Mikor fogynak ki az oroszok végre az emberekből és a hadianyagból?
Köztudomású, hogy az orosz halottak száma jóval 500.000 felett van és naponta közel ezren csatlakoznak elesett fajtársaikhoz a pokolban.
Ehhez képest ukrán halott és veszteség relatíve 0.
Mikor jön el az a pont, hogy Putyin már nem tudja pótolni a veszteségeit és kénytelen lesz feladni a megszállt területeket beleértve a Krímet is?
Hány hónap kell még ehhez?
#23
És Putyin is többször meghalt már, de most egy kicsit jobban lett.
#23, 24
Na ez a 2 igazán undorító hozzászólás volt!
#26
Mi volt ebben az undorító? A háború kitörése utáni egy évben minden héten lehozta a nyugati sajtó ezt a szinte már dogmává vált két tutibiztos hírt. Amikor egy hírnél ott volt hogy britt tudósok, vagy szakértők, már csak azért olvastam el, hogy jókat röhögjek rajta. Most a legutóbbi tuti elemzésük kihozta, azért lőtték a ruszkik a kijevi gyerekkórházat rakétával, hogy terrorban tartsák az ukránokat, erre a barmok lehozzák a becsapódó rakéta képét amit egy CCTV rögzített, és tisztán látszik hogy egy ukrán -nyugati NASAMS légvédelmi rakéta volt. Erre még az idióták rátesznek egy lapáttal, és mutogatják a kórházban összeszedett tipikusan légvédelmi rakéta srapneleket. Ezek annyira de annyira hülyék, hogy hazudni se tudnak rendesen, ezek után ki veszi őket komolyan? Lassan ha valamit meg akarok tudni a háború jelenlegi állásáról, akkor meg kell néznem egy ruszki oldalt, vagy valami kétes telegram csatornát, és amit ott mondanak elosztom hárommal, és kb kijön az igazság. Odáig jutott ez a nagy Ukrán-NATO imádó nyugati propaganda, hogy egy hírforrásból még az igazság legapróbb morzsáját se tudom kihámozni, mert már az alapfeltevés is legtöbbször hazugság, dezinformáció és a nullát bármivel osztom, akkor is nullát kapok. Az alap hogy a háborúban álló felek hírcsatornái erősen cenzúrázottak, és kamuznak, és ez meg is érthető, de hogy az egész nyugati világ a teljes médiaplatformjával beleállt ebbe a rohadt nagy ukrán oldali kamuzásba már szinte vérlázító. Vagy ha az az igazság hogy mi is háborúban állunk a ruszkikkal, akkor mondják ki, és akkor tudjuk, hogy egy háborúban az első áldozat mindig az igazság, és akkor úgy is állunk a dologhoz, ahogy kell, szkeptikusan.
"becsapódó rakéta képét amit egy CCTV rögzített, és tisztán látszik hogy egy ukrán -nyugati NASAMS légvédelmi rakéta volt. "
Tisztán nem az látszik a képeken, ez megint orosz dezinfó.
"Ezek annyira de annyira hülyék, hogy hazudni se tudnak rendesen, ezek után ki veszi őket komolyan?"
kik veszik komolyan? az olyan agyhalottak akik mindig 56-tal jönnek, szává ukráiniznek, kirakják az ukrizászlót a profilképükre, ja meg bármi amit nem tudnak megcáfolni arra ráköpik hogy orosz dezinformáció/propaganda.
# 29
Nem csak agyhalottakból áll a világ, hanem vannak hivatásos, fórumrombolásra fenntartott felhasználók is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!