Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Szerintetek mekkora az esély,...

Szerintetek mekkora az esély, hogy az Európai Unió hamarosan felbomlik?

Figyelt kérdés

Ahogy a britek kiszálltak belőle, úgy mások is gondolhatják ezt helyesnek, mert rengeteg a feszültség egyrészt a migráció miatt, aminek kezelése sokakat egyre jobban kiábrándít, pláne, hogy a sok milliós ukrán menekülttel beteltnek tekinthető Európa.

Aztán itt vannak a szankciók, amelyek a gigászi orosz piac kiesésével és az energiaválsággal, meg a pénzügyi nehézséggel is járnak, hiszen ha nem is olyan brutális mértékben, mint a Forint, de az Euró is devalválódik.

Olyan kétségbeesett helyzetbe kerültünk, hogy a környezetvédelmi célok is eltörlődtek, újra szén és atomerőmúvekre akarnak átállni, meg kivágni az erdőket, vagyis minden a feje tetején áll és még Orbán is kijelentette, hogy 2030 után át kell gondolni az uniós tagságunkat.

Az ukrajnai háború már eddig is nagyon kiélezett mindent és a hatásai drasztikusak, bár én valamennyire reménykedem, hogy most akár be is fejezhetik, de ez egyáltalán nem biztos és ha folytatódik, akkor a jövőben még nagyobb ellentétek körvonalazódnak az EU-n belül.

Igazából ha véget ér a háború, annak utókezelése még jobban megoszthatja az európai közösséget, vagyis szétesik az EU, vagy ez azért túlzás?



2022. okt. 1. 12:41
1 2 3
 21/23 MDaniel98 ***** válasza:
Erre szerintem reális esély nincs, a közös érdek összetartja őket elég rendesen.
2022. okt. 18. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/23 anonim ***** válasza:
100%

Most éppen a fidesz régi módszere erősíti az EU-t. A közös ellenség elve. Attól függetlenül, hogy jók-e a szankciók vagy nem, az EU országai megmutatták, hogy össze tudnak fogni még áldozatok, lemondások árán is. Ez jelzés nem csak Oroszországnak, hanem az USA-nak, Kínának és mindenki másnak.

Az EU gerincét Németország és Franciaország adja és nem úgy tűnik, mintha rossz lenne közöttük a viszony.

Nem fog felbomlani az EU, hanem átalakul majd. Jelenleg a döntésekhez egyhangú egyetértés szükséges, de az EU jogászai már keresik a megoldást arra, hogy vezethetik be a szavazati többség szerinti döntéseket. Azért nehéz, mert ennek bevezetéséhez is egyhangú döntés kellene. Ha sikerül bevezetni, akkor ez majd működhet úgy, hogy ha valamire a szavazatok 2/3 része megvan, akkor elfogadják. A gyakran a többséggel szemben szavazó országoknak onnantól kezdve nem lesz szava, elgondolkodhatnak majd azon, hogy megszoknak, vagy megszöknek. Kidobni most nem lehet országokat az EU-ból, de ha nekik nem tetszik a rendszer, akkor kiléphetnek.

Inkább arra van esély, hogy Magyarország egy minden eddiginél nagyobb EU ellenes kampány és annak eredményeképpen a kilépés melletti többséget hozó népszavazás után kilép a jövőben. Az előbb említettek miatt.

Az önjelölt magyar elitnek mindegy, ők ellesznek, már eleget harácsoltak. Az átlagembernek lesz rosszabb, mert akkor nincs több szabad munkavállalás, korlátlan szabad tartózkodás, vagy utazgatás határok nélkül az EU-ban és azon kívülre egyszerűsített turista engedéllyel, visszatérhetnek a határellenőrzések, a vámok, újabb drágulások jönnek.

2022. okt. 19. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/23 MolotovPunk ***** válasza:

Ennyit a Brexitről.

[link]

2022. okt. 19. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!