Morvai miért nem ítéli el az iráni tüntetők bebörtönzését és meggyilkolását?
Obama iráni bebörtönzöttek elengedéséért küzd
A bebörtönzött iráni ellenzéki tüntetők szabadon bocsátását követelte az amerikai elnök. Barack Obama ismét elítélte a hét végi teheráni kormányellenes megmozdulások erőszakos megfékezését.
Az iráni fővárosban hétfőn őrizetbe vettek 15 közismert ellenzékit, köztük - reformista internetes oldalak szerint - Mohammed Hatami volt elnök és Mir-Hoszein Muszavi ellenzéki vezető közeli munkatársait. Korábban az Európai Unió is elítélte az iráni hatóságok fellépését.
Teheránban a vasárnapi zavargásokban 15 ember halt meg. A demonstrálók még mindig a június 12-ei elnökválasztás eredménye ellen tiltakoznak, mert szerintük Mahmúd Ahmadinezsád csalással nyerte meg a voksolást.
"A kormány miért nem ítéli el az iráni tüntetők bebörtönzését és meggyilkolását?"
Már réges-rég megtette.
T
Morvainak azért lenne kötelessége állást foglalnia ebben a kérdésben, mert pártja egyértelműen kinyilvánította szimpátiáját Ahmadinezsád rezsimje és a tömeggyilkos forradalmi gárda iránt. Ugyanakkor folyton a demokrácia megsértésére hivatkozik, amikor rendőrterrort és brutalitást emleget. Itt van az az ellentmondás, ami Morvait és a Jobbikot rendkívül álszentté és hiteltelenné teszi.
A kormány álláspontja ezzel szemben egyértelmű a kérdésben, hiszen a demokratikus pártok kiállnak a szólásszabadság mellett és a nemzetközi jogsértések ellen.
"Demokratikus kormány" :)
A nap vicce.
Szabad kérdeznem, hogy mitől ne volna demokratikus?
T
Mi abban a vicc, hogy Magyarországon demokratikusan, az alkotmány szabályai alapján megválasztott kormány van, amely a választók által le is váltható? Jövőre másik kormány lesz, aztán újabb 4 év múlva megint a választók döntenek. Szólás- és vallásszabadság van, szabadon nyilváníthatsz véleményt, szabadon utazhatsz stb...
A vicc inkább az, -mint annak idején Göbbels is megmondta(!)- hogy a demokrácia elvileg lehetőséget nyújt olyan pártoknak is a hatalomra jutásra, amelyek a demokráciát korlátoznák vagy felszámolnák. Bár ez sajnos nem vicc, inkább disznóság, illetve politikai anomália.
Ez pedig Ahmadinezsád bámulatos országa:
http://www.youtube.com/watch?v=6lFNx3n0MNM
http://www.youtube.com/watch?v=ZmrB2FOLqiE
A Jobbik hemzseg az ellentétektől. Állításuk szerint demokraták, mégis támogatják a diktatúrát, állításuk szerint keresztények, de ennek ellenére támogatnak egy olyan országot, ahol a keresztényeket megkövezik, mert keresztények.
Nem értem, hogyan tudják ezt összeegyeztetni, és várom a jobbikosok tömegét, aki ezt megválaszolja nekem!
És tudjátok mit válaszolna az iráni gárda Morvai azon panaszára, hogy a a rendőrök a rendbontókat és a tüntetőket könnygázzal és gumilövedékekkel "terrorizálták"?
Ezt:
Ha nálunk tették volna ugyanezt, már nem élnétek. Mi nem könnygázzal vagy gumilövedékekkel fékezzük meg a tüntetéseket, hanem éles lőszerrel.
Szép ország a miénk, amíg nem az ellenzékhez tartoztok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!