Szerinted szándákosan felrobbantották a két WTC épületet a repülőgépbecsapódások után?
Nekem az is furcsa, hogy simán a NORAD nem csinált semmit, pedig ennek segítségével 10 perc alatt ott vannak és azt lőnek a vadászgépek, amit mondanak nekik.
Később a jelentésekből kiderült, hogy jó pár ellentétes parancsot kaptak az észak-keleti térség pilótái, a többi naphoz képest a sokszorosát, ide repüljenek, meg oda, egyik gyakorlat, másik éles bevetés, aztán mégsem éles, ez a gép betolakodó, ja mégse, ne lőjétek le, stb. Ez volt az egyik legfőbb oka, hogy be tudtak repülni az USA légterébe, a szándékos összezavarás pedig szintúgy belső munkára utal.
Van néhány furcsaság az tény..
pl WTC 7...a két nagynál ugye az volt a magyarázat h gép csapódott bele,ami már eleve kárt tett az épületben aztán az emeletek egymásra zuhantak ezzel beindítva egy láncreakciót...DE wtc 7-ben semmi se volt..akkora tűz pedig nem is lehetett ott kamerák felvételei alapján....:
http://www.youtube.com/watch?v=LD06SAf0p9A
Másik furcsaság pedig a pentagont ért támadás...olyan a mesében nem létezik hogy EGYETLEN EGY kamera vegye fel az egészet miközben vagy 100 helyről figyelik..plusz gondolom benzinkút is van a környéken esetleg sima térfigyelő kamera...de helyette kaptunk 4 csodálatos képet és szia...
http://www.youtube.com/watch?v=uFJa9WUy5QI
Hátha jó útra téríti ez a videó az összeesküvés elméletezőket.
13:07
Bocs, de te is meglehetősen naív vagy. :-D
Aki hinni AKAR valamilyen összeesküvésben, annak te adhatsz bármilyen magyarázatot, mindig fog rá találni kifogást, hogy miért nem fogadja el. Ha pedig nem talál kifogást (például fizikai tények ellen) akkor egyszerűen úgy tesz, mintha nem is mondtál volna semmit...
De természetesen te vagy az önfejű, a vak, a meggyőzhetetlen, mert nem fogadod el az érveiket, amit már a Blikk is megírt...
Aki paranoiás, az az is marad. Én már belefáradtam az érvelésbe - pontosabban unom, hogy fizikai tényeket vonnak kétségbe, csak azért, mert ellentmondanak a szépen felépített rögeszméiknek.
Pedro
A válasz írója 53%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 13:07
Aha, tehát az, hogy pár emeleten volt egy kis tűz, az okozta azt, hogy hirtelen közel szabadesési sebességgel magába roskadjon. Hogy ez eddig nekem nem jutott eszembe :O
Nézd meg te a videót amit fentebb a linkelt valaki, ahol láthatod, hogy mennyire elenyésző volt a tűz. De Pedro azért te sem vagy semmi. Te még valami rengés alapú dologgal magyaráztad, majd egyetértesz ezzel a csávóval aki linkel egy videót, miszerint a tűz volt az oka. GG.
Kedves 53-as, Pedro, ezt mivel magyarázzátok akkor?
http://www.youtube.com/watch?v=972ETepp4GI&feature=related
Kemény 1,5 perces videó, teljesen kivehetően látszik az irányított robbantás. Ennyit azért szánjál rá te is az életedből Pedro, ha már minket meggyőzhetetlenséggel vádolsz. Erre mi a magyarázatod, de tényleg?
http://www.youtube.com/watch?v=LD06SAf0p9A
Ugyanazokat a robbanási pontokat figyeld, amik az előzőnél be is voltak karikázva.
Mivel ugyanazon épületről, ugyanazon összeomlásról készült mindkét video, ezért nem tudom miért is kellene annyira figyelnem a két videót, talán valami különbségnek kellene lennie? :-)
Mindenesetre az elsőn 1:23-kor, a másodikon 0:10-kor is egyformán látszik MAGÁNAK AZ ÖSSZEOMLÁSNAK a kezdete. A kiváltó ok egyáltalán nem látszik, csak annyi, hogy az épület egyik oldala több ponton is megrogyik., de se tűz, se füst nincsen...
Igazad van, a másodikon jobban látszik, hogy a leomlás közben keletkezett por száll fel.
Miről is kellene meggyőznie ennek a videónak? Arról, hogy nem működik a fizika? Vagy hogy minden épen maradt volna, ha az amerikai elnök aljas indokból nem támad a saját népére?
Nem kellene orvoshoz fordulnod? Aggódom érted!
Pedro
A válasz írója 71%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 18:00
Az amerikai "védelmi szervek" pont úgy leszrják az átlagembert, ahogy a northwoods operationnél tették.
Gondolkozóó
Megnyugtatlak: a magyar védelmi szervek is. Na és? :-D
Pedro
Loose change - dokumentumfilm 9/11-ről:
(A felirat bekapcsolásához kattints az alsó sávban található CC feliratú gombra!)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!