Minek vonultak az ellenséges golyózáporral szemben sűrű, tömött sorokban, akár a 19. századig is a háborúkban? Most komolyan, ennyire ostobák voltak?

Pár dolog:

A középkori hadviselés mai szemmel furcsa volt. Japánban például egy csatában (!) két egymással megvívó harcos harc előtt legalább fél órán át cseverészett, bemutatták egymás családfáját, stb. stb. Európai szemmel ez a napóleoni időkben már elképzelhetetlen volt, de ennek ellenére voltak hasonló hagyományok, a hadviselésnek voltak olyan írott és íratlan szabályai, amelyet a legtöbben betartottak, így nem volt lehetőség például arra, hogy egy zárt alakzatot ágyúval halomra lőjenek. Napóleon többek között azzal alkotott nagyot, hogy az összes ilyen szabályt felrúgta, és minden fellelhető eszközzel támadott, illetve nem is volt olyan csatája, hogy tőrbe ne csalta volna az ellenséget. Rendkívül kreatív módon tudott csalni.

Ennyire. :D

Amúgy nem hogy még a napóleoni háborúkat is így vívták, hanem egyenesen az első világháborúig ez volt a hivatalos hadrend.

A begyepesedettség elég nagy méreteket öltött.

Arra pedig, hogy miért vonultak a vesztükbe az emberek, a legjobb válasz a propaganda:

- az európai katonák egy jelentős része mélyen keresztény volt, vagyis a túlvilági létet fontosabbnak tartotta, mint az evilágit. Tehát, a hősi halált nem vetette el

- a társadalmi berendezkedés akkor, és még ma is erősen kényszerítette ezeket a férfiakat a hadviselésre. A gyávákat kirekesztették, megverték, stb. A társadalmi nyomás esetenként erősebb volt, mint a halálfélelem. Arról nem is beszélve, hogy ha parancsot szegtek, akkor hősi halál helyett akasztófa jutott nekik, szóval akkor már inkább egy golyót kaptak a mellkasukba

Elmész amellett, hogy az erkölcs nem mindig azt jelentette, mint ma.

Abban az időszakban nem számított minden ember egyenlőnek, életük értéke sem volt egyforma.

Sok hadvezér vallásos nevelése ellenére (vagy egyesek szerint éppen azért), a háborúskodást úri játéknak tekintette. Napóleont eleinte nem is vették komolyan, mert nem volt a szemükben igazi nemesember. (Ezért is koronáztatta magát később császárrá). A szabályokat nem azért tartották be, mert szerintük ez volt a legjobb mód a hazájuk megvédésére, hiszen a nacionalizmus és a nemzetállam fogalma még csak akkoriban volt kibontakozóban. Egyszerűen csak az illem miatt tartották be, ettől érezték magukat különbnek. Napóleon pedig egyszerűen minden eszközt megragadott arra, hogy saját magát istenítse, az általa gyűlöltekkel pedig kibabráljon, ezért rúgta fel a szabályokat. Nyilván nem Ő volt az egyetlen, aki a trükközött, de a szabályok teljes figyelmen kívül hagyása ennél sokkal durvább volt. Olyannyira felfoghatatlan volt ez akkor, mint amennyire felfoghatatlan ma, hogy hogy valóban voltak ilyen szabályok. Írtak róla az újságok, könyvek, tudósítások, tehát hallott róla minden hadvezér, a jobbak még tanulmányozták is - a csatamezőn mégis komoly meglepetés érte őket. Főleg, mert egyrészt ők is, másrészt a tisztjeik, katonáik is ragaszkodtak a szabályokhoz. Ezzel szemben Napóleon egész más módon harcolt. Ő fogta magát, és odaállt lőni az emberei közé, saját kezűleg célozta be az ágyúkat, stb.

"Csak sportból akkor sem kockáztatja az ember a saját hazáját"

Természetesen nem, valóban a győzelem volt a céljuk, azonban más világ volt akkor. Nem volt ritka, hogy a vesztes fél később a győztes nagy kegyeltje lett, a hatalmas vagyonukat, birtokai jó részét gyakran továbbra is megőrizhették. Inkább presztízs kérdés volt ez. Itt nyilván nagyobb uralkodócsaládokról van szó, és az esetek jó részében nem arról volt szó, hogy a saját szülőföldjük forgott kockán (bár nyilván erre is sor kerülhetett), gyakran csak különböző speciális territóriumok, vagy egy adott trón birtoklása volt a cél. Igazi "honvédelmi" háborúkat európán belül akkoriban inkább a vallás nevében vívtak (reformáció vs. katolicizmus vs. jogegyenlőség), illetve magának a hűbérúri rendszernek a fenntartásáért. Nem véletlen, hogy Napóleont mindenki le akarta győzni. Akkoriban igencsak kezdtek tartani, hogy a rendszer biztonsága forog kockán, és hamarosan rabláncon végzik majd. (Később a szocialista rendszerekben végezték valóban rabláncon).

Kihangsúlyoznám:

- Igen, mindenkinek a győzelem volt a célja

- Viszont a vesztest ért megaláztatások, szenvedések általában nem voltak annyira drasztikusak, mint a mai háborúk esetén, a vesztes gyakran "szolgasorban" is vagyonos, gazdag ember maradhatott.

- A csatamezőn elesett katonák száma is kevesebb volt, a sérülések is enyhébbek voltak.

- A katonák legnagyobb része maga is valamilyen szinten kiváltságos volt, nagyon sokan nemesi ranggal bírtak, és ténylegesen egyfajta úri szokásként háborúskodtak. Ez a művelődés részének számított szinte minden nemesembernél

Napóleon viszont:

- Parasztfiúkból is katonát faragott

- Hatalmas hadsereget duzzasztott össze, nem aggódva az élelmezési költségeken - ugyanis mindenkit a környező falvakból láttak el erőszakkal

- Felrúgta az összes szabályt, rendkívül agyafúrt csapdákkal kerítette be az ellenséget, és ha ez kellett a győzelemhez mindet halomra lövette

Csak hogy kicsit vissza kanyarodjunk az erdeti kérdéshez, a zárt alakzatnak egy előnye volt mégpedig az hogy csak ilyen zárt alakzatban volt értelme az akkoriban használt elöltöltős puskáknak.

A Huzagolatlan cső, a nem pontos lőportöltet stb miatt baromi nagy volt a szórásuk a puskáknak.

Vagyis hogy el is találjanak valamit ahhoz sok embernek kellett ugyan abba az irányba lőnie.

Ne úgy képzeld el a dolgot hogy ha mondjuk 50 ember áll egy sorban akkor az 50 találatot is jelent, kb arra lőttek amerre z ellenség volt és ennyi, ez után az újra töltés ami megint csak időigényes művelet volt a percenként leadott 3-4 lövés már jónak számított. A hosszú újra töltésii idő miatt marha nagy lyukak lehetnek amig bárki oda sétál és fejbever, mig egy többsoros zárt alakzat esetén van második sor harmadik stb amelyik lő amíg te töltesz.