Miért mondják azt, hogy a nyílt társadalom, és a migránsok befogadása jó dolog?
Németországban ma egy migráns baltával esett egy utasnak a vonaton.
Szintén ma a kölni reptéren egy migráns lopott kisbusszal emberek közé hajtott.
Egy, a 2015-ös migránsválság alatt Németországba bevándorló csecsen egy transzot halálra vert a tavalyi Pride-on. A bűntetőeljárás adott pontján azt mondta, hogy homoszexuális őmaga is, közben a telefonja előzményei ezt nem támasztották alá, így viszont nem lehet kitoloncolni. Korábban nőket zaklatott, többszörösen visszaeső, mégis szabadlábon lehetett.
A napokban Münsterben egy kazah állampolgár szúrt le egy családapát a vidámparkban. Családegyesítés keretében került az országba háromévesen. Neki se sikerült az integráció.
Az egyik német tartományban 41%-kal nőtt a kiskorúak és fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma, és két 12-13 éves lány úgy ölte meg a német osztálytársnőjüket, hogy előtte utánanéztek az interneten, büntethető-e esetükben a gyilkosság. (Egyébként nem.) 75-ször szúrták bele a kést.
Mi történik ott? Miért elnézőek a törvények, hatóságok a migránsok által elkövetett bűncselekményekkel, és egyáltalán miért hagyják őket ott élni?
#20
A 18-as hozzászólás válasz a kérdésre.
Működött volna nyugaton a migráció, ha a selejtet le tudták volna pattintani a keleti országokba. De mivel pl Feriék nem nyertek választást a kérdéses időszakban, és ez rossz példa volt a többi keleti tagországnak, ezért a dolog nem jött össze, most a következményekkel is számolniuk kell.
De nyugalom, a nyugati jóléti társadalomban az emberek olyan szinten agymosottak, hogy egy kis szurkálódás meg robbantgatás nem üti meg a mércét. Majd jól bemondják a médiában, hogy nehéz gyerekkoruk volt és ez elég is lesz, a többség már térdre is vágja magát az utcán ha meglát egy migránst.
#22: Ja, hát, gondolom, hogy annyira el vannak ott csicskulva, hogy fel se merül bennük:
1. Ki kérte beengedni a migránsokat?
2. Miért kell félelemben élniük a saját országukban?
3. Hova fog ez vezetni?
Mindenki tudja, mi az igazság bizonyos népcsoportokat illetőleg, csak politikai korrektségből nem szabad kimondani, ha pedig rákérdeznek, tagadni kell.
Pedig a probléma orvoslása ott kezdődik, hogy kimondjuk: a probléma létezik.
#28
Ez igaz de a kérdés szempontjából nem volt releváns.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!