Amikor még volt nálunk sorkatonaság, akkor miért csak alibizéssel telt az idő, miért nem csináltak valami értelmeset is?

Két ok volt:

Nem volt elég pénz a képzésre.

Nem akarták, hogy kiképzett emberek szaladgáljanak az utakon (Lásd: 56).

Alakulata válogatta, az első lépcsős alkulatnál és különösen a különleges rendeltetésű alakulatoknál nem alibizést folyt. A díszzázadnál, őrszázadnál szintén nem.

Tény ami tény, a többinél fogalmazzunk úgy, mint a hétköznapokban a kommunizmusban "tegyünk úgy mintha csinálnánk valamit" semmittevés.

Mondjuk, ahol én voltam, a légvédelem számára képeztek ki olyan sorkatonákat, akik azután 24 órás szolgálatokban lokátorokkal a légteret figyelték, a légiforgalom résztvevőit azonosították, vagy a rádiókommunikációt biztosították. Egy rokonom volt ún. "lehallgató távírász" neki morzézni is elég jól meg kellett tanulni (én is tudtam, de nem ott tanultam meg), másnak meg tíz ujjal gépelni, gépitávírászként. Azért ezeket nem mondanám alibitevékenységnek, és nem az volt a fontos, hogy ezek hol hasznosíthatók a civil életben, hanem egy esetleges háború esetén kellettek volna.

És igen, a végén már a pénz is számított, 85-ben többször hallottam "odabent", hogy anyag- és energiatakarékosság van, ezért pl. csak korlátozott számú töltényt adtak lőgyakorlaton, no nem 3-4-et, inkább 30-40-et, amit két rövid sorozattal el is lőtt az ember, mielőtt belejött volna. És ilyen indokok miatt maradt ki a kézigránát dobás is.

" hát szöveget értelmezni nem tanultatok a katonaságban, az biztos."

Nem is az volt a célja. Volt olyan, hogy alkalmassági vizsgálat, értelmi fogyatékosokat nem vittek katonának. Nekem pl. olyanon is részt kellett venni, ahol komplex feladatokat és intelligencia-teszteket kellett megoldani, pszichológussal beszélgetni, a sokrétű fizikális vizsgálat mellett.

"Csúnya halál a szívinfarktus."

De gyors és biztos halál, ellentétben az agyi élőhalottsággal szemben, amivel te élsz :)