Tigris I, Párduc, IS-2, M26 Pershing. Melyik a legjobb ezek közül?
Az igaz hogy a HVAP lőszerek nagy részét főleg az amerikai páncélvadász osztályok között osztották szét, de a javított T33 típusú páncéltörő lőszereket kifejezetten az M 26-os harckocsikhoz fejlesztették ki, amellyel átüthető volt a Tigris I és Párduc harckocsi frontpáncélja is, legfeljebb 1000 m-es távolságig.
Azt sem szabad elfelejteni hogy az M 26 1945 elején még nem volt kiforrott harckocsi típus (az európai harcokban is főként tesztelés céljából vetették be őket). A Pershing pl: túl széles alvázzal rendelkezett ahhoz hogy a keskenyebb európai utakon is könnyedén manőverezhessen ill. alul motorizált volt. Gyakorlatilag ugyanazzal a motorral szerelték fel amivel a 10 tonnával könnyebb Sherman Easy eight változatot is, ebből adódóan gyengébb volt a manőverező és terepjáró képessége is (kezdetben ezért sem lehetett közepes harckocsi feladatkörben használni).
Ezzel indokolható hogy a típust kezdetben nem preferálták az amerikai tisztek/ harckocsizók, ettől függetlenül kétségtelenül nagyobb harcértéket képviselt mint az M4-es Sherman.
"Én is a katonai tapasztalatoknak hiszek mert harc közben ezek a számok ritkán jöttek elő."
Ha már harctéri körülmények: fontos olyan szempontokat is mérlegelni hogy milyen képzettségű személyzet üzemelteti az adott harckocsit/harckocsikat illetve hogy taktikai szellemben használják őket. Innentől kezdve pedig fölösleges a harckocsik minőségén vitázni, mert nem feltétlenül az utóbbi lesz a döntő tényező...
Egyetértek. Az L/71-es 88 mm-es löveg valóban a II VH legjobb páncélhárító fegyvere volt. A JSZ-2 122 mm-es lövege papíron -és a valóságban sem- rendelkezett olyan jó páncéltörő képességekkel mint a 100 mm-es megfelelője, viszont a lövedék tömege és lendülete például elég volt ahhoz hogy egy ellenséges tank lövegtornyát leszakítsa. Igazából azért használták a 122-es tüzérségi löveg módosított változatát mert már nagy mennyiségben állt rendelkezésre illetve nagyobb volt a romboló ereje is (épületek,bunkerek és megerődített védelmi pontok ellen jól jön a nagyobb rombolóerő).
Mindemellett a 100 mm-es lövegnek nagyobb volt a tűzgyorsasága és pontosabb fegyvernek is számított. Nem véletlen hogy a későbbi T-54 és T-55-ös harckocsikhoz is ezt a fegyvert használták.
A legénység képzettségét figyelembe véve pedig vitathatatlanul a németek voltak a legjobbak. Még a gyengébb Panzer III-as harckocsikkal is komoly mennyiségű szovjet páncélost semmisítettek meg, pedig a T-34 és KV harckocsik mellett nem számított ultimate tanknak.
Egyébként ahogy visszaolvasgattam itt és máshol sokan a párducot is méregdrágának találják,pedig nem az.Hiba abból következtetést levonni,hogy a német nehéz tankok drágák,mivel a párduc fele annyiba kerül csupán mint egy tigris és az is sokat mondó,hogy a németek bombázás alatt több Párducot gyártottak mint az oroszok JSZ-2-est.Mint már írtam párduc a legjobb,hiszen bár adatok szerint alulmarad valódi harcban nagyon hatékony.Mi sem példázza ezt jobban,hogy Izrael sok segítséget kapott Angliától,Amerikától és ők mégis a Párduc lövegét szerelték a Sherman-be(pedig valószínű,hogy akkor már a papíron erősebb brit 17 fontos ágyúkhoz is hozzájuthattak volna.
Egyszer írta valaki:a IS-2 a legjobb mert azon már a torony is tökéletes kialakítású akárcsak A IS-3-on.
Azt sem szabad azonban elfelejteni,hogy egy ilyen serpenyő vagy másnéven gomba torony nem olyan egyszerűen előállítható mint a Párduc lemezekből összerakott tornya, tehát.A Tiger I nem illik ide,hiszen a IS-2-t és az M26-ot direkt úgy tervezték,hogy elpusztíthassa,tehát ilyen szempontból előnybe voltak.A Tiger II megbízhatatlan,de mint egyszer írtam már,nem annyira,mint a Tiger I ez csupán egy felkapott tévhit,hogy rosszabb volt.Sebessége kisebb volt természetesen,de mivel tanultak a Tiger hibáiból és a párduc erényeiből és a kettőt lényegében ötvözték,így bár a súlya miatt nem volt ideális konstrukció de jobb volt mint a Tiger.A Tiger II höz tartozik még a Klein Tiger is ami valószínűleg akor egyik legmodernebb tankja lett volna.Egy 30 tonna körüli Királytigris 80mm-es frontpáncéllal,ugyanazzal a motorral,el lehet képzelni,ha a korai párducok 55km/órát is elértek 40 tonna fölötti súllyal akkor egy kb 30-35 tonnás harckocsival párosítva ez a motor mire lett volna képes.A modernségét az új 100mm-es ágyú és a többrétegű(!)ötvözetpáncél(ezzel kívánták védeni a harckocsi oldalát,hátulját a súlycsökkentés érdekében)adta volna,tehát igazán kitűnő harckocsi lett volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!