Igaz, hogy a háborúban nem az ellenségre céloznak a katonák, mert nem képesek mentálisan feldolgozni a gyilkolást?

Anyi igazság van a kérdésben állítottakban, hogy az első világháború elején tapasztalható volt, hogy főleg az újoncok körében a harctéri találati pontosság kissé romlott a gyakorlótérihez képest, nem túlságosan, de azért észrevehetően.

Ezt volt, aki a vallásosság hatására írta és hasonlókat hangoztatott, mások meg a harctéri körülmények idegesítő, izgató, zavaró hatásának tulajdonították, de sokban javult a helyzet, amikor bevezették, hogy a kiképzésen nem szimpla céltáblákra, hanem emberalakokra lőttek.

Egyébként ha nem figyelmezteték az újoncokat a tapasztaltabbak, akkor sokan hibákat követtek el, izgalmukban elfelejtették a nézőke magasságát állítani, ugyanis a lőfegyverek lövedékei nem vízszintesen haladnak, hanem egy parabolikus röppályán, így tudni kell megbecsülni a távolságot és állítani a fegyver nézőkéjének a magasságát, 100 m, 200 m, 300 m, na és még ezen belül is van szórás, ha azt valaki nem veszi figyelembe, akkor alá, vagy fölé lő a célnak.

Arról nem is beszélve, hogy kevesen tudnak hidegvérűek maradni, a félelem, vagy az izgalom hatására remegni kezd a kezük, sőt, nemegyszer az egész testük és ez mondanom sem kell, hogy mennyire rontja a találat esélyét.

Ez egyébként ebben a formában, ahogy a kérdésben elhangzik, csupán legenda, a kiképzés egyik célja éppen ez, hogy megtanítsák a gyilkolás fortélyait és rábírják a bakákat erre, ezt sulykolják, gyakorolják heteken keresztül, hogy a tapasztaltabb tiszteknek engedelmeskedve egységesen cselekedjenek és akkor van reményük az életben maradásra.

Mindemellett az első világháborúban már voltak sorozatlövő gépfegyverek és a tarolást zömmel azok végezték, márpedig a géppuskások a legtapasztaltabb katonák közül kerültek ki, ők voltak, akik halomra kaszálták a rohamozó ellenséget, a többiek csak egyes lövésekkel puffogtattak, nem is valami nagy kaliberű fegyverekkel, az olaszok például még a második világháborúban is az elsőből maradt 6 mm-es kaliberű karabélyokkal lődöztek, amit 'veréblövőnek' csúfoltak, egyedül a gépfegyvereik voltak hatásosak.

Na meg persze az aknák, a gránátok, a lövészárkok előtti szögesdrótok, a bombák, a lángszórók, a mustárgáz gondoskodtak arról, hogy ha a lövészek mellé trafálnak, akkor se tudjon az ellenség áttörni, meg ugye a bajonettel, vagy a megélezett gyalogsági ásóval is lehetett döfni, vagy odacsapni, esetleg a puskatussal csihi-puhi ütni, vágni az ellenséget közelharc esetén.

Aki egy ilyet átélt, arról aligha lehet a továbbiakban feltételezni, hogy azontúl ne akarná az ellenséget miszlikbe lőni, ha lehetősége van rá.