Az 1956-os Forradalomban kik adtak fegyvert a tinik kezébe?

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményéhez kiegészítésként készült, 2000-ben elfogadott Fakultatív Protokoll, amelyet eddig 155 ország ratifikált, s mely szigorúan meghatározza a fegyveres konfliktusokban részt vevő gyermekek életkorát: 15-ről 18 éves korra emeli azt.

Tehát 2000 előtt az ENSZ a 15 éves kort tekintette választóvonalnak. Megdöbbentő, nem?

'56-ban apám 12 évesen hazavitt egy, az utcán talált PPS-41 géppisztolyt. Sejthette, hogy tilosban jár, mert az ágyneműtartóba rejtette. (Nem hiszem, hogy harcolni akart volna vele, csak fiúként érdekelte az ilyesmi.) Este nagymamám ágyazni kezd, hát mit ránt ki a dunyhával? Egy dobtárat. Nézik, ott a géppisztoly is. Na azt a verést amit kapott a fater... Mondjuk, még mindig jobb volt, mintha felakasztják érte. Őt vagy nagyapámat vagy az egyszerűség kedvéért mindkettőt.

Gyávaság? Az emberek többsége még jól emlékezett a 11 évvel azelőtti háborúra. Szinte mindenkinek volt szerette, akit elvesztett, talán ennek köszönhető, hogy a tényleges harcokban viszonylag kevesen vettek részt.

Írta valaki fentebb, hogy "ez logikus és érthető lépés". Egy pár száz fős - na jó, nagyvonalú leszek 1-2000 fős irreguláris haderővel szembeszállni a cirka 100 000 szovjet katonával az minden, csak nem logikus és érthető.

Hősies dolog - elismerem - de hiábavaló.

Az '56-os forradalom során a szovjet csapatok véres vesztesége (halott, sebesült, eltűnt) 600 fő volt. Ez a 100 ezer 6 ezreléke. Több mint 20 millióan haltak meg a második világháborúban...

Más. Amikor Móga János altábornagy az osztrák határnál megállította a lázadó Jelasics József horvát bán Pákozdnál megvert seregének üldözését, nem azt azért tette, mert "honvédek" voltak, hanem mert nem az osztrákokkal álltunk hadban jogilag. A törvényes magyar uralkodó, V. Ferdinánd király erre nem adott felhatalmazást. Kossuth végül rábeszélte Mógát, hogy vezesse seregét Bécsbe. Az erőviszonyok ez ellen szóltak (magyar oldalon: 30 000 fő 70 ágyú osztrák oldalon 80 000 fő 210 ágyú). A harcképességet tekintve a császáriak fölénye még ennél is nyomasztóbb volt.

A csatát persze elvesztettük.

Utolsó, logikus lépésnek azt tekintettem az Ő NÉZŐPONTJUKBÓL, hogy ha már szembeszálltak a túlerővel, akkor már mindenkit, akit meg lehetett nyerni az ügyüknek, "besoroztak".

Amúgy de, igenis álltak egy ideig a határnál a magyarok, közben a vezetőség körében ment a vita, többek között az a morális vita is, amit írtam.

"A magyar hadsereg azonban még további időt töltött a Lajta mentén, többször is megkísérelve a határ átlépését, ám ettől politikai és katonai megfontolások is visszatartották. Sokak értékelésében nem használta ki a kedvező lehetőséget, és nem vonult Bécs felmentésére. " Wikipédia

"Móga János altábornagy az osztrák határnál megállította a lázadó Jelasics József horvát bán Pákozdnál megvert seregének üldözését..."

Én is azt írtam, hogy álltak egy ideig (1848. október 10-23.), csak az indokkal nem értettem egyet. Bár Jelasics Habsburg támogatással kezdte el "egyéni akcióját", jogilag pártütőnek számított, üldözése teljesen törvényes volt, de az osztrák határ átlépése már más ügy. Az nyílt háborúhoz vezethetett (végül vezetett is), a magyar haderő meg még nem volt felkészülve erre.

(Jellemző például, hogy schwechatnál a komáromi kaszások (!!! -igen, mint Dózsa György idejében kiegyenesített kaszával, csak közben eltelt pár év...) egy egyszerű taktikai visszavonulást menekülésnek véltek és rögvest csatlakoztak is hozzá, amivel összekuszálták a harcrendet, így tényleg csak a teljes visszavonulás maradt.

