"A szabad tőkeáramlással rendelkező globalizált világ ideje lejárt". Szerintetek is?
Az idézőjeles mondatot Ray Dalio amerikai alapkezelő mondta egy riportban. Amerika harca az egypólusú világrend fentartásáért odáig fajult, hogy küszöbön a harmadik vh.
Ő mondta, hogy a szankciók ugyanúgy fájnak a nyugatnak is. Sok ország adja el az amerikai kötvényeit mert félnek, hogy Oroszország sorsára jutnak, igy az "erőegyensúly felborult", ha India teljesen az oroszok oldalára áll akkor a szankciók sem értek semmit.
Vége annak a világnak ami eddig volt...A nyugat önként adta át a 70-80 éves tecnológiai tudását szocialista diktatúráknak és végül azok fogják lenyomni gazdaságilag.
#9 Igen. Ezt kell megőrizni azzal, hogy nem hagyjuk hogy máshol gyártott termékek, szolgáltatások árasszák el a piacunkat és szorítsák ki a mi termékeinket.
A mezőgazdaságunk azért esett vissza és azért származik belőle kevesebb jövedelem, mint más nyugati országokban, mert az olcsó termékeket állítjuk elő amiből ők szereznek már hasznot. Csak pár egyszerű dolog: cukorgyártás, tejpor készítése az itt megtermelt tejből ahelyett, hogy azt máshol készítenék, bioetanol gyártás fejlesztése, takarmány előállítása étolajgyártási maradékból, stb. stb. Mind olyan beruházások amik növelik az egyszerű, megtermelt mezőgazdasági termék értékét és növelik a magyar gazdaság erejét, bevételét. Éppen így kell fejleszteni minden mást is. Nem kell egy gigacégnek termelnie egész Európára, sokkal hasznosabb, környezetbarátabb ha régiónkét vagy akár országonként vannak gyártókapacitások - amiből lehet. Nyilván egy autógyár vagy mobiltelefon gyártás nem ilyen, de miért nincsen pl. másik műtrágya gyár a közelben?
#12 Ez az amit sokan nem értenek meg, mert a fejükben egy olyan térkép van, amin Oroszországnak csak Európa és az USA lehet a vásárlója. Valahogy náluk nincs rajta a térképen Kína, India, Afrika, Dél-Amerika, azok valami külön dimenzióban léteznek és csak nekünk meg az amcsiknak lehet velük üzletelni, az oroszoknak nem.
Amikor diákjaimnak szoktam mutatni a térképet, hogy mekkora is rajta Európa és mekkora a világ többi része, akkor kezdik kicsit érteni, hogy nem mi vagyunk a világ közepe, eleje meg vége is egyben. De rengetegen ezt hiszik, hogy Európa valami NAAAAAGY, a többi meg kicsike. Sajnos Európa az utóbbi években szépen tett róla hogy világszinten egyre kisebbé váljon mások számára, és a ballib média mindent megtesz, hogy a liberális világban az emberekhez el se jusson, hogy amit csinálnak a gazdasági döntéseikkel, most utóbb meg a szankciózásokkal, az pont Európát fogja kizárni a világgazdaság vezetői közül és összekényszeríti valami új rendszerbe a többieket. Akiknek pedig sokkal jobb lesz ha nem a német, brit vagy amerikai gazdasági szereplők fogják lefölözni a pénzügyi mozgásokat, mert pl. a swift rendszer helyett egy másikban kell üzletelniük majd az oroszokkal.
Mintha a falu egyetlen kisboltjában közölném, hogy abból a kenyérből nem veszek többet ami ott megvehető és nem venném észre, hogy ha azt nem veszem meg, másikat sem tudok venni helyette csak ha messziről hozatom el saját költségemen. Meg hogy attól hogy én nem veszek ott kenyeret a pékség simán el tudja adni a szomszéd településeken, ahová amúgy is szállítanak állandóan és sok vevő várja a kenyerüket mert olcsó és jó. A kisbolt lehet hogy tönkremegy miatta, én lehet hogy éhen halok, de a péket akitől nem akarok venni ez nem fogja érdekelni nagyon. Megvonja a vállát és eladja máshol, lehet hogy kicsit messzebb, de ennyi.
11: azért azt látni kell, hogy a hazai gyártással drágulni fog minden, mert egyrészt itteni munkaerőt kell fizetni, másrészt a technológiai hatékonyság sem ugyanaz. Most sem azért hozzák máshol, mert a magyar ugyanolyan jó és olcsóbb, hanem mert gyakran máshol olcsóbban tudják jó minőségben gyártani ugyanazt.
Szóval ha nem kínai a termék az, jó, mert magyar ember gyártja, de következésképpen jóval drágább is lesz, ezt pedig a magyar ember gyomra nem biztos, hogy beveszi, hogy jóval többért vegye meg ugyanazt.
#15 "azért azt látni kell, hogy a hazai gyártással drágulni fog minden, mert egyrészt itteni munkaerőt kell fizetni, másrészt a technológiai hatékonyság sem ugyanaz. "
Igen.
Az elején.
Aztán amikor már itt megy a gyártás, az itt dolgozók után itt lesz adó befizetve, mivel munkájuk van nem kell nekik segély sem. Amit meg tudnak így keresni abból ők is itteni terméket vásárolnak majd és ez lehetővé teszi a bérek emelkedését.
Szemben azzal, hogy ha mindent máshol készítenek akkor nincs itt munka, nincs adó és járulékfizetés az államkasszába, ellenben kifizetni egyre többet kell segélyekre.
Van egy olyan szint aminél már nem éri meg itt gyártatni és vannak dolgok amiket nem is lehet. A "magyar narancs" egy szoci elmebaj volt épp úgy, mint itt selyemhernyót tenyészteni vagy banánt ültetni. Ebben az országban nem éri meg saját mobiltelefon gyártásba kezdeni sem, az már régiós szinten megvalósítható csak, mint az autógyárak, buszgyártás stb. Az egyik országban ez, a másikban az, a harmadikban megint már, hogy ne legyen nagy az átfedés, a szállítási költség.
Nézd meg mi volt csak az orvosi eszközökkel, maszkokkal. Egy szimpla gépsor kell csak hozzá és máris lehet annyi orvosi maszkot gyártani ami el tudná látni az egész országot. De nem, mi kínait vettünk mint mások. De hogy érheti meg az a kínai gyártónak ha ide kell utaztatnia a világ másik végéről?
Csak úgy, hogy itt nincsen csak nagyon drágán, mert a közelebbi, európai gyártóktól nem vásároltak olyan tételben hogy megérje gyártani.
Vagy nézd meg a boltok polcait! Tényleg úgy gondolod, hogy Magyarországon nem terem meg a krumpli, hagyma, fokhagyma, bab és Kínából, Kanadából kell ide hozni a szárazbabot? Mert onnan van, nyugodtan nézd meg! Lehet találni magyar terméket is ritkán, ugyanannyiért ráadásul, akkor miért nem azzal van tele a boltok polca? Mert a vásárlókat nem érdekli hogy honnan van, csak legyen 2 forinttal olcsóbb. Emiatt nem is tud olcsóbb lenni, mert kevés vásárlón kell összehozni a bevételt ami fedezi a termelését.
A lényeg, hogy nem kell jóval többért megvenni a magyar terméket - én sem teszem. Az a baj, hogy a magyar vásárlók többsége akkor sem figyel oda arra, hogy magyar terméket vegyen ha közel azonos az ára, sokan meg akkor is megveszik a külföldi terméket ha a magyar olcsóbb, mert szerintük a magyar biztos rosszabb minőség.
15! Nem hiszem, hogy meg tudod zavarni a valósággal a hitében pl. azt se érti, hogy mi az a méretgazdaságosság lásd. "de miért nincsen pl. másik műtrágya gyár a közelben?" -mondjuk mert egy nagy gazdaságosabban termel, mint három kicsi?
A globalizáció lényege az ún. komparatív előnyök elméletet ami a közgazdaságtan egyik alapja, magyarul mindent ott érdemes termelni, ahol a leggazdaságosabb, és utána kereskedni vele. Jó hosszan okoskodik arról, ami nem működik! konkrétan ez a mindent helyben csináljunk meg meg tegyünk a méretgazdaságosságra.
#17 Nyilvánvaló mi közöttünk a különbség.
Te a gazdaságot úgy tekinted, hogy annak lényege, azért van, hogy minél több profitot termeljen pár tulajdonosnak.
Ezzel szemben én úgy tekintek egy ország gazdaságára, hogy annak lényege hogy az országban élők életét szolgálja, ne pár ember lehető legmagasabb profitját sikerüljön elérni a termeléssel, hanem termékek legyenek, elérhető árú, jó minőségű termékek és mellette legyen munka, legyen rövid szállítási út, alacsonyabb környezetszennyezés stb. stb.
A csőlátás nálad és a hozzád hasonlóknál okozza azt, hogy gondolkodás nélkül kiszolgálod mások gazdagodását a globalizáció és a szent piac nevében, mintha az emberek léteznének a gazdaságért és nem a gazdaság az emberekért.
"Aztán amikor már itt megy a gyártás, az itt dolgozók után itt lesz adó befizetve, mivel munkájuk van nem kell nekik segély sem. "
Dolgozni most is tud, aki akar, mert munkaerőhiány van. Aki most segélyen van, akkor is segélyen lesz, mert nem akar dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!