Akik nem szereik a muszlimokat, azok miben tévednek?
"Nem kell ahhoz folyamatosan háborúzni, hogy belecsődöljön egy nép. Senki nem tudja neked megmondani, hogy fejlőttek volna, vagy sem."
Bárki meg tudja mondani, mert az egész keresztény Európa nem fejlődött. Mindegy hogy volt-e háború vagy sem.
"Már megint olyan dolog felett törsz botot, amiről fingod sincs. Núbia nem volt fejletlen a középkorban. Fejlett irodalommal rendelkező, virágzó, független királyság volt, jelentős fémiparral és fémművészettel."
Utánanéztem és még afrikai szinten sem volt kiemelkedő. Kis állam volt akik a 6. században lettek keresztények és vagy ezer évig azok is maradtak. semmi említésre méltó.
"Azután hanyatlott, hogy a muszlimok meghódították. Ironikus."
A 7. században kerültek szomszédságba a muszlimokkal és így is maradt a 13. századig. Ez alatt szerinted mennyit fejlődtek? Semmit.
"Látom nem tudsz kilépni a törökközpontúságodból. A törököket megkülömböztették maguktól más népek, őket pedig töröknek hívták, innentől kezdve felesleges arról beszélni, hogy a törökök mit mondtak magukról."
Én vagyok törökközpontú? :) Mikor azt mondom hogy törökök nem különböztették meg magukat etnikai alapon? Szerintem még mindig nem fogtad fel. Ahogy mondtam vallási alapon különböztették meg magukat az emberek elsődlegesen.
"Az, hogy még mindig törökökkel és azzal vagy elfoglalva, hogy ők mit mondtak."
Mivel a törökök építették fel a birodalmat és ők határozták meg annak szabályait.
"A mexikói hátterű emberek nem tekintik magukat egynek az angolszász amerikaiakkal az USA - ban sem. Plusz a törökökkel ellentétben, az egykori mexikói területekre nagy mennyiségű amerikai vándorolt és a többséget már ők alkotják."
Az a mexikói aki tegnap vándorolt az USA-ba lehet nem tekinti magát amerikainak de aki 150-200 éve az egészbiztos. Egykor Kelet-Európában is sok török élt.
"Amúgy meg a fideszeseket az sem érdekli, hogy a politikusaik melegpartira járnak, meg pedofil képeket tárolnak a gépeiket, miért pont ez verné ki náluk a biztosítékot? Bármit le lehet velük nyeletni, amíg migránsokkal, meg Gyurcsánnyal ijesztgetnek."
Ez volt eddig az első értelmes hozzászólásod.
"És ennek mi köze a tudományokhoz? És a muszlimok? A mai napig vallási alapon háborúznak."
Sehol nem háborúznak a muszlimok vallási alapon. Sőt, sehol nincs háború két muszlim ország között. Ahol háború van, azt az USA vitte a Közel-Keletre.
"Kit érdekel? Nem róluk volt szó. Ne terelj."
Ez nem terelés. A keresztény afrikai országok a világ legfejletlenebb országai között vannak. A közép-és dél-amerikai keresztény országok is inkább a harmadik világba tartoznak.
"Észak - Olaszország Svájci fejlettségi szinten van."
Dél-Olaszország meg nem sokkal fejlettebb mint a Balkán.
"Lengyelország, az egyik, ha nem a legvallásosabb európai ország, nagyot fejlőtött a rendszerváltás óta és ez ki is tart. Szlovákia ugyanez. Szlovénia szintén fejlet"
Ezek közül Lengyelország az amire azt lehet mondani hogy vallásos, és igaz sokat fejlődött de még fényévekre le van maradva a Nyugattól.
"De igen, fürödtek. Nem egy korabeli illusztrációt linkeltem neked. Úgy néz ki olyan a memóriád, mint egy aranyhalnak."
Az hogy mutattál egy két korabeli illusztrációt semmit nem jelent. Nem volt általános. Az egyik hozzászóló belinkelt egy videót arról hogy milyenen borzalmas higiéniai állapotok voltak a keresztény Európában. Nézd végig.
"Az iszlámban a fürdés rituális, lehet hogy eredetileg higéniai okok miatt íródott így, de nem tagadhatod le, hogy erős spirituális vonatkozásai vannak."
