A fejlett világban a jobboldal sorozatos választási vereségeiben mekkora szerepet játszik a jobboldal individualizmusa, hogy a jobboldal szerint az embereknek nem kell vigyázniuk egymásra?
#9 Hú, de ostoba vagy. Egyrészt, a leggazdagabbak megadóztatásából nem csak segélyeket osztanak, hanem az egész társadalom javára váló közszolgáltatásokat működtetnek. Németországban például 7,5 tonnáig díjmentesek az autópályák, a példákat lehet sorolni napestig. A leggazdagabbakat kell jól megadóztatni, amiből szépen fel lehet építeni a társadalom egészének érdekeit szolgáló közszolgáltatásokat. Tipikus hazug jobber lózung, hogy a szociális politika csak a lumpeneknek kedvez. Nem, a keményen dolgozó embereknek kedvez.
Apropó, amikor munkakerülőkről beszéltél, nyilván a tőkésekre gondoltál, akik mások munkájából élnek és mások munkáján élősködnek.
"nem a legvagyonosabb réteget igyekeznek sarcolni, hanem már megint az alig létező és így is komoly terheket viselő középosztályról szeretnének még több bőrt lehúzni"
Te jó ég, ez mekkora hazugság. Szerinted a középosztály keres évi 270 ezer eurót Németországban? Megsúgom, nem. A legmagasabb jövedelemadókulcs márpedig rájuk vonatkozik. Szokásos jobber hülyeség, amikor a középosztályt riogatják meg őket ijesztgetik. A középosztály nagyon jól jár a leggazdagabbak erőteljes megadóztatásával, így lehet mindenki másról terheket levenni.
#10. Szép ballib lózungok, biztosan senki nem írta még le ezen az oldalon vagy százszor korábban. :)
És azt a problémát hogy oldjuk meg, hogy ha egyre több pénzt tolunk az oktatásba, akkor egyre könnyebben (igen, még a mostaninál is könnyebben) is lépnek le a képzett emberek más országokba? De még előre is szaladtunk. Itt él velünk egy többszázezres (milliós?) lumpenréteg, akik nem elhanyagolható részének egyelőre azt kell megszoknia, hogy reggel időben felkelünk és tanulni/dolgozni megyünk. Ha a nulladik lépés már stabilan megy, akkor majd haladunk tovább. Tudod, elsődlegesen ez kell ahhoz, hogy a segélyre berendezkedett, amúgy munkaképes emberekből a társadalom hasznos tagja válhasson. A ballibek meg előbújnak ezredjére is a "tÖbB pÉnZt aZ oKtAtÁsBa" kezdetű demagógiájukkal. A személyeskedésed nem érdekel.
#13 Jobber baromság a köbön, hogy ne toljunk több pénzt az oktatásba, mert akkor lelépnek a képzett emberek (magyarán a jobberek nem szeretnének képzett embereket, hát ez gyönyörű XD). Akkor nem fognak lelépni, ha kedvező munkahelyi környezet várja őket. Nem, a rabszolgatörvény, a dolgozók túlóráztatása, szívatása pont nem a megfelelő irány ebből a szempontból sem. Egy erős, szociális politikával lehet az elvándorlást megakadályozni, ahol érdemes dolgozni és élni.
Legjobb példa Finnország, ami egy teljesen periférikus ország volt pár évtizeddel ezelőtt, aztán elkezdték fejleszteni az oktatási rendszerüket, és mára a világ egyik legerősebb szociális, jóléti államává váltak. A képzett embereket pont nem a rabszolgatörvényekkel lehet itt tartani, hanem az erős, szociális politikával.
#12. "Egyrészt, a leggazdagabbak megadóztatásából"
Sajnos már itt elvérzik a mondanivalód, korábban leírtam, olvasd el nyugodtan még egyszer. Egyébként arra a szalmabábra építkezel, mintha én azt írtam volna, hogy egyáltalán ne adózzon a középosztály. Én csak annyit szeretnék, ha a progresszív SZJA-val engem békénhagynának, és nem csúfolnának gazdagnak csak azért, mert mondjuk megkeresem az átlagbér háromszorosát. Ez csak azok szerint a "gazdag" kategória, akik egész életükben csesztek házit írni, szorgalmasan tanulni és keményen dolgozni, utána meg szeretnék, ha a főorvos meg a mérnök fizetését szétosztanák köztük, mert ők azt megkívánták. Tudod, nálam sem folyik ám háromszor melegebb víz, meg hozzám sem ér ki harmadannyi idő alatt a mentő, pedig megfizetem a saját adómat, meg még két másik átlagemberét is. Legyen ennyi elég!
"Szerinted a középosztály keres évi 270 ezer eurót Németországban?"
Köszi, de egyelőre szerintem maradjunk hazai keretek között. Volt alkalmunk kipróbálni, hogy működik a szocik progresszív jövedelemadó-elképzelése itthon, ahol a pályakezdő mérnök már második kulccsal adózott (mert a rohadék burzsoá tanulni mert, úgyhogy a qrva anyját), míg a minimálbérre bejelentett "építési vállalkozók" vígan élték világukat. Lehetőleg soha ne jöjjön vissza még hasonló sem. Prolihergelésnek persze jó, mindig lesz pár ember, aki vérszemet kap, ha még lehet adóztatni a Mészárost. :))
#14. A jobboldal nagyon is szeretne képzett embereket, csak szemben a baloldallal van annyi gazdasági érzékük, hogy nem túl megtérülő iszonyat sok pénzt költeni egy emberre huszonéves koráig, hogy aztán a diplomáját megszerezve rögvest megérkezzen mondjuk Németországba, hogy ott fizessen adót.
"Akkor nem fognak lelépni, ha kedvező munkahelyi környezet várja őket. Nem, a rabszolgatörvény, a dolgozók túlóráztatása, szívatása pont nem a megfelelő irány ebből a szempontból sem. Egy erős, szociális politikával lehet az elvándorlást megakadályozni, ahol érdemes dolgozni és élni."
A sok demagógia helyett a lényeg: a bér. Nyilvánvaló, hogy itt belátható időn belül nem lesznek nyugati bérek, és ez nem kormányfüggő. Ha progresszív adót akartok, javaslom húzzátok fel újra a határzárat is! :) Ez a válasz a skandináv államokra is, onnan nem nagyon tudsz magasabb fizetésért elvándorolni pár országgal arrébb, így nyugodtan lehet progresszív módon adóztatni is. Egyezzünk meg abban, hogy majd ha mi is azon a szinten leszünk, akkor majd mi is progresszív SZJA-t fizetünk. :)
Nem vérzett el, lásd az utolsó bekezdést. Elolvastam, amit írtál, értelmetlen volt. Nem a középosztályt adóztatják meg erőteljesen, hanem a leggazdagabbakat. Te csak a bukott riogatást adtad elő, amikor a jobberek a középosztályt riogatják, ami úgy tűnik, egyre kevésbé hatékony.
"mintha én azt írtam volna, hogy egyáltalán ne adózzon a középosztály"
Semmi olyasmit nem írtam, hogy te ilyesmit írtál volna. Úgy látszik, mégsem írtad meg a házi feladatot, és mégsem tanultál, mert funkcionális analfabéta vagy, aki a hülyeségét azzal szeretné önigazolgatni, hogy milyen okos. Miközben hülye, mint a .....
Nem azért kell az átlagnál háromszor többet keresőnek nagyobb arányban adóznia, mert nála melegebb a víz. Hanem azért, mert nem fontosabb háromszor annál, aki átlagos jövedelmet kap. Én veled ellentétben megírtam a házi feladatomat, 12 év alatt mindig kitűnő tanuló voltam, nyertem országos tanulmányi versenyt, voltak köztársasági ösztöndíjas az egyetemen stb, így pontosan tudom, hogy egy esztergályos, de még egy szorgalmasan dolgozó ipari tanuló sem ér háromszor kevesebbet, mint egy technológus.
"már második kulccsal adózott", mivel a minimálbér jövedelemadómentes. Ausztriában is jövedelemadómentes a legalacsonyabb jövedelműek jövedelme.
#16 Mese-mese-meskete, ezek szerint a jobberek mégsem akarnak képzett embereket. Nyilván. Minél több az értelmes ember, annál kevesebbek szavaznak a jobberekre. Világos.
Jóval többen maradnának itt magasabb reálbérekkel, magasabb szintű dolgozói jogokkal, kedvezőbb munkahelyi környezettel. A rabszolgatörvény-féle jobboldali ámokfutások ezen nem segítenek, éppen ellenkezőleg.
Az oktatásba meg az elvándorlás ellenére is tolni kell a pénzt, mert a többség marad, és az ország jövőre az ő kezükben van. Mondjuk nyilván, a szűk látókörű jobboldali számára, akinek csak a rövidtávú, pillanatnyi haszonszerzés a fontos, nyilván életidegen a hosszú távú és társadalmi szintű gondolkodás.
#19. "Minél több az értelmes ember, annál kevesebbek szavaznak a jobberekre. Világos."
Pedig milyen hülyék, ahelyett, hogy a progresszív SZJA-ból befolyó pénzeket kiszórnák segélyre, meg családira és mindjárt lenne egy csomó szavazójuk. Kár, hogy ez csak az intelligens ballibáknak jut eszükbe, nem is értem, miért nem ők vannak még mindig kormányon. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!