Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Szerintetek mekkora az esély,...

Szerintetek mekkora az esély, hogy az Európai Unió hamarosan felbomlik?

Figyelt kérdés

Ahogy a britek kiszálltak belőle, úgy mások is gondolhatják ezt helyesnek, mert rengeteg a feszültség egyrészt a migráció miatt, aminek kezelése sokakat egyre jobban kiábrándít, pláne, hogy a sok milliós ukrán menekülttel beteltnek tekinthető Európa.

Aztán itt vannak a szankciók, amelyek a gigászi orosz piac kiesésével és az energiaválsággal, meg a pénzügyi nehézséggel is járnak, hiszen ha nem is olyan brutális mértékben, mint a Forint, de az Euró is devalválódik.

Olyan kétségbeesett helyzetbe kerültünk, hogy a környezetvédelmi célok is eltörlődtek, újra szén és atomerőmúvekre akarnak átállni, meg kivágni az erdőket, vagyis minden a feje tetején áll és még Orbán is kijelentette, hogy 2030 után át kell gondolni az uniós tagságunkat.

Az ukrajnai háború már eddig is nagyon kiélezett mindent és a hatásai drasztikusak, bár én valamennyire reménykedem, hogy most akár be is fejezhetik, de ez egyáltalán nem biztos és ha folytatódik, akkor a jövőben még nagyobb ellentétek körvonalazódnak az EU-n belül.

Igazából ha véget ér a háború, annak utókezelése még jobban megoszthatja az európai közösséget, vagyis szétesik az EU, vagy ez azért túlzás?



2022. okt. 1. 12:41
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
69%
Remélem nem bomlik fel! 😭
2022. okt. 1. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
21%
Szerintem az Európai Unió az Északi Áramlat USA általi felrobbantása után válaszút elé érkezett. Vagy felbomlik és a tagállamok egyébként kérik felvételüket az Orosz Föderációba, vagy az EU egy az egyben kéri felvételét az Orosz Föderációba, hogy orosz édestestvéreink megvédjenek minket az USA agressziójaval szemben. 🇪🇺🤝🇷🇺✌️
2022. okt. 1. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
60%
Rövid távon nem, de csökkeni fog a kohézió.
2022. okt. 1. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
74%
A Brexit aztán akkora sikertörténet lett, ezek után csoda, hogy nem állnak sorban a tagállamok hogy kilépjenek :D
2022. okt. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
81%
Semekkora. Bár vannak súrlódások a tagállamok között, a szumma még mindig az unió fele mutat.
2022. okt. 1. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
73%

A britek kilépésében azért volt egy erőteljes manipuláció. Ha emlékszel a Cambridge Analytica botrányra, a Facebookon sikerült összegereblyézni és rávenni a szavazásra annyi, amúgy szinte soha nem szavazó embert, akik elmentek szavazni a kilépés mellett, hogy biztosan meglegyen a kilépéshez szükséges többség.

Ha régiónként nézzük, Skóciában például inkább a maradás mellett szavazott a többség, bennük utána ezért is merült fel az elszakadás az UK-tól.

2022. okt. 1. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
53%

Annyira bírom, amikor valamiről kiderül, hogy nem mindíg a tejjel mézzel folyó kánaán, hanem nehézségek is támadhatnak, akkor rögtön megy a károgás, hogy itt a vég mind meghalunk, ha nem keresünk egy diktátort magunknak.


Végső érv, pedig hogy Orbán is megmondta...


Ez annyira szánalmas...


Az EU még így félig legatyásodva is kilóra megvehetné egész Oroszországot és még maradna is pénze.

2022. okt. 1. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:

Nem értem, hogy egy normális kérdésre miért kell ilyen eszement válaszokat adni, mint a kettes, meg a hetes is valamennyire.

Az oroszok valójában szóba sem kerültek a kérdésben, csak mint akikre a szankciók irányultak, aztán a mindenkori magyar kormány, vagy kormányfő hozzáállása igenis sok szempontból döntő lehet bármilyen kérdésben, bár azt ugye elismerem, hogy 2030 még messze van, addig még lesznek választások, de jelenleg nem tűnik a magyar ellenzék kormányváltásra képesnek és ha esetleg erre mégis sor kerül, az új kormány politikai irányvonalát sem ismerjük előre.

Én is reménykedem benne, hogy nem kerül erre sor, de időnként felmerül bennem ilyen gondolat, mert most az olaszok is komolyan be fognak lázadni, nagyon unják már a sok bevándorlót, azért szavaztak sokan a jobboldalra és alig hiszem, hogy sokat átvesznek tőlük a továbbiakban, mert a sok ukrán támogatása is komoly nehézségeket okoz, ráadásul a recesszió mindig kiélezi a feszültségeket.

Az a gyanúm, hogy most már nem elég a viszonylagos francia-német jó viszony, bár még köztük is vannak egyre növekvő feszültségek, hanem a kisebb államok is egyre elégedetlenebbek és egyre kevesebb az egyetértés, mert az Unió egyre kevesebb lokális problémára tud megnyugtató vélaszt adni.

2022. okt. 1. 13:58
 9/23 anonim ***** válasza:
17%
Az Eu végnapjait éli. A szakciókkal hosszú távon az Eu kizárólag magával cseszett ki. Az Eu lényegében egy piramisjáték. Minden tagállam függ a többitől. A brittek jól tették, hogy kiléptek. Rövid távon voltak ugyan gondjaik a kilépés után, de köszönik szépen, talpra álltak. Az oroszok is talpra fognak. Az Eu viszont mint a dominó, úgy fog összedőlni, ráadásul rengeteg tagállam lesz csőd közeli állapotban. Az Eunak a hátránya az egymástól függés.
2022. okt. 1. 14:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 A kérdező kommentje:

Igen, a britek tényleg kiheverték a kilépés nagyobb hátrányait.

Az oroszokat nem tudom, mennyire viselik meg a szankciók, én űgy gondolom, ebben a kérdésben ennek nincs is vonatkozása, ha padlót fognak, akkor megszívták, ha meg nem, akkor röhögnek a markukba, ennyi, javaslom, hogy ezzel most már ne is foglalkozzunk tovább, a kérdésem nem erre irányul.

2022. okt. 1. 14:55
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!