Ha az ima előtti mosakodásra gondolsz, annak van higiéniai és spirituális oka, de ezek kívül az iszlám előírja a mosakodást, fürdést higiéniai okok miatt.
"Te azt írtad legalább 1000 év. Az 1400 as években pedig már elkezdődött a nyugat tudományos fölénye. Főleg földrajz és navigáció terén. A muszlimok az érett középkor óta csak lefele haladtak."
Ezt nem tudom honnan vetted de marhaság. Az 1400-as évek még a sötét középkor. Semmiféle tudományos fölénye nem volt a keresztény nyugatnak és még vagy 200 évig biztosan nem volt. Az 1400-as évek az Oszmán Birodalom felemelkedése, az 1500-as évek pedig a fénykora.
"94. Földrajz és navigáció terén."
Földrajz és navigáció terén is a keresztény világ le volt maradva. A muszlim hajósok már többszáz évvel korábban eljutottak Afrikába, Indiába, Indonéziába. A földközi-tengeren az oszmán flotta volt az erősebb.
1513-ban Piri reisz török admirális olyan térképet készített amin rajta van egész Dél-Amerika, a karibi térség és Nyugat-Afrika.
101.
"Bárki meg tudja mondani, mert az egész keresztény Európa nem fejlődött. Mindegy hogy volt-e háború vagy sem."
De fejlődött. Több dolgot is felsoroltam, nem fogom mégegyszer leírni.
"Utánanéztem és még afrikai szinten sem volt kiemelkedő. Kis állam volt akik a 6. században lettek keresztények és vagy ezer évig azok is maradtak. semmi említésre méltó."
Nem csak hódítás terén lehet nagyságot elérni. Ezek az afrikai keresztény királyságok nem voltak hódítók, de fejlettek voltak kultúrálisan.
"A 7. században kerültek szomszédságba a muszlimokkal és így is maradt a 13. századig. Ez alatt szerinted mennyit fejlődtek? Semmit."
A muszlimok térhódítása után visszafejlődtek és az egykori nagy építményeiknek már csak a romjaik maradtak fent.
"Én vagyok törökközpontú? :) Mikor azt mondom hogy törökök nem különböztették meg magukat etnikai alapon? Szerintem még mindig nem fogtad fel. Ahogy mondtam vallási alapon különböztették meg magukat az emberek elsődlegesen."
Pontosan ezért vagy törökközpontú, mert azzal vagy elfoglalva a törökök mit gondoltak, holott ők csak egy nép voltak a birodalmon belül.
"Mivel a törökök építették fel a birodalmat és ők határozták meg annak szabályait."
Ettől még nem tudták átírni az emberek nézőpontját. A birodalom nagy részén kisebbségben voltak, tehát a többség nem úgy gondolkodott, mint ők.
"Az a mexikói aki tegnap vándorolt az USA-ba lehet nem tekinti magát amerikainak de aki 150-200 éve az egészbiztos. Egykor Kelet-Európában is sok török élt."
Már hogyne külömböztetné meg magát. Az amerikai cenzuson külön van hispán kategória. Népesebb csoport, mint a feketék. A hispán közösségek egyértelműen megkülömböztetik magukat az angolszász amerikaiaktól. Egész negyedeik vannak városokban.
" Ez volt eddig az első értelmes hozzászólásod."
Neked pedig ez :)
"Sehol nem háborúznak a muszlimok vallási alapon. Sőt, sehol nincs háború két muszlim ország között. Ahol háború van, azt az USA vitte a Közel-Keletre."
Ez ordas hazugság. Az USA nem tud a semmiből háborút indítani. A már meglévő ellentéteket és konfliktusokat használja ki az egyik oldal támogatásával. Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. 2015 - ben ott volt a yemeni polgárháború, 2017 - ben az iraki - kurd konfliktus, az iraki felkelés a mai napig tart. A világ egyik legagresszívebb térsége. Az USA ezt csak kihasználja.
"A keresztény afrikai országok a világ legfejletlenebb országai között vannak. A közép-és dél-amerikai keresztény országok is inkább a harmadik világba tartoznak."
De terelés, mert Európáról beszéltünk. A dél - afrikai országok pedig a kolonizáció miatt tartanok ott.
"Dél-Olaszország meg nem sokkal fejlettebb mint a Balkán."
Ne mond már professzor. Ezért említettem Észak - Olaszországot, nem pedig Dél - Olaszországot, ezzel cáfoltam a kijelentésed.
