Mi értelme volt az észak-koreaiaknak halálra kínozniuk az amerikai diákot, minden határt túllépve provokálni az amerikaiakat?
Nem kínozták csak simán félholtra verték.
Ugyanúgy mint akármelyik északkoreai pógárt ha nem hullatott elég nagy krokodilkönnyeket hasrabas@zódva amikor összefutott másfél kilométerre megközelítve a kedves és éleselméjű óriáscsecsemővel
Észak-Korea kultúrájának egyik alapköve, hogy az összes elítélt politikai rabot megpróbálják halálra verni, kínozni.
Kínaikkal ilyet nem csinálnának, mivel eddig is Kína hiteljeiből éltek. Még Kim Dzsong Un se olyan ostoba, hogy abba a kézbe harapjon, amelyik enni ad neki. Igaz, már az ő bizalmukat is eljátszotta és a kínai kormány kijelentette ők is elhatárolódnak már innentől fogva Észak-Koreától.
Meg ahhoz se elég hülye, hogy oroszokkal keménykedjen. Tudja, hogy elég lenne egy ilyen eset bármilyen oroszzal és 1,5 nap múlva az észak-koreai földrész szószerint nem szerepelne már a térképen.
USAval meg azért mer keménykedni, mivel ők félnek, hogy kirobbantanának egy esetleges harmadik világháborút, emiatt nem mernek keményebben fellépni Észak-Korea ellen.
Emberek! Nyugi!
Nem történt semmi! Otto betörést és lopást követett el. A letartóztatás jogos volt.
A szálloda ahol tartózkodott, lezárta az egyik folyosót, melyre tilos volt a bemenetel, ha valaki bemegy, az bűncselekményt követ el. Ezt több kihelyezett tábla és papír is jelezte. Rajta volt angol nyelven is. Mégis betolakodott, ami betörésnek minősül.
A plakátokhoz, vagy bármilyen állami hirdetményhez pedig egyáltalán hozzányúlni is tilos a törvények szerint. Ezt pedig tudnia kellett, ugyanis mind az országba való belépéskor, mind a kíséret alatt, többször el szokták mondani a főbb dolgokat (mit szabad, mit nem) az őrök. Ő azonban nem csak hozzányúlt, de letépte (konkrétan le is szakadt a plakátból pár darab), valamint összegyűrve még meg is próbálta kicsempészni az országból!
A reptéri letartóztatásánál én magam is ott voltam. Otto Warmbier erőszakosan tiltakozott (hirtelen ijedtségből adódóan érthetően) a letartóztatás ellen, mert "semmiségnek" tartotta a dolgot. Azt azonban elfelejtette, hogy Rómában tégy úgy, mint a Rómaiak! Attól, hogy a világ nagy részén az általános józan ész szerint tényleg semmiség, attól még ő ott, Észak-Koreában, tettének törvényellenességének teljes tudatában tette ezt!
A letartóztatás maga, teljes mértékben a nemzetközi bánásmódnak megfelelően történt. Felszólították, majd ellenkezésre megragadták a karját, mire ő fizikai erőszakkal reagált vissza, amire 3 rendfenntartó lépett oda és fogta le teljes erővel, majd elhurcolták.
A további történéseket csak hallomásból tudom.
Közvetlen fizikai bántalmazáson nem esett át. Azonban hosszú időkig nem kapott sem enni, sem inni. Aludni gyakran nem hagyták. Csörömpöltek, hangzavart csaptak, felrázták. Amikor már napok óta nem kapott sem enni, sem inni, akkor kapott egy cafatka húst és egy evőkanál vizet, majd megvacsoráztak a szeme előtt.
Tény és való, pszichológiailag teljesen kikészítették. Egyelőre még folynak a megbeszélések az orvosi papírok alapján, hogy okozhatta-e a pszichológiai kínzás az agyhalottságot.
Az, hogy emberbarátilag engedték szabadon, az viszont félig igaz. A szabadon engedés folyamatát konkrétan Kim Yo-Jong (Kim Jong-Un legkisebb hugicája, egy nagyon aranyos nő) kezdeményezte, ténylegesen sajnálatból. Azonban csak azért félig igaz, mert az engedélyt Kim Jung-Un viszont azért adta meg, hogy ne konkrétan az ő nyakukon haljon meg.
A szabadon engedési indítványt én magam is láttam. Amikor a Központi Bizottság ülésén felolvasta, szintén ott voltam. Yo-Jong szabad kézzel, 5 oldalnyi olyan érzelembombát írt, amit sokan megkönnyeznének. Részletesen leírta, mikor mi történt Otto Warmbier-rel.
Konkrét fizikai bántalmazás nem történt!
Szóval Mr. Meleg Sör betört valahová, méghozzá úgy, hogy mindenhova őrök kisérgetik, még a fajansztrónra is. És csak visszafelé a reptéren derült ki hogy van nála valami, aminek nem kéne. Hihető. (Gy. k. odarakták azt a plakátot nekije, aztán begyűjtötték, hátha sikerül kizsarolni egy kis segílykét az USA-tól)
Aztán beleszeretett a rizsszemű királykisasszony, de addigra már meg volt mukorodva, de aztán azért adtak gyorsba túl rajta, hogy ne ott haljon meg. De aki ott bekerül valamiféle továbbképző intézetbe, az ritkán jön ki. Max. olyan formátumban, mint ez az Ottó.
,,hogy mindenhova őrök kisérgetik, még a fajansztrónra is"
Ezen gondolkoztam amúgy én is, hogy miként próbálhatta ellopni, ha tényleg mindenhova őrök kísérik a turistákat és olyanokba is beleszólnak, hogy mit fényképezhetsz le és mit nem. Számomra emiatt nem hihető ez a betört egy lezárt részlegre, hogy megpróbáljon egy plakátot ellopni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!