Hogy voltak képesek golyózáporba menni az emberek?

Vannak olyan helyzetek, amikor egy erősen védett vonalat csak úgy tudsz felszámolni, ha az ellenséget úgymond a véredbe fojtod. Ez nagyon sokáig bevett módszer volt, a török időkben a mi várostromaink sem néztek ki máshogy. A hadvezetők ekkor számolnak a veszteséggel és addig küldik az embereket, amíg a védelem meg nem törik.

Akkoriban, azokban a helyzetekben nem is igazán van mit tenni. Aki nem hajlandó magától menni, azt kivégezték, azok a katonák nem voltak különösebben értékesek. Vagy kiképzetlen, vagy csak alapképzésen átesett sorkatonák, akiket úgy fogdostak össze, esetleg gyerekkortól kezdve erre idomított szerencsétlen agymosottak, mint feketeafrika bedrogozott gyerekkatonái vagy a janicsárok, vagy egyszerűen csak olyan mélyen hisznek az eszmében, amiért harcolnak, hogy fel sem merül bennük, nem éri meg meghalni.

20-es. Régen sem azért mentek, mert szerették a hazájukat! Hanem azért, mert nem volt más választásuk.

Hasonló esetben te lehet, hogy nem mennél, mert féltenéd az életedet.

"régen szerették a hazájukat az emberek, és képesek voltak meghalni érte. Nem úgy, mint ma..."

Biztos azért fecskendeztek sokan petróleumot a bőrük alá, meg baltázták le pár ujjukat, hogy alkalmatlanok legyenek. Nem azért ment mindenki, mert örömmel mentek, hanem, mert vitték őket. Aki elbújt, azt megtalálták és jobb esetben csak vitték, rosszabb esetben meg kivégezték.

Ha egy vagonban elvisznek 1200 kilométerre a golyózáporba, akkor nem azért mégy, mert úgy szereted a hazádat, hanem azért, mert muszáj.

Nem azt mondom, hogy nem szerették a hazájukat, de azért a többség nyilván nem dalolva vitette el magát. Meg nem dalolva engedték el őket az asszonyaik, anyáik, lányaik.

Én olvastam egy orosz tiszt naplójából egy részletet az első világháborúból, ami arról szólt, hogy a keleti fronton megtámadta őket egy magyar huszárezred.

A lovas harcmodor már elég elavult volt, az oroszok néztek is egymásra, hogy ez mi... Aztán kiadták a parancsot a géppuskásoknak, hogy lőjenek. Mind egy szálig legéppuskázták a magyar huszárezredet, ott haltak meg lovastól-emberestől. Az orosz tiszt leírta, hogy a ruszki géppuskások maguk is annyira meg voltak döbbenve az osztrák-magyar parancsnokság hülyeségén, hogy egyesek sírva lőttek a géppuskával.

Az egyik magyar tiszt túlélte, és a döglött lovát használva fedezéknek, még lövöldözött az oroszokra, amikor azok mentek összeszedni a holttesteket. Kénytelenek voltak megölni ezt a magyart, mert nem adta meg magát, de tiszteletből nem temették tömegsírba, hanem külön sírt ástak neki.

De ezt úgy írta le az orosz tiszt, hogy én is megkönnyeztem. Mert az ellenség is megérzi ám az embertelenséget, és ők is csak parancsot teljesítettek.

Persze, biztos voltak mindig és mindenhol fanatikus harci egységek, de szerintem minden háborúban ugyanolyan sz@r a géppuskát kezelni, mint az ellenség géppuskájának rohanni. Mindkét félről csak parancsot teljesítettek a szerencsétlenek.