Ha én ezt firtató kérdésre úgy válaszolok, hogy nekem szerencsére kimaradt az életemből a kötelező katonaság, akkor mi lehet a valódi indoka, hogy egyesek erre a válaszra homlokukat ráncolják, mintha kikérnék maguknak?
Az önigazolás, hogy önmagukat jobbnak érezhessék mint amilyen te vagy. Pedig csak csicskák voltak, lőhettek a puskával néhányat töltényt, a többi pedig csak szopatás és őrködés volt. Ennyi volt a nagy kiképzésük.
És csak annyit értek el, hogy egy életre dohányosok és alkoholisták lettek.
#3-nak (kérdezőnek):
Jól látod.
És látnád az ilyenek pofáját amikor mondom nekik hogy én nem voltam.
Majd hozzáteszem, hogy én munkásőr-képzőben voltam, Kisvaszaron. 🤣
Egy hét alatt többet lőttem, mint náluk 1 év alatt a teljes zászlóalj.
#7-nek (kérdezőnek):
48 vagyok, és elvileg kellett volna lennem, de léteztünk "páran", akik egy külön kategóriába estek. Ez akkoriban nagyon nem volt publikus!
Bakócán nevelkedtem intézetben, és az igazgató rendszeresen szervezett "túrákat" a nyári szünetben bent maradt gyerekeknek,a kisvaszari munkásőrképző-táborba. Más intézetekből is jöttek. Azt próbáld elképzelni, hogy 12 éves gyerekként már szétkaptuk és összeraktuk az AK-t, bármikor nulláról teljes tűzkészültségbe hoztunk egy maroklőfegyvert, és bármikor lerajzoltuk neked a nyeles kézigránát belső felépítését. De a "szalagos" géppuskával is jó viszonyt ápoltunk. 🤣 Én azt imádtam, mert élveztem azzal kísérletezni hogy sorozatra állítva olyan rövid időre nyomjam be az elsütőt (ravaszt), hogy csak egyet lőjön. Néha sikerült.
Nos, ránk a honvédség (érthető okokból) nem tartott igényt. Kétszer is "I"-t kaptam, majd miután a harmadik alkalommal már megkérdeztem hogy miért nem soroznak be, kereken megmondták, majd kaptam egy "E"-t.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!