Kedves kérdező, '56 leginkább mészárlás volt. Talán forradalomnak indult... de ahogy a szocialista (és nem kommunista) időben hazudtak a forradalmi oldalról, úgy most hazudnak a rettegésről, az indokolatlan kínzásokról, vérengzésekről, ami a "forradalmárok" számlájára írható. Régen azok nem mertek beszélni, akik forradalmárként, a magyar haza védelmében vonultak ki az utcákra, ma azok hallgatnak nagyokat, akik a borzalmakra emlékeznek... nem az oroszok által elkövetettekre - olyanok is vannak, persze, nem kis számmal. S mivel most a "forradalmároknak" nagy a hangjuk, a másik oldal lassan kihal, elfelejtődik. Időben túl közel van ahhoz, hogy objektíven lehessen szemlélni, hisz mindkét oldalt megtapasztaltak élnek még, élnek a közvetlen leszármazottaik, s nyilván mindenik a saját tapasztalatát adja tovább, legyen az forradalmi vagy ellenforradalmi.

Amúgy nem érdemes kommunistázni az elmúlt negyven-pár évre, nem csak azért, mert a kommunizmus még soha egy országban sem valósult meg, hanem azért sem, mert az igazi kommunistákat dicső forradalmáraink nagyrészt kiirtották, aki meg túlélte, azt a saját párttársai nyírták ki a forradalmat követő megtorlás során. Tényleg csak írmagjuk maradt.

Én őszintén bevallom, nem sokat tudok (még, nagyon szeretnék) az akkor történtekről, és lehet, hogy rosszul látom fiatal fejjel, de van egy véleményem a dologról. A zavarosság alapján már biztos vagyok benne, hogy ez nem volt túl egyszerű és átlátható események sorozata. Ahogy én vettem le az ezer meg ezer, innen-onnan hallott látott véleményekből, történetekből, nem egyszerűen csak a forradalmárok voltak és a kommunisták, akik ellen lázadtak. Emberek öltek embereket, magyarok öltek más magyarokat, és sokszor valószínűleg ok nélkül (ha lehet így mondani), mert mindenkit az akarat irányított, és a félelem, a lincselések során talán ártatlan, nem ÁVO-s emberek is áldozatokká váltak. A gyerekeknek, akiknek a felnőttek fegyvert adtak a kezébe - ha a saját, aránylag egyszerű gondolkodásomat veszem alapul -, valószínűleg csak az lebegett a szeme előtt, hogy forradalom van, küzdeni kell az utált és elnyomó kommunisták ellen, és nem feltétlenül voltak óvatosak ha egy fegyver került a kezükbe. Mondom, én csak a saját nevemben beszélhetek, de ha nekem tizenakárhány évesen fegyvert adtak volna a kezembe ABBAN a rendszerben, és abban a helyzetben, nem a túlélés és a biztonság lett volna az első dolog, ami az eszembe jut, inkább a hősködés, és a forradalmárokhoz hasonlóan a harc felvétele. Úgyhogy ezért én kicsit erősnek érzem a kiskorú forradalmárok hősnek titulását, persze minden tisztelettel mondom ezt, elképzelni nem tudom, milyen lehetett a helyzetük akkor. De a nagy részük szerintem (kicsit eltúlozva) "eszeveszetten" szabadult ki az utcára és a fegyvertől felbátorodva azt lőhettek, akit láttak, akit ELLENSÉGnek láttak. Nem mondanám biztosra, hogy nem öltek meg aránylag ártatlan embereket is, akik szintén magyarok voltak, csak mondjuk kötelezően be voltak sorolva és/vagy rosszkor voltak rossz helyen.

A fegyvergyárak dolgozói által eleve rengeteg fegyverhez jutottak a forradalmárok és ahogy előttem is mondták, a fegyverraktárok kirablásával és sokat szereztek még, úgyhogy a gyerekeknek nem feltétlenül kellett "adni", ahol osztogatták, ott egyszerűen ők is kaptak, vagy találták. Az meg az én véleményem szerint egy teljesen mellékes dolog, hogy a gyerekkatonaság bűncselekmény-e vagy sem, (ismétlem) SZERINTEM a rengeteg átláthatatlan, érthetetlen és sötét dolog mellett, ami akkor történt, a rengeteg értelmetlen gyilkolás (a bűnözők a helyzetet való kihasználására gondolok) és lincselés mellett ez a legkisebb bűncselekmény amit mutatni tudnék. Olyanok fogtak fegyvert és öltek embert akkor, akikre nem is gondolnánk, tulajdonképpen mindenki felvette a "katona" szerepét a forradalom résztvevőjeként, úgyhogy a kiképzett gyerekek csak újabb erőt, embereket jelentettek a forradalomnak, erősítették a táborukat.