Miért nem vett részt a Néphadsereg 1956-ban a forradalmárok és szabadságharcosok oldalán, miért csak tétlenül nézték az egész harcot?

#4: "A főtisztektől és a politikai megbízottaktól nyilván nem vártam mást, viszont az alacsonyabb rendű és rangú tisztek, altisztek és közkatonák megtagadhatták volna a diktatúra kiszolgálását és állhattak volna a nép mellé."

Látom nem igazán vagy képben a hadsereg és honvédség témában, máig a parancs az parancs. Elöljárók, felettesek parancsát követni kell. Ha meg nincs parancs akkor meg semmit nem kell csinálni. Ez így ment akkor is, és most is. Aki meg ellenszegül az büntetést kap '56-ban keményebbet (lefokozás, bíróság) manapság meg fizetés megvonás főként.

Talán ismerni kéne a helyzetet.

1. 23-án csak tüntetés volt, hadseregre nem volt szükség.

2. 25-én az államvédelem lőtt, utána pedig néhány MSZMP székházban volt némi ellenállás, ehhez a hadsereg szükségtelen.

3. A kivégzett Maléter Pál a Néphadsereg főtisztje, mellesleg honvédelmi miniszter, a felkelőket segítette, többek között a Korvin közzel szembeni, akkori laktanya és felszerelése átadásával (azon keresztül menekültek el később).

4. "Csapataink harcban állnak" - mondta Nagy Imre november 4-én, amikor visszajöttek a szovjet csapatok. Az más kérdés, hogy nulla esélyük volt, akár csak lassítani is a szovjet haderő haladását.

Előbb utánanézni, aztán beszélni, ha lehet, nem hülyeségeket.

Vidéken, Dunaújvárosban a kiskatonák egyszerűen hazamentek, nem kaptak parancsot, a fegyvereiket a laktanyában hagyták, ezt a szolgálati időt később le kellett szolgálják.

Olyan is volt, ahol kihozták ott a fegyvereket, de később gúlákban az utcán hagyták. Ezt idősebbektől tudom.

A magyar katonák többsége tudta, ha bekapcsolódik a harcokba, az a biztos halál. Vagy harc közben, vagy kivégzik később.

Szerintem nem a kommunista, magyar katonai felső vezetésen múlott, hanem a józan észen. A felső vezetést és parancsait el lehetett volna szabotálni (mint ahogy a laktanyáink nem is álltak át a szovjetek oldalára, hanem inkább hazamentek a katonák a legtöbb helyen).

Jobboldali vagyok, de jobb, hogy frontálisan nem mentünk neki a szovjeteknek, mert szétverték volna az összes városunkat (bombáztak is volna valószínűleg). Frontálisan ma sem merjük kritizálni az USA, vagy Oroszország katonai lépéseit. Ugyan miért?

Dunaújvárosban (Sztalinváros) a magyar tisztek jó része átállt, de nem harcolt. Azaz 23-án piros-fehér-zöld karszalaggal kisétáltak az utcára.

A fegyverek egy része az utcára került, volt néhány átállt magyar katona is. Azonban, amikor november elején betörtek a szovjetek, Dunaújvárosban eldobálták az egyenruhákat és a fegyvereket az utcán. Akkora volt a túlerő, hogy katonaember rögtön látta, semmi esélyük.

Később sokukat elvitték a tiszteknek, sorba jöttek a rabszállító autók.

Valószínűleg több tisztet kivégeztek ezért. Az ő részükről, főleg Budapesten, tényleg elgondolkodtató, miért nem adtak parancsot a forradalmárok tényleges fegyveres támogatására.

Erre a magyarázat, hogy Dunaújvárosban komoly lakossági, forradalmi nyomásra álltak át a tisztek is (körülvette a tömeg a tiszti lakásokat), azaz, ha egy mód lett volna rá, ők túl szerették volna élni, nem akartak hősök lenni.

A katonai felső vezetés kommunista volt, onnan egyenesen olyan parancsot kaptak, hogy verjék le a forradalmat. Ezt viszont a laktanyákban elszabotálták, Budapesten lőszer nélkül vezényelték ki a magyar erőket.

Az alacsonyabb rangú tisztek a kommunista katonai felső vezetés parancsai és a nép forradalmi igényei közé szorult. Nem voltak az alacsonyabb rangú tisztek könnyű helyzetben. Többüknek egyértelmű volt, hogy ki fogják végezni őket, bárhogy is tesznek.

Úgy tűnik a legtöbb helyen, a "ha már pusztulok, pusztuljatok velem" elvet nem követték és ezt talán jó döntés is volt, hiszen óriási túlerőt várhattak.

Nekünk mennyi tankunk volt 56-ban?

A felvonuló szovjet hadseregnek hány tankja volt?

Ezt kellene tudni igazából, mert ezt az akkori tiszteink mind tudták pontosan (legalábbis a saját létszámot).

Légierőnk kvázi nem volt... A szovjetek a bombázókat egyenesen pszichológiai hadviselésként használták Budapesten, én úgy tudom. Teljesen védtelenek lettünk volna. És ezt tudta minden magasabb rangú magyar katona 1956-ban.

A bombázás szörnyű polgári áldozatokkal járt akkoriban (ma is)! A II. vh. után nem sokkal ezt nem baj, hogy elkerültük!

Ma nem lennénk kb. 10 millióan sem!

Lenne mondjuk 7-8 millió magyar idehaza...

Azoknak, akik erről hosszan értekeznek anélkül, hogy cseppnyi ismeretük lenne, megjegyezném: Maléter Pál Nagy Imre hadügyminisztere volt, magas rangú tiszt. A Corvin köziek számára mindössze a néphadsereg teljes Kilián laktanyáját bocsátotta rendelkezésére (ezért lőtték szét elsőre az orosz tankok), és többek között ennek rejtekalagútjain tudtak a felkelők elmenekülni. Megemlíteném még Nagy Imre november 4. hajnali beszédét. "...a szovjet hadsereg nagy erőkkel nyomul előre. Csapataink harcban állnak. ..." Sok más helyen is megtörtént hasonló, az említettek viszont nemzetközi szintem közismertek (úgy tűnik, az érintettek késői honfitársainak figyelmét viszont elkerülte).

Az sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a felkelők sok fegyveres testület ellen is harcoltak, de a néphadsereg ellen nem. És ennek nyomós oka volt.

Előbb az elemi történelemkönyv, aztán a magabiztos szónoklatok. Persze aki lejáratni akarja önmagát, az más dolog.