Miért mondják azt, hogy a nyílt társadalom, és a migránsok befogadása jó dolog?
Németországban ma egy migráns baltával esett egy utasnak a vonaton.
Szintén ma a kölni reptéren egy migráns lopott kisbusszal emberek közé hajtott.
Egy, a 2015-ös migránsválság alatt Németországba bevándorló csecsen egy transzot halálra vert a tavalyi Pride-on. A bűntetőeljárás adott pontján azt mondta, hogy homoszexuális őmaga is, közben a telefonja előzményei ezt nem támasztották alá, így viszont nem lehet kitoloncolni. Korábban nőket zaklatott, többszörösen visszaeső, mégis szabadlábon lehetett.
A napokban Münsterben egy kazah állampolgár szúrt le egy családapát a vidámparkban. Családegyesítés keretében került az országba háromévesen. Neki se sikerült az integráció.
Az egyik német tartományban 41%-kal nőtt a kiskorúak és fiatalok által elkövetett bűncselekmények száma, és két 12-13 éves lány úgy ölte meg a német osztálytársnőjüket, hogy előtte utánanéztek az interneten, büntethető-e esetükben a gyilkosság. (Egyébként nem.) 75-ször szúrták bele a kést.
Mi történik ott? Miért elnézőek a törvények, hatóságok a migránsok által elkövetett bűncselekményekkel, és egyáltalán miért hagyják őket ott élni?
Google:
2020-ban Németországban 782 gyilkosságot követtek el, tavaly Magyarországon 238-at. Durva, hogy nálunk rosszabb a gyilkossági statisztika, mint a migránssimogató németeknél :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!