Mit szóltok hozzá, hogy Ausztriában is kirúgnak valakit politikai vélemény miatt?
Én egyáltalán nem lepődtem meg azon,hogy kirúgnak politikai vélemény miatt, Nyugat-Európában legalább annyira jellemző ez, mint Magyarországon, csak itt azért, a "párthűtlenség" miatt ott meg azért, mert nem vagy elég liberális.
A kirúgott férfi pedig nem mondott durvát, csak kifogásolta az ítéletet.Ami azért tényleg kifogásolható,hiszen csak úgy elengedték a migránst egy nemi erőszak után, semmiféle retorzió nem volt.Pedig a kiutasítás,kontinensről kitiltás lett volna a minimum.
Nálunk a cégnél, kiemelt munkatárs pozícióban vagyok, ami nem vezető de befolyással vagyok a vezető döntéseire.Simán megtehetném, hogy aláteszek azoknak,akiknek migránsokkal szimpatizáló nézetei vannak.Hiszen, őszintén megmondom utálok minden ilyen embert,katapulttal lőném őket a határon túlra a migrik közé, de úgy gondolom, a politika nem befolyásolja a teljesítményt.Nem szabad ezért kirúgni senkit.
Azt el kell felejteni, hogy demokrácia, vagy szólásszabadság lenne bárhol is. Pont nemrég néztem erről egy filmet, hogy nyugaton hány embert rúgtak ki, járattak le, mert nem volt "politikailag korrekt" véleménye.
Nyugaton azért lett ez most téma, mert ki volt nyalva a hátsójuk, és most, hogy szembe kell nézniük valami nehézséggel, most veszik észre a falakat amikbe folyamatosan ütköznek.
Én sem értem, hogy a zsidó szó miért lett olyan, hogy ha valaki kimondja akár jó kontextusban is, megfagy a levegő, mindenki elnémul, mindenki feszült lesz. Azért ez kemény. Pedig csak egy ugyan olyan vallásról, népcsoportról van szó mint bármelyik a világon. Elgondolkodtató. Persze most ebből a gondolatból is azt fogják kihozni, hogy antiszemita hozzászólás, de ha egyre inkább teret adunk annak, hogy lesznek tiltólistás szavak, mert ahogy látom, kezdenek szaporodni, az életünkön teljesen el fog uralkodni a félelem, mert már nem is beszélgethetünk.
"Felmerült egy kinti beszélgetésetek során hirtelen ,,Szorosz" neve egy migráns témában."
Felmerült és nem én hoztam fel. Nem értem miért olyan hihetetlen, ha Darth Vader neve merülne fel migráns témában, azt talán furcsa lenne, de Soros.
Ja, hogy vannak ismerőseid Németországban...Nekem is, meg 16 éve oda járok, értem a nyelvet, hallgatom a rádiót útközben, beszélgetek velük, vannak német kollégáim. Egy német eleve kényelmetlenül érzi magát - pedig egy mai németnek már nem kéne - ha pusztán csak a "jude" szó elhangzik.
Ott ismeretes a "hasskommentar" fogalma:
"Ein Hasskommentar ist in Deutschland ein Tatbestand des Strafrechts."
Büntetőjogi fogalom. A nagy Nyugat, a szabadság. Ennyit erről.
De jó, tudom én, én vagyok a rasszista és nálunk is kéne ilyen.
Továbbra is hihetetlen, hogy egy random beszélgetés során a menekültekről pont a német beszélgető partnered hozza fel Soros György nevét. Egyedül itthon akarják összemosni a menekülteket és Soros Györgyöt kampány okokból, így elég esélytelen, hogy pont a német beszélgetőpartnered hozza fel ez témának.
A történeted hihetősége tovább romlik mikor olyanokat állítasz a németek már a jude szótól is kényelmetlenül érzik magukat. Nem, nem érzik magukat kellemetlenül, nyíltan ki merik mondani, hogy Hitler egy idióta volt túl sok befolyásos ismerőssel. Nem, ez nem agymosás eredménye, hogy így vélekednek Hitlerről, már a maga idejében is sokan nem támogatták, csak el voltak hallgatatva. Sokszor szószerint is.
A lényeg: továbbra is túlságosan is hihetlenül hangzik az egész állítólagos beszélgetésed a német munkatársaddal.
14.
Jó, akkor nem hiszed el, nagy ügy.
"Nem értem miért olyan hihetetlen, ha Darth Vader neve merülne fel migráns témában, azt talán furcsa lenne, de Soros. "
Azért hihetetlen, mert Németországban élek, és senkinek eszébe sem jut Soros, sem migránsokkal sem a vasárnapi ebéddel kapcsolatban, ugyanis ez az ember itt nem téma. Nincsen benne a köztudatban a neve, nem róla szól minden második hír. Tehát ha egy magyar és egy német fickó beszélget, és "valahogy szóba kerül Soros", akkor a nyakamat teszem rá, hogy a magyar fél hozta fel a fideszpropagandát, és nem fordítva.
18.
Jó már mosakodsz, azt mondtad, hihetetlen, hogy egy német egy beszélgetés során Sorosra utal, mire linkeltem egy rakat - találomra kiválasztott - német cikket, hogy igenis jelen van - nemrég járt Brüsszelben mindenhol adtak róla hírt - híradásokban.
Úgyhogy ezt benézted.
#19, gondolom most az jön, hogy ááá azok nem hitelesek, mert mind nácik, és belinkel egy rakás ilyen-olyan viccoldalt, ami az ő álláspontját erősíti. Óvodás trükk, de még mindig van, aki elsüti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!