10
Nem érted a kérdést.
11
A bűnökért a bűnösöket kéne hibáztatni.
"maga az iszlám vallás felelőssé tehető-e azért"
Önmagában egy vallás nem tud létezni és cselekedni, csak az emberek. Az hogy az emberek cselekedete mennyire összeegyeztethető a vallással, azt nem tudom, mert nem igazán ismerem a vallásuk előírásait. Ha a vallásuk szerint ezt megtehetik, akkor van egy kis bibi a dologban.
Mostanra szerencsére lecsillapodott a kereszténység hite. Már a keresztény országok lakósainak a 80%-a csak azt mondja, hogy keresztény, de le@szarja Jézust.
A muzulmánok közül 20%- ateista. A többi meg tiszteli és szereti a prófétát.
"Ne felejtsd el, hogy mikor a törökök megszállták megszállták Magyarországot, nem kényszerítették a lakósságot az iszlám vallás felvételére."
Haha! Ezt nem egyszer eljátsszák a szerecsenmosdatók, ha az iszlámot kell védeni! Azért nem térítettek meg, mert kellett nekik az adónk, ui. a muszlimok nem fizettek adót. Mit gondoltok a szín keresztény Bizánc, hogy lett full muszlim, vagy Egyiptom, stb.?
Valaki egy masik kerdeshez kigyujtott egy par idezetet, en csak masolom, de ismerem annyira a Korant, hogy tanusithatom: igazat mond.
„Öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek, és űzzétek ki őket onnan, ahonnan kiűztek benneteket! A megkísértés rosszabb, mint az ölés…” (2:191)
„Harcoljatok ellenük, amíg nem lesz többé megkísértés, s míg a hitvallás csupán Allahé nem lesz! Ha azonban fölhagynak [és megtérnek], szűnjön meg az ellenségeskedés – kivéve az istentelenek ellen!” (2:193)
„És harcoljatok ellenük, amíg nem lesz több kísértés [a hívők eltántorítására], s amíg a vallás egyes-egyedül Allahé…” (8:39)
„Ó, próféta! Buzdítsd a hívőket a harcra! Ha akad közöttük húsz állhatatos, azok kétszáz fölött is győzelmet aratnak, és ha akad közöttük száz, akkor azok ezer hitetlen fölött is győzelmet aratnak, mivel olyan nép az, amely nem ért [semmit].” (8:65)
„És kihirdetés [hangzik el] Allah és a küldötte részéről az emberek előtt a nagy zarándoklat napján, hogy Allah és küldötte minden kötelezettségtől mentesek a pogányokkal szemben…” (9:3)
„Ha tehát a szent hónapok letelnek, akkor öljétek meg a pogányokat, ahol csak föllelitek őket! Fogjátok el őket! Ostromoljátok meg őket! Állítsatok nekik csapdát az összes leshelyről! Ha azonban megbánással fordulnak [Allahhoz], elvégzik az istentiszteletet és zakatot [alamizsnát] adnak, akkor hagyjátok őket szabadon az ő útjukon! Allah megbocsátó és kegyes.” (9:5
„Harcoljatok ellenük! Allah a ti kezetek által bünteti és alázza meg őket, titeket pedig győzelemre segít ellenük…” (9:14)
„Harcoljatok azok ellen – azok között, akiknek az Írás adatott –, akik nem hisznek Allahban és a Végső Napban, és nem tekintik tilalmasnak azt, amit Allah és az ő küldötte megtiltott és nem vallják az igazság vallását…” (9:29)
„Ó, próféta! Szállj harcba a hitetlenek és a képmutatók ellen, és legyél kemény velük szemben! A gyehenna lesz a lakhelyük. Szörnyű sors!” (9:73)
„Ti hívők! Harcoljatok azok ellen a hitetlenek ellen, akik a szomszédságotokban vannak, hadd érezzék a keménységeteket. Tudnotok kell, hogy Allah az istenfélőkkel van!” (9:123)
„És ne engedelmeskedj a hitetleneknek, és harcolj ezzel ellenük keményen tusakodva!” (25:52)
„Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Mikor azután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket; és utána vagy [gyakoroljatok] nagylelkűséget, vagy [kérjetek] értük váltságdíjat – amíg a háborúság véget nem ér…” (47:4)
Koran 8:12,13 - "Terrort bocsatok a hitetlenek szivebe. Vagjatok le fejuket es minden ujjukat, mert Allah es apostola ellen cselekedtek. Akarki, aki Allah es apostola ellen cselekszik, bizony ahhoz Allah kemeny es megfizet neki."
Koran 9:29 - "Harcolj azok ellen, akik nem hivok es akik nem fogadjak el az igazsagot (az Iszlamot). Addig harcolj ellenuk, amig folejuk nem kerekedsz."
Koran 8.17 "Akiket muszlimok öltek meg, azokat igazából nem ok ölték meg, Allah volt az, aki gyilkolt.”
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!