Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Miért mondják azt, hogy a...

Miért mondják azt, hogy a nyílt társadalom, és a migránsok befogadása jó dolog?

Figyelt kérdés

Németországban ma egy migráns baltával esett egy utasnak a vonaton.

Szintén ma a kölni reptéren egy migráns lopott kisbusszal emberek közé hajtott.

Egy, a 2015-ös migránsválság alatt Németországba bevándorló csecsen egy transzot halálra vert a tavalyi Pride-on. A bűntetőeljárás adott pontján azt mondta, hogy homoszexuális őmaga is, közben a telefonja előzményei ezt nem támasztották alá, így viszont nem lehet kitoloncolni. Korábban nőket zaklatott, többszörösen visszaeső, mégis szabadlábon lehetett.

A napokban Münsterben egy kazah állampolgár szúrt le egy családapát a vidámparkban. Családegyesítés keretében került az országba háromévesen. Neki se sikerült az integráció.

Az egyik német tartományban 41%-kal nőtt a kiskorúak és fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma, és két 12-13 éves lány úgy ölte meg a német osztálytársnőjüket, hogy előtte utánanéztek az interneten, büntethető-e esetükben a gyilkosság. (Egyébként nem.) 75-ször szúrták bele a kést.


Mi történik ott? Miért elnézőek a törvények, hatóságok a migránsok által elkövetett bűncselekményekkel, és egyáltalán miért hagyják őket ott élni?


2023. márc. 24. 23:44
1 2 3 4
 11/36 A kérdező kommentje:
#6: Csak nálunk már szigorították a törvényeket, hogy 12 éves is büntethető legyen, és erőszakos többszörös visszeső nem bocsátható feltételes szabadságra. A német kislány még élne meg a családapa is, ha ott ilyen törvények lennének. Egyébként a retkek is ugyanolyan migránsok, csak azok már itt voltak, a németek viszont maguk engedték be a migránsaikat. Nem tudom, mi okból.
2023. márc. 25. 00:08
 12/36 anonim ***** válasza:
26%

"#4: ...és ebből mi következik, Johnny? Azért, mert köztünk is akadnak gazemberek, hozzunk Európába még több és még aljasabb kultúridegen gazembereket?"


Ebből nem következik semmi. Csak megpróbáltam rávilágítani, hogy ilyen téren nálunk rosszabb a helyzet, mint a németeknél. Ha ez nem aggasztó és itt minden happy akkor az sem lehet rosszabb. Ebből nem következik, hogy importáljunk még több kultúridegen vadembert vagy segédmunkást az épülő gyárainkba :)


Kérdező:

"A német kislány még élne meg a családapa is, ha ott ilyen törvények lennének."


Nálunk pedig élne az a két magyar kislány, akiket az apjuk ölt meg, ha olyan szociális hálónk lenne, mint a németeknek...

2023. márc. 25. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/36 A kérdező kommentje:
#12: Hagyjál engem most a Fidesszel meg Orbánnal. Arra keresem a választ, miért basszák szét Európát, és kik.
2023. márc. 25. 00:25
 14/36 anonim ***** válasza:
12%

Egy betűt nem írtam sem a Fideszről sem Orbánról.


"Arra keresem a választ, miért basszák szét Európát, és kik."


Arra gyúrnak, hogy ugyanolyan biztonságos legyen gyilkosságok szempontjából, mint Magyarország :D :D

2023. márc. 25. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/36 A kérdező kommentje:
#14: Ekkora idiótát.
2023. márc. 25. 01:34
 16/36 Fsms ***** válasza:
93%

A kontrollálatlan migráció nem elfogadható.

Gondolj Amerikára Apple alapítójának iráni menekült volt az anyja, a top 20 tech cégből 9 -t migránsok alapítottak, ami tolja a gazdaságot.

Tehát egy szelektív, erősen kontrollált migráció lehet kedvező hatással a gazdaságra.

2023. márc. 25. 06:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/36 anonim ***** válasza:
82%
Hiába a propaganda, a cigányok 100x rosszabbak.
2023. márc. 25. 07:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/36 anonim ***** válasza:
61%
A propaganda miatt hiszik el, hogy jó dolog. Ez pedig azért kell, hogy fenntartsák a nyugati életszinvonalat.
2023. márc. 25. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/36 anonim ***** válasza:
48%
Magyarországon ugyan nincs migráns probléma, viszont van egy halom gyengeelméjű, mint "John_McClane", akiket nagyon nehéz, de el kell viselnünk. Szerencsére itt a GYK-n van piros gomb, amit nyomkodni lehet, ez némileg segít megtűrni ezeket...
2023. márc. 25. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/36 anonim ***** válasza:
100%

Érdemi válasz nemigen született, csak mellébeszélés.

Az összes "bezzeg nálunk" válasz értékelhetetlen a kérdés szempontjából.

Valaki képes lenne valódi választ adni? (A "valakik érdeke" válasz igaz lehet, csak nem túl részletes, ki kellene fejteni.)

2023. márc. 25. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!