Tarjányi Péter is mindig megemlíti hogy mindkét fél követ el háborús bűnöket, de Ukrajna sokkal kevesebbet szerintetek?
"Már terelnéd és félremagyaráznád :DDDD
Van a mondatban egy olyan szó, hogy "mondjuk".
Nem állítottam soha, hogy ilyesmi történt, csak feltételezzük a példa kedvéért."
Miért feltételeznénk bármit is, amikor a kérdés nem erről szól?
"De csak hogy emlékeztesselek, erről volt szó:
Erről lett épp bebizonyítva, hogy hülyeség úgy, ahogy van, a háborús bűn definíciójában nincs szó semmiféle megszállt területről."
Idéztem, azt is leírtam honnan idéztem. Ha kifogásod van az idézet tartalma ellen akkor a hivatkozott oldalon eszközölhetsz módosítást. Mivel copy-paste volt szó szerint megtalálod itt:
"Ebből már mindhárom megdőlt, ugyanis az elsőnek eleve egy nem létező definíciót írtál, a másodikról már korábban kimutattam, hogy hülyeség, és a belinkelt cikkely alapján az 5.-et is elkövethetik ukránok is."
Az idézet első három szava a cselekmény szempontjából tökmindegy és ezt te is tudod, de ez ellen továbbra is náluk reklamálhatsz. De örülök, hogy kiderítetted hogy a hivatkozott Wikipedia oldal hibás, ezért jár a piros pont. Remélem mindent meg fogsz tenni a kijavításért.
Nézzük akkor az ENSZ listáját?
Amit az oroszok meg tudtak tenni ( és bizonyíték is vna rá) és az ukránok nem:
2. pont b bekezdés:
Wilful killing
Wilfully causing great suffering, or serious injury to body or health;
Extensive destruction and appropriation of property, not justified by military necessity and carried out unlawfully and wantonly;
Unlawful deportation or transfer or unlawful confinement;
Taking of hostages.
b, bekezdés
Intentionally directing attacks against the civilian population as such or against individual civilians not taking direct part in hostilities;
Intentionally directing attacks against civilian objects, that is, objects which are not military objectives;
Intentionally launching an attack in the knowledge that such attack will cause incidental loss of life or injury to civilians or damage to civilian objects or widespread, long-term and severe damage to the natural environment which would be clearly excessive in relation to the concrete and direct overall military advantage anticipated;
Attacking or bombarding, by whatever means, towns, villages, dwellings or buildings which are undefended and which are not military objectives;
Making improper use of a flag of truce, of the flag or of the military insignia and uniform of the enemy or of the United Nations, as well as of the distinctive emblems of the Geneva Conventions, resulting in death or serious personal injury;
The transfer, directly or indirectly, by the Occupying Power of parts of its own civilian population into the territory it occupies, or the deportation or transfer of all or parts of the population of the occupied territory within or outside this territory;
Destroying or seizing the enemy's property unless such destruction or seizure be imperatively demanded by the necessities of war;
Compelling the nationals of the hostile party to take part in the operations of war directed against their own country, even if they were in the belligerent's service before the commencement of the war;
Pillaging a town or place, even when taken by assault;
Employing weapons, projectiles and material and methods of warfare which are of a nature to cause superfluous injury or unnecessary suffering or which are inherently indiscriminate in violation of the international law of armed conflict, provided that such weapons, projectiles and material and methods of warfare are the subject of a comprehensive prohibition and are included in an annex to this Statute, by an amendment in accordance with the relevant provisions set forth in articles 121 and 123;
Committing rape, sexual slavery, enforced prostitution, forced pregnancy, as defined in article 7, paragraph 2 (f), enforced sterilization, or any other form of sexual violence also constituting a grave breach of the Geneva Conventions;
Ezek azok a cselekmények, amiket az ukránok otthon nem tudnak elkövetni, viszont az oroszok elkövették. Picit hosszabb a lista, mint amikor a wikiről másoltam. Most így jobban tetszik?
Az a kijelentésem, hogy ezeket csak oroszok tudták elkövetni és e miatt ők előnyből indulnak még jobban megáll, mint a korábbi válasznál. :D
Ez nem mentesíti az ukránokat az esetlegesen általuk elkövetett háborús bűnök alól.
Bár valszeg jogilag nem lehet különbséget tenni az elkövetett bűnök között, de foszforbombával megküldeni a lakott településeket és kazettás lészerrel a mariupoli lakótelepet az azért szerintem érzésre icipicit más kategória, mint báhorúban kivégezni a kémeket vagy megkínozni a támadó katonákat. Persze ez privát vélemény, vitatható, szíved-lelked rajta.
"Azaz egy orbitálisan nagyot kamuztál, nyilván propaganda-céllal."
A Wikipedia használata propagandának számít? Tudod te mit jelent a propaganda szó? De a mostani általad is elfogadott forrásból származó listára már csak nem vágod rá, hogy kamu :D
"Ezek azok a cselekmények, amiket az ukránok otthon nem tudnak elkövetni,"
És már megint.. csak nem tudod befejezni a ferdítést.
De, el tudják követni otthon is.
Ha teszem azt mondjuk egy donyecki vagy luhanszki falut visszafoglalnak, és begőzölve lelőnek néhány, amúgy orosz ajkú, orosz identitású civilt, akkor máris elkövették.
És továbbra sem arról szól a vitánk, hogy mire van bizonyíték, vagy mire nincs, hanem elvi vita, ugyanis te azt állítottad, hogy az ukránok ezt meg azt a bűnt eleve el sem követhetik a háborús bűnök definíciója miatt.
Pedig de.
A wikipédia pedig nem szentírás, nekem nem kötelességem javítgatni, mindenkinek a saját felelőssége, hogy rendesen utánajárjon más forrásokból, hogy amit ott állít, az igaz-e.
Hogy te ezt szimplán benézted-e, vagy direkt ferdítettél, azt csak te tudhatod, de lévén hogy máskor elég alaposan utána tudsz járni a dolgoknak, én az utóbbira tippelek.
"Ha teszem azt mondjuk"
Tehát megint teltételezel valamit, aminek ugyanúgy semmi reális alapja, mint az előzőnek. A felsoroltakat miért követnék el a saját területükön a saját népükön? Egyáltalán hogy jönnek ide az ilyen feltételezéseid?
"ugyanis te azt állítottad, hogy az ukránok ezt meg azt a bűnt eleve el sem követhetik a háborús bűnök definíciója miatt."
