Szerintetek el fog esni Soledar?










E"dricus! Ha az zavar, hogy az ukránokat támogatják, akkor is zavar, hogy anno a vietnamiakat támogatta a Szovjetunió és Kína? Meg az is zavar, hogy Lengyelországért hadat üzent Nagy Britannia és Franciaország? Ezek érdekszövetségek, nem puszira kapja az ukrán fél. Be lesz majd hajtva, de ami fontos, az ukrán már nem akar az orosznak tartozni, inkább kiakarja próbálni, hogy milyen a nyugatiaknak dolgozni. De az oroszokat is támogatják külső szereplők, hisz Irántól szereznek be drónokat meg rakétákat, Észak Koreától meg tüzérségi lőszereket."
Titeket meg mért zavar, hogy Putyin Bá atommal fegyeget? Az USA ledobott élesben 2 atomot, Putyin meg csak fenyeget vele, de ha mégis bevetnének, akkor szóltak előre.















#22
Nagyon nem ugyanaz a két történet. Ott nem az USA volt az agresszor, hanem Japán. Japánt is felszólították arra, hogy tegye le a fegyvert. Az atomtámadás előtt az amerikaiak röplapokat szóltak a japán nagyvárosokra, ahol jelezték a japán lakosoknak, hogy hagyják el a nagyvárosokat. Mindent és konkrét hatását nem ismerték a bombáknak, valamint hosszú volt már a háború. Az amerikai közvéleménynek tele volt már a töke a makacs japánokkal, és úgy számolták, akár fél millió amerikai, meg 3 millió japán még meghalt volna, ha partraszállnak. Az ukrán kérdéshez meg annyit, hogy itt Oroszország agresszorként fenyegetőzik az atommal, nem pedig azért, mert támadás érte. Ez itt a lényeges különbség. Be le se kellett volna a ruszkiknak kezdeni ebbe a háborúba.





"Nagyon nem ugyanaz a két történet. Ott nem az USA volt az agresszor, hanem Japán. Japánt is felszólították arra, hogy tegye le a fegyvert. Az atomtámadás előtt az amerikaiak röplapokat szóltak a japán nagyvárosokra, ahol jelezték a japán lakosoknak, hogy hagyják el a nagyvárosokat. Mindent és konkrét hatását nem ismerték a bombáknak, valamint hosszú volt már a háború. Az amerikai közvéleménynek tele volt már a töke a makacs japánokkal, és úgy számolták, akár fél millió amerikai, meg 3 millió japán még meghalt volna, ha partraszállnak. Az ukrán kérdéshez meg annyit, hogy itt Oroszország agresszorként fenyegetőzik az atommal, nem pedig azért, mert támadás érte. Ez itt a lényeges különbség. Be le se kellett volna a ruszkiknak kezdeni ebbe a háborúba."
Tehát belemagyarázod, hogy az USA joggal dobott le atomot, igazam van? És ha valaki azt mondja neked, hogy a második világháborút el se kellett volna kezdeni, akkor is jogos az USA ledobott atomja? Ki dönti el, hogy mennyire jogos az atom ledobása? Te? Putyin? Az aktuális amerikai elnök? Vagy újságírók? Ki dönti el, hogy jogos e a ledobott atom?





"Tehát belemagyarázod, hogy az USA joggal dobott le atomot, igazam van? És ha valaki azt mondja neked, hogy a második világháborút el se kellett volna kezdeni, akkor is jogos az USA ledobott atomja? Ki dönti el, hogy mennyire jogos az atom ledobása? Te? Putyin? Az aktuális amerikai elnök? Vagy újságírók? Ki dönti el, hogy jogos e a ledobott atom?"
Németországnál és Japánnál kell reklamálni, hogy ők miért kezdték el a második világháborút. Egyébként 1945-ben még nem volt ENSZ, és nem vonatkoztak különböző tiltások a tömegpusztító fegyverekre. Csúnya volt a két atomtámadás, de ha Japán megül a valagán, akkor hidd el, hogy nem kapott volna atomot. Ok-okozat. Nem kellett volna megtámadni az USA-t meg Kínát. Ahogy nem kellett volna Putyinnak se megtámadni Ukrajnát. Nem ők a megtámadott fél, ezért etikátlan atommal fenyegetőzniük.





"Németországnál és Japánnál kell reklamálni, hogy ők miért kezdték el a második világháborút. Egyébként 1945-ben még nem volt ENSZ, és nem vonatkoztak különböző tiltások a tömegpusztító fegyverekre. Csúnya volt a két atomtámadás, de ha Japán megül a valagán, akkor hidd el, hogy nem kapott volna atomot. Ok-okozat. Nem kellett volna megtámadni az USA-t meg Kínát. Ahogy nem kellett volna Putyinnak se megtámadni Ukrajnát. Nem ők a megtámadott fél, ezért etikátlan atommal fenyegetőzniük."
Szóval az ok okozattal érvelsz? Ennyi erővel ha Ukrajna sosem provokált volna és nem nyom el senkit, meg nem akarna nato és eu tag lenni, ma háború sem lenne, nem lenne hol atomot bevetni. ok-Okozat.
Nem csak a te modelledben létezik Ok-Okozat, ugye tudod e?





Mekkora gechi ez az ukrajna hogy NATO tag akar lenni. Nem is értem miért! Nyílván te se!
Hiszen ilyen kellemes, békés szomszédokkal a picshájukban igazán remek az életük!





#28
Oroszországot nem a NATO tagság zavarta. Ha a NATO-tagság zavarná Oroszországot, akkor a balti államokat anno miért nem rohanta le? A terület kell neki. A Fekete-tenger és a Donbasz vidéke ásványkincsekben gazdag, az kell Oroszországnak. Ennyi az oka a háborúnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!