Miért hiszi azt a többség, hogy a 2. világháborúban Németország állt a rossz oldalon és kezdte el a háborút?
Jaj, szegény németek, mindenki őket bántja. Hát tehetnek ők arról, hogy '39. szeptemberében lerohanták Lengyelországot, azt a Lengyelországot amely 1914-ben még nem is létezett, 1918-as megalakulásának legnagyobb kárvallottja pedig a Szovjetunió volt.
Aztán '40. áprilisában elfoglalták Dániát, akik ugyan nem vettek részt az I. világháborúban, de ebből is látszik, hogy Brit-Francia kooperáció miatt eszkalálódott a háború.
'40. májusában aztán szegény németek kénytelen-kelletlen elfoglalták a semleges Hollandiát (akik, akárcsak a dánok, szintén nem vettek részt az I. világháborúban). Még ugyanebben a hónapban lerohanják Belgiumot (hadüzenet nélkül), illetve Luxemburgot, akárcsak 1914-ben.
'40. júniusában végre a velejéig romlott Franciaország is terítékre kerül (hip, hip, hurrá!). A gonosz angolok persze tettestársuk segítségére sietnek, kevés sikerrel, Franciaország megszállást nem tudják megakadályozni.
'40. júliusa és októbere között bombázzák Angliát (mert megérdemlik), az utolsó hónapban leginkább a polgári lakosságot, hogy legközelebb eszükbe se jusson kirobbantani még egy világháborút (a lecke sikeres volt, legalábbis a mai napig).
'41. áprilisában megszállja Jugoszláviát, amely - akárcsak Lengyelország - nem létezett az I. világháború idején. Majd következik Görögország elfoglalása, csak a jó ég tudja (és talán te) milyen korábbi sérelmet toroltak meg így az ártatlan németek.
'41. júniusában Németország megtámadja szövetségesét, a Szovjetuniót. Nyilván valamilyen ördögi Brit-Francia cselszövés áll a háttérben.
'41. júliusában a németek kivégeznek 30 civilt (többségük lengyel tanár), majd egy hónappal később lemészárolnak újabb 23.000-t (~65%-uk magyar), mert az antant hatalmak igazságtalan feltételekkel zárták le az I. világháborút, és mint köztudott, az ilyesmit csak így lehet jóvá tenni.
A szövetségesek szervezték a kristályéjszakát, ők állítottak fel koncentrációs táborokat, ahová a német nép ellenségeit deportálták, majd halálra dolgoztatták őket (vagy egyszerűen kivégezték őket), így járatva le Németországot. Az az apróság, hogy '39. szeptemberére a Németország már felrúgta az I. világháborút lezáró békeszerződés valamennyi pontját (következmények nélkül) ne zavarjon meg, ez egy újabb remek példa a szövetségesek gonoszságára. A kommunista uralom a keleti blokkban is az angolok - no meg a franciák - bűne, még véletlenül sem az itt élő népeké, akik 45 évig tűrték az elnyomást, szótlanul.
"Miért ezek az országok mit ártottak Magyarországnak, követtek el ellenünk fegyveres agressziót? Gazdasági szankciókat, nem. Akkor meg, igen ha megtámadnánk őket mi lennénk az agresszorok és a bűnösök."
Úgy látszik a gondolkodás nem az erősséged, lehet nem kellene erőltetni. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!