"Ezek közül Lengyelország az amire azt lehet mondani hogy vallásos, és igaz sokat fejlődött de még fényévekre le van maradva a Nyugattól."
Lengyelország fejlődik, velünk ellentétben sajnos.
"Az hogy mutattál egy két korabeli illusztrációt semmit nem jelent. Nem volt általános. Az egyik hozzászóló belinkelt egy videót arról hogy milyenen borzalmas higiéniai állapotok voltak a keresztény Európában. Nézd végig."
Rengeteg bulvárvideó van, amik hatásvadász módon arra mennek, hogy minél extrémebbet mondjanak, én ezzel szemben korabeli forrást hoztam, nem egy videót. És ez nem csak pár kép, csomó van belőlük:
Itt van egy cikk, ami megcáfolja ezeket a tévhiteket:
Itt van mégegy:
És itt egy videó is, ha az jobban tetszik:
Aki veszi a fáradságot és rászán egy Google keresést, már rögtön rájön, hogy messze nem volt olyan extrém a dolog, mint amilyennek a
szeretik láttatni.
"Az 1400-as évek még a sötét középkor."
Megint kijön, hogy semmit nem tudsz a korról. A sötét középkor 1000 - ig tartott, 1300 - ig volt érett, aztán késő középkor:
Mitöbb, még maga a Sötét Középkor kifejezés is az 1300 as évekből származik, tehát az akkori emberek egyértelműen érezték a külömbséget.
102.
"Földrajz és navigáció terén is a keresztény világ le volt maradva. A muszlim hajósok már többszáz évvel korábban eljutottak Afrikába, Indiába, Indonéziába. A földközi-tengeren az oszmán flotta volt az erősebb."
A vikingek meg már a 11. században Amerikába hajóztak.
Az ottománok csak addig voltak előnyben a Földközi - Tengeren, amíg nem egyesültek ellenük. A Lepantói csata? Afrikát, Indiát pedig az európaiak is ismerték.
104 ezeket keresztények írták és hazugság mind. Magyar linket nem találtál?
Miért véded ennyire a kereszténységet? Megszállott hívő vagy?
Egyébként nem szoktam nyelvtannáciskodni, de :
Már többször elírtad.
"Bár minden halálbüntetést megérdemeltek, mégis méltányos lett volna, hogy azok a jámbor keresztények szánalommal és könyörülettel mérsékeljék vad kegyetlenségüket."
Tessék ezeknek nagyrésze keresztény "találmány"
A városi népek számára ez volt a heti mozi.
„Az elnéző magatartás ellenére, amely a történésztől követelmény, a keresztény számára pedig megengedett dolog, az inkvizíciót . . . az emberiség feljegyzéseiben fellelhető legsötétebb szégyenfoltok egyikének kell tekintsük. A kegyetlenség olyanfajta megnyilvánulásának, amely még a vadállatok között sem lelhető fel.”
Újabb keresztény sikertörténet. De ezt még lehetne sorolni.
"ezeket keresztények írták és hazugság mind. Magyar linket nem találtál?"
Ez aztán érv. Ennyi erővel amket te küldesz meg mind antikeresztények írták. Szép is lenne, ha szimplán hazugságnak hívvással le lehetne rendezni egy vitát nem? Miért baj, ha angolul van? Sokkal objektívebbek, mint a magyar magyar források, odaát még kevésbé vallásosak az emberek, tehát már ezért is hülyeség ráfogni, hogy keresztény hazugság. Vagy esetleg nem tudsz angolul? Három különböző forrást hoztam, mindhárom ugyanazt állítja, plusz KORABELI ábrázolásokat. Ezt nem tudod annyival letudni, hogy keresztény hazugság.
De tessék, ha magyar cikket akarsz, egy magyar tudományos magazin:
Itt egy másik:
Tessék itt egy cikk egy ellenzéki médiától, amit keresztény elfogultsággal biztos nem vádolhatsz:
Tehát, hosztam három különböző külföldi, három külömböző magyar és eredeti, korabeli forrásokat is, melyek közül mindegyik ugyanazt mondja, melyek szerint a mocskosság nem több egy hollywoodi toposznál.
"Miért véded ennyire a kereszténységet?"
