Egy szamuráj vagy egy mai profi vívó győzne & Melyik "technika" fejlettebb?

22. Nincs ilyen. Azt sem lehet megmondani, hogy a hagyományos kick box teknikásabb harcművészet e a thai boxnál mondjuk. Egy harcművészet vagy működik, vagy nem. Nincs olyan, hogy jobban működik, vagy kevésbé. Ha működik, akkor onnantól csak a gyakorlón múlik, hogy milyen szinten űzi. Például elmondható, hogy a Tae Kwon Do nem működik valós harcban. A fent felsorolt kettő viszont igen, ezentúl nem érdemes tovább összehasonlítani a két kick box ágazatot. Más erősségeik és gyengeségeik vannak.

Továbbá a harcművészet elválaszthatatlan a fegyvertől, mert aköré épült. Ha egy rapier olyan rövid, mint egy katana, akkor azt már nem úgy kell használni, mint egy rapiert. Akkor már másféleképpen kell használni. A hagyományos vívás stílusok valós szituációkból levont, sorozatos következtetésekből alakultak ki, magyarul harcban képződtek. Ha évszázadokon keresztül az ember élete múlik ezen, akkor Keleten és Nyugaton is rájönnek, hogy mi működik az ő fegyverükkel.

Az átlag szamuráj képzettebb volt az átlag rapier használónál. De ennek az az oka, hogy a szamuráj egy harcos kaszt volt, akinek a harc a hivatása, az átlagos rapier használó meg általában civil volt, jómódú váróslakó, stb... Ezért nem kellett annyira elsajátítania a harcművészetet, mint a szamurájnak. Viszont, ha egy európai vívómesterről beszélünk, akinek ez volt a dolga, vagy egy hivatásos katonáról, harcos nemesről, stb... akkor ugyanolyan képzettek voltak a saját művészetükben, mint egy szamuráj.

Technikailag.

A jelen kori vívásban minden találat után megállnak, vagyis nem folyamatos a küzdelem.

Ellenben egy szamuráj összecsapásban, vagy akár a gyakorló küzdelmek alatt folyamatos küzdelem volt, így ez a szamuráj javára szól.

A tét általi mentális nyomás.

Egy jelenkori profi vívót nem tudjuk hogyan befolyásolna, ha nem pontokért, hanem az élete védelmében kellene vívnia.

Könnyen lehet, hogy állna mint egy fa sz lefagyva, amíg meg nem ölik.

Ellenben a középkori szamuráj életének természetes része volt a halál, a gyilkosság, a haldoklás és vér látványa.

Tehát mentálisan egészen más műfaj a kettő.

És akkor még ide lehetne venni a középkori lovagot is.

Mert Japánban viszonylag csak néha háborúztak, így nem termelődött ki igazán letisztult sallangtól mentes stílus.

Viszont Európában folyamatosan ölték egymást kézifegyverekkel évezredeken keresztül, ezért egy középkori lovag harci tapasztalata sok körrel odaverné mindkettőt.

Azért győzne a szamuráj, mert ő harcos, a vívó meg sportoló. Nem bonyolult a dolog. A kettő teljesen más kategória.

A modern olimpián olyan szabályok vannak, amik messze eltérnek egy valós veszélyhelyzettől. Más a mentalitás.

Először nézzük, mi történne a páston, mert magához a technikához, amit te kérdezel, annak van több köze. Technikailag a modern vívás nyilván fejlettebb. A "mai profi vívó" sok különböző szintet jelent, de ha mondjuk veszel egy Szilágyi Áront egy karddal a kezében, akkor akármelyik középkori szamurájt simán levágná, amaz hozzá se tudna érni. Egyszerűen nem az a szint, a modern vívás gyorsabb, robbanékonyabb. Nem érdemes az olyan meséknek felülni, hogy van valami naaagy, ősi tudás, amit titokban őrizget néhány sensei. Ha lenne ilyen, akkor rendszeresen potyognának ki az iskoláikból olyan diákok, akik ott hagyják az ősi tant, hogy inkább ünnepelt sztárok legyenek - ehhez képest Japánnak alig van olimpiai érme a vívás akármelyik szakágában (és azok elérői is vívóképzést, nem pedig hagyományos szamurájképzést kaptak), ergo nincs ilyen naaagy, ősi tudás, ami akár lófüttyöt is érne a páston.

Japánban óriási a hagyományőrzés, és ezért a szamurájoknak komoly emlékezete van. Európában nincs akkora hagyományőrzés, de azért itt is voltak háborúk a középkorban, és a lovagok a saját korukban ugyanúgy megtanultak kardozni, mint keleti kollégáik. Ebből nőtt ki (jelentős továbbfejlődés mellett) a modern vívás. Elképzelhetetlen, hogy ez ellen a középkori technikának bármi esélye legyen. (Ahogyan a mai súlyemelő világcsúcsok emelői is többet ki bírnak nyomni, mint a középkori erőművészek. Egyszerűen fejlődnek a technikák, az edzésmódszerek, stb. A szamurájok kitartóak is voltak, arra edzették őket, mégse kérdezed meg, hogy vajon egy maratonfutóval felvennék-e a versenyt. Nem. Pont.)

Ugyanakkor nem páston, hanem harctéren már feltehetően a szamuráj lenne esélyesebb. Nem azért, mert technikailag jobb, hanem mert a harctéren tereptárgyak vannak, göröngyös a talaj, a fegyverzetet esetleg már három órája cipelik, mire megütköznek, stb. A szamurájt harcosnak képezték, a vívót pedig sportolónak, a harctéren a harcos jobban tud érvényesülni.

Tehát valóságos hadvezérként nyilván inkább alkalmaznék szamurájokat. De a páston, ellenőrzött, szimmetrikus körülmények között egy büdös fityinget se tennék egy szamurájra egy közepes vívó ellen sem.

Még egy sztori, tudom, hogy nem kötődik szorosan, de talán leírja, hogy ezek a nagyon jól képzett harcosok mit érnek sportolók ellen, ha a körülmények olyanok, amihez a sportoló edzett. Pár éve itt Magyarországon egy aktív, frissen kiképzett kommandós belekeveredett egy kocsmai összetűzésbe, kézitusába. Ennek során egy visszavonult, kiöregedett birkózó simán összecsomagolta.

Nem arról van szó, hogy a szamuráj vagy a kommandós töketlen hülyék lennének, nagyon is megtanítják őket harcolni, de alapvetően egy komplex, mindenféle (reálisan elképzelhető) harci helyzetre alkalmazható kiképzést kapnak. Erre teszik fel az életüket. Egy sportoló, legyen akár vívó, birkózó vagy sportlövő, nem komplex harci kiképzésre, hanem egyfajta harcra vagy fegyverre kap kiképzést, és abban tökéletesíti magát. Abban az egy harcnemben értelemszerűen, legalábbis ha tényleg edzi magát, brutálisan magas szintre eljut.

Visszatérve a pástra, az életért való küzdés nem sokat befolyásolna, tényleg akkorák a különbségek. Az lehet, hogy egy súlyemelő, aki tud szakítani 100 kilót, halálfélelemben csak 90-et tud szakítani. Olyan halálfélelem nincs, hogy ugyanez az ember ne tudna 40 kilót szakítani. Nincs az a halálfélelem, hogy egy jó mai vívó ne vágna le egy szamurájt.

29. Teljesen hibás meglátás. A harcművészetek történelme nem lineáris fejlődés, hanem alkalmazkodás az aktuális helyzethez. A modern vívók nem tudnak több, jobb, vagy bobyolultabb teknikákat, egyszerűen csak más teknikákat, amik az adott helyzethez vannak alakítva.

A példák amiket felhoztál hibásak, mert a modern súlyemelő nem a teknikássága miatt tud többet emelni, hanem mert a mai orvostudománnyal már a maximumot lehet kihozni az emberi testből a megfelelő étrenddel és edzéstervvel. Ne keverjük össze a testi fölényt a teknikai fölénnyel.

A vívóval az a gond, hogy a teknikák, amiket ismer alig alkalmasak arra, hogy megvédje magát. Igen, hogy megvédje magát, mert itt a lényeg. A harcművészetekben a prioritás nem a győzelmen van, hanem azon, hogy te ne sérülj meg, vagy a lehető legkevesebb sérüléssel éld túl az összecsapást. A sportban pedig az a lényeg, hogy a lehető leggyorsabban szerezd a pontot. A való életben egy összecsapásban a védekezés a prioritás, a sport vívásban a támadás. Ez azt jelenti, hogy a vívó mentalitása öngyilkos manőverekbe kényszerítené. Ehhez nem is kell elképzelni a dolgot, hisz ha a vívótőröket kiéleznénk, akkor az összecsapások fele azzal járna, hogy mindkét fél megsérül egyszerre. A való életben nem számít, hogy egy negyed másodperccel előbb szúrod le az ellenfeled, ha utána ő is leszúr. A való életben nincs olyan, hogy csak a felsőtestre lehet támadni. A modern vívásban nincs meg az az önérzete, helyzetfelismerése az egyénnek, ami lehetővé tenné a sérülések elkerülését. És az ehhez szükséges technikák sincsenek meg, például hogy nem lungeolok minden egyes támadásnál, mert kiszolgáltatott leszek. Hogy körkörösen is mozgok.

Menjünk egy kicsit vissza az időben akkora, amikor a vívás őse még valódi harcművészet volt. A 18 - 19. századi tőrkard. Ennek a kardnak éle nincs, de hegyes és nagyon merev. Könnyű és gyors. Valamiért mégis a szablya volt a legnépszerűbb harctéri fegyver akkoriban. A tőrkard pengéje olyan könnyű, hogy ha egy testesebb karddal megsuhintod a vívó blokkját, már ha egyáltalán védekezik, akkor az egyszerűen átszakad és a saját kardját rányomva fogod megvágni az illetőt. Nincs elég tömege a pengének. A másik meg, hogy egy ilyen kard olyan vékony, hogy behatoláskor nagyon kicsi rá az esély, hogy rögtön halálos sebesülést okozzon. Magyarul ha átszúrod az illetőt egy ilyen könnyű, vékony karddal, még bőven lesz ideje, hogy belevágjon a fejedbe. Akkor pedig nem vagytok sehol, nem nyert senki.

Ezt a britek felismerték. Ezért adtak a tisztjeiknek egy másfajta kardot, a spadroont, amit lehetett úgy használni, mint egy tőrkardot, de testesebb volt és vágni is lehetett vele.

Röviden, ha egyenlő terepen, szemtől szemben, tiszta párbajban egymásnak uszítanánk egy szamurájt és egy modern vívót, a modern vívó a páston halna meg, a szamuráj meg kicsit később, a mellkasában lévő tőrkard miatt.