Izraelnek a nemzetközi törvények opcionálisak?
Kezdjünk ott hogy játszák az áldozatot azzal, hogy ők lettek megtámadva a Hamas által, és csak kitörlik a felszínről őket. Közben a leggusztustalanabb módon bombázzák a civileket, gyerekeket ölnek, és most Gázában van vagy +40ezer áldozat, többsége nő és gyerek. Hagyjuk már azt a dumát, hogy Hamas pajzsnak használja őket, mert az, hogy civileket evakuálják, és abba lövik bele az gusztustalanabb mint bármi más. Illegális fegyverekkel támadnak mindenhova, a segélyszállítmányokat visszafordítják, folyamatosan sértik a nemzetközi elveket. És most Lebanont bombázzák, mert “Hesbollah-t kell felszámolni” de mondok egy dolgot.
1980as évekbe jött létre a Hamas (1987) és Hesbollah (1982), eleinte ugyanúgy támadtak a zsidók durva mészárlásokkal. Most mondják hogy terrorista a két szervezet, pedig ők NEM AZOK, ők a földjeiket védik, mert Palesztina mindig is arab lakta volt, és a zsidók 1948ban alkották Izraelt, és nem is az ENSZ előírásai szerint vannak a területükön, hanem FOGLALJÁK folyamatosan. Cisz-Jordániában kidobják a palesztinokat a saját otthonukból, meg lövik gyerekekre, ezáltal a zsidók telepednek oda, hogy nőjjön a zsidó lakossági arány, amit később mondják majd hogy “Jé hát ez a miénk mostmár mert zsidó többség van, nincs már arab”. Nekem van több ismerősöm is, akik nagyszülei Palesztinok voltak és Jordániába mentek mert kidobták a zsidók az otthonukból illegálisan”.
Most újabban kiderült azért kell nekik Gáza, mert találtak ott olyan mennyiségű gázt, ami több mint ami oroszoknak van, és állapodást kötöttek a nyugattal “Ha segítetek Gáza elfoglalásában, akkor megkapjátok a gázt tőlünk.
Itt mindenki mondja hogy “jaaj palesztinok terroristák meg hulladék nép” közben ők Oszman Birodalon ideje óta ott vannak, ott a Sziklamecset is, amit ha lerombolják a zsidók és megépítik a Harmadik templomot, akkor beköszön az apokalipszis Biblia szerint. De nem is az a legnagyobb baj, hanem ami a zsidók megengedhetnek maguknak az non-plus ultra. Sírnak hogy “jaaj Hitler mit művelt velünk sajnáljatok már minekt, erre ugyanezt csinálják Palesztinokkal. Hipokrata banda, aki mindenkit csicskának nézi a Földön mert ők az “Isten kiválasztott népei”.
Nektek mi a véleményetek erről. Kéne egy globális felvilágosítás, hogy megalakuljon a kétállami megoldás, és végre béke legyen mindenhol. Izraelt meg súlyosan ugy megbüntetni, mint oroszokat is, vagy annál is drasztikusabban.
9-es. Tudod, akik a palesztin civilek mészárlását normálisnak tartják, azok pont ilyen propagandád tolnak le.
Amúgy meg, az izraeli gyerekeknek annyi joguk van ott lenni mint a palesztin gyerekeknek.
Továbbá nem igaz hogy minden civil támogatná a palesztin ellenességet. A legtöbb a hamasz ellenességet támogatja. Továbbá ott vannak még olyan civilek is akik saját és mások érdekében az izraeli kormány ellen tűntetnek. Szóval az a hazug propaganda hogy izraelben mindenki úgyan olyan lenne, természetesen nem igaz.
14:09
Kijöhetnének a hamaszosok a sivatagba és le lehetne rendezni ott is civil áldozatok nélkül. Amíg ez nem történik meg addig a hamasz akarja a civil áldozatokat mert azzal lehet érzékenyíteni a nyugati liberális közvéleményt.
"Kijöhetnének a hamaszosok a sivatagba és le lehetne rendezni ott is civil áldozatok nélkül. Amíg ez nem történik meg addig a hamasz akarja a civil áldozatokat mert azzal lehet érzékenyíteni a nyugati liberális közvéleményt."
Ciszjordániában nincs Hamasz, mégis Izrael ott is gyilkolja a palesztinokat tömegesen majd zsidókat telepít be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!