Nem a kereszténységet védem, hanem a történelmi hitelességet. Teljesen elismerem az egyház bűneit és nem ezek alól akarom felmenteni. De egy egész kultúrát egy aspektus miatt demonizálni és lealacsonyítani minden más lehetséges tekintetben egyszerűen nem helyes. Itt nem én vagyok az elfogult, én nem tagadok, én mutatok. Te tagadsz, a sorozatos források ellenére is. Itt te vagy az elfogult, mert az általad gyűlölt vallás miatt egy egész kultúrát elhordasz mindennek, annak a nem vallásos aspektusaival együtt.
"A városi népek számára ez volt a heti mozi."
Az inkvizíció nem volt 1000 éven keresztül egy egész kontinensen át, az átlag városokban mindennapi látvány. Ilyet a cikked sem ír, ezt csak hozzátetted. Ilyet mondani olyan, mintha azt mondanám, hogy az átlag közel - keleti városban a lefejezések hétvégi mulatság. Ugyanakkor teljesen egyetértek az inkvizíció megevtésével.
Pont lexarom, hogy ateista vagy, vagy hogy mit gondolsz a kereszténységről, de neked is tudnod kéne objektív szemszögből vizsgálni a történelmet.
Oké elolvastam a cikket.
Mind2 meg említ 1db embert, aki gyakran tisztálkodott.
1db példát tudtál hozni.
Maradék többmillió meg soha életében nem fürdött.
"Később még több szigorítást vezettek be. Először a keresztényeknek megtiltották, hogy meztelenül fürödjenek, később már úgy általában nem tetszett az egyháznak ez a fajta tevékenység. A hivatalos álláspont az volt, hogy a nyilvános fürdők az immorális viselkedés, a szex és a betegségek melegágya."
A kereszténység tiltotta a fürdést fogd már fel végre. Miért akarsz bármi áron megcáfolni 1 egyszerű tényt.
A középkori európában nem fürödtek és kész. A török hódítók is úgy találták meg a keresztény táborokat hogy kiszagolták, mert kilómeterkről bűzlöttek.
Ehhez hozzá jön még a csatorna hiánya, amit úgy oldottak meg hogy mindent köntöttek az utcára.
Akkor most képzeld el a csodálatos keresztény kultúra fertő városait.
"A személyes higiénia teljes hiánya egészen így a 19. század közepéig volt jellemző Európában."
Európában. A világ többi részén emberek éltek.
"Mind2 meg említ 1db embert, aki gyakran tisztálkodott."
A cikkek általánosságban beszélnek, nem 1 db emberről. Példa fogalmát ismered?
"A kereszténység tiltotta a fürdést fogd már fel végre. Miért akarsz bármi áron megcáfolni 1 egyszerű tényt."
Te meg azt fogd már fel, hogy az egyháznak nem volt teljhatalma. Egy csomó más mindent is tiltott az egyház, amit úgyis csináltak. Mégis mennyire lehetett komoly ez, ha magukban az EGYHÁZI kódexekben olyan jeleneteket ábrázolnak.
"A középkori európában nem fürödtek és kész. A török hódítók is úgy találták meg a keresztény táborokat hogy kiszagolták, mert kilómeterkről bűzlöttek."
Ezt a baromságot honnan vetted?
"Ehhez hozzá jön még a csatorna hiánya, amit úgy oldottak meg hogy mindent köntöttek az utcára."
Az egyik cikkben le van írva, hogy emésztőgödrök voltak. Azokat pedig munkások ürítették.
"Európában. A világ többi részén emberek éltek."
Már leírtam, hogy a kora újkor és a középkor teljesen más volt ilyen tekintetben, a higénia romlott a középkorhoz képest, úgyhogy az nem mond semmit, hogy a 19. századig mi volt.
De megkérdem mégegyszer. Tudsz te egyáltalán angolul, hogy a kint lévő források 0.01 százalékán kívül mást is tudj olvasni? Amiket felhoztál még mindig vajmi kevés.
Amúgy nem tudom miért hiszed azt, hogy a világ többi része makulátlan volt. Szerinted a pestis miért Ázsiából jött? Az pedig, hogy emberszámba sem veszed ezeket az embereket teljesen rámutat, hogy nem vagy képes objektív állásfoglalásra. Magyarul egy primitív személy vagy. Amúgy miért vagy még itt, ha ennyire undorodsz a nyugati kultúrától?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!