítottak. tömegsírokat nem találtak. krematóriumok azért kellettek, hogy a halott emberek ne betegítsék meg a többit. az épületek semmiről nem árulkodnak, hiszen nem találták meg az ún. gázkamrákban a ciklon b nyomait. a zsidó népesség a statisztika szerint nem csökkent. míg a háború előtt 15 millió fő volt addig 1946 ban is 15 millió fő körül volt, 1947 ben viszont -5,4 milliós ugrás figyelhető meg. érdekes, 1 év alatt a háború után meghalt vmiért 5,4 millió zsidó? és akkor elérkeztünk a legfontosabb dologhoz, amit már egy másik válaszoló is említett, mégpedig a nünbergi perhez. a perről tudni kell, hogy kínozták a rabokat olyan mértékben hogy nem maradt 2 nél több perbe fogott, akinek a heréje ép maradt. ez már azthiszem majdnem mmindent elárulna, de ha még hozzáteszem hogy zsarolták őket a családjaik legyilkolásával, illetve a nünbergi bírák azt mondták, hogy a nácik egy titkos nyelvet használtak, tehát nem az van a papíron ami oda van írva. ez tehát azt jelentette, hogy bármit kiolvashattak onnan. így viszont nem nehéz. kb ennyit a nünbergi perről, remélem most már mindenkinek világos, hogy a győztesek ítélkeztek a vesztesek felett és a per a jog megcsúfolása volt.

2010. jún. 9. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/53 anonim ***** válasza:
41%

A válasz írója 85%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 07:40


a mai nap folyamán, írok neked még erről

2010. jún. 9. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/53 anonim ***** válasza:
40%

Állj már le te vak utolsó. Mondom menj el Auschwitzba és nézd meg magad. Ott nincsenek csontvázak, meg hatalmas tömegsírok mert a hullák csontját cmes darabokká őrölték, és azzal szórták meg a talajt, a többi helyen is szinte mindegyikbe elporították a csontokat, nem is nagyon lehet sok csontvázat találni, ugyanis a krematóriumba megölt embereket utánna elégették, és nem tömegsírba tették,és az égetés után a csontjukból nagyon kevés maradt. és a nagyobb darabokat szorták szét az udvaron hogy ne legyen sár. Meg a kommmentjeidből látszik, hogy teljesen elvakult vagy. Amit hallani szeretnél annak hiszel csak, nembaj hogy az érveik hülyeségek! És megnézném ha te kerültél volna be egy olyan táborba, mit hangoztatnál, szabadulásod után. Nagypofájú. Bár szerintem te 1 napig se húztad volna. De ha mégis, biztos ráfogtad volna, hogy a csuzdázásnál eltört a lábad, azért vágták le, a szemed meg azért kék, mert sokat napoztál, nempedig azért mert az ottani tudósok mindenféle xarral kísérleteztek az ottani embereken. Beteg vagy. Iszonyatosan remélem, hogy háborút szítotok ismét a faji gyűlölet miatt, és akkor első sorból lődözhetném az ilyen disznókat mint amilyen te vagy.


ja, és az érveidről annyit, hogy nem érvek. Linkelj tudományosan elismert honlapokkal, ahol leírják azokat amiket te mondasz. De ne a jobbik pont hut, meg a barikádot, meg más náci honlapot, hanem ahol tényleg tények vannak, nem pedig csak üres jól hangzó szavak, és annyit érnek mint a biblia, hogy vagy el hiszed vagy nem.

2010. jún. 9. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/53 anonim ***** válasza:
57%

"Állj már le te vak utolsó" - esetleg nem tetszik az igazság? az hogy nekem valódi érveim vannak tényeken alapulva, ami alátámasztja a gondolatmenetemet?

Tudod az az ember aki úgy meg el auswitzba, hogy a töri tankönyvön és a médián nevelkedett, az ott is mindent el fog hinni. neked is ajánlom david cole auswitzi utazás című kisfilmjét. valóban jól tudod! őrlőgépekkel a nagyobb csontokat darabokra törték, viszont még így is ezeknek a csontoknak meg kéne valahol lenniük, mármint az állítólagos 6 millió áldozat csontjainak, ugyanis tévedsz, a csontokat nem lehet elégetni. egy revizioinista történész kiszámolta, hogy ha a krematóriumok reggeltől estig működtek volna ami képtelenség, mert napi mert szellőztetni, hűteni kellett a téglát, akkor is összesen 480000 embert lehetett volna annyi idő alatt megölni auswitzban. arról nem is beszélve, hogy rengeteg tüzelőanyag kellett volna ehhez, ami egész egyszerűen nem állt rendelkezésre, mivel nem voltak hatalmas erdőirtások a környéken. 6 millió ember csontjai hamuja több ezer tonna hamu. semmiféle földmunkáknak a nyomai sem látszottak hogy eltemették volna ezt az állítólagos 6 milliót, a hamu és csont meg nincs meg. na ezért nincsen tárgyi bizonyíték.


a kommented utolsó részéből kiderült, hogy zsidó vagy. én nem akarom se az őseidet, se téged megsérteni, ők nem érdemelték meg azt ami miatt szenvedniük kellett, hisz a zsidóság vezetőjének köszönhetők voltak németek ellenintézkedései. mengeléről annyit azért elmondanék, hogy annyi bűne volt, hogy auswitzban volt a főorvos. és mint ilyen nem azt fogja róla a propaganda miatt tudni az emberiség, hogy hány zsidó életet mentett meg műtétekkel, hanem hogy miféle szörnyűségeket követett ,igen ismét a beszámolók alapján...


melyik érvem nem érv, kedves válaszoló, melyik?

tudományosan elismert honlapokat szeretnél? a revizionistákat nem fogadják el, ignorálják ahonnan csak tudják, hogy nehogy megismerhessék az emberek az érveiket és rájöjjenek az igazságra. én minden tudásomat revizionistáktól és hivatalos történészektől szereztem ebben a témában. ajánlom fred leuchter, carlo mattogno, jurgen graf, perge ottó és még sok más revizionista történészek munkáit. én tőlük vettem gondolatokat. ők forrással igazolják azokat amiket leírnak. mivel én nem vagyok történész rájuk kell támaszkodnom. de nézz utána azoknak amiket leírtam, és rájössz hogy kitaláió e vagy bizony a kőkemény igazság.

2010. jún. 9. 16:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/53 bumbi02 ***** válasza:
48%

én nem megyek bele itt minden tény adatba...

csak egy kérdést teszek fel:

Akkor hogy lett annyi csonka család? hirtelen mindenki egyszerre ment nyaralni és senki se jött vissza?

2010. jún. 9. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/53 anonim ***** válasza:
60%

A válasz írója 43%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 16:07


milyen csonka család? gyerektől idősig deportálták őket. ha arra vagy kíváncsi hova tűntek ezek a zsidók? nos nem sokan jöttek vissza oda, ahonnan egyszer már elüldözték őket, kimentek amerikába nyugati országokba, IZRAELBE hisz 1947 ben megalakult. illetve nem vállalták sokan tovább zsidóságukat és egyszerűen beolvadtak. így lett rosenfeldből ivanov. roth ból rákosi és sorolhatnám.

2010. jún. 9. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/53 anonim ***** válasza:
31%

Látod, megint nem tudsz tényeket felmutatni :D a vallásomat illetve, nem vagyok vallásos, nem vagyok megkeresztelve, ateista vagyok. Minden vallást utálok. Mert csak az emberektől csalják ki szép szavakkal a pénzüket... Botrány az összes. Szal megint mellé. És a "tényeid" nem tények, csak szavak, amiket te gondolsz, hiszel. Ennyi.


Utolsó. Ezekkel nem lehet vitatkozni, mert annyira vakok, hogy csak hangoztatják amit a führerük mondott, a többi meg egyik fülön be másikon ki. Én se írok többet mert felesleges. Nemtud érvelni se. Csak hogy ő tényeket ír le, olyanokat, amiket érdekes módon sehol se fogadnak el tényként, mert minden tényeken alapuló honlap zsidó. Ráadásul énis az vagyok, mert elhiszem a népírtást. Röhej. Sőt, biztos komcsi is vagyok.

2010. jún. 9. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/53 bumbi02 ***** válasza:
51%

hát amerikába a lakosságnak kb 1%a lehet zsidó ami nem számottevő, Izrael sem egy annyira népes ország hogy ráfoghassuk hogy oda került 6 millió zsidó... (vhol 6-7 millió közt van a népessége asszem?


azt irod hogy a háboru előtt 15 millió volt a zsidók száma... nahmármost.. számoljunk fogjuk rá 7 millióra hogy elmentek izraelbe, fogjuk rá 3 millióra hogy usába került ( usa 1% zsidó) ez még csak 10 millió... , akkor fogjuk rá 1-2 millióra hogy tényleg letagadja a zsidoságát előfordulhat, illetve ebbe az 1-2 millióba számoljuk bele azokat akik más országokba mentek el... igy is hiányzik 3-4 millió zsidó nem? és ezek a számok elég kerekitettek, főleg mivel mai adatokkal hasonlitom össze a háboru előtti adatokat, azóta inkább nőhetett a számuk minthogy csökkent... szal maradjunk annyiba hogy azért elég sok zsidó hiányzik a létszámból...

2010. jún. 9. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/53 anonim ***** válasza:
61%

A válasz írója 32%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 16:24


sztem meg te vagy vak, mert ahelyett hogy utánanéznél a dolgoknak lenácizol. kéred, hogy közöljek neked néhány forrást, ahonnan az érveimet szedtem?

2010. jún. 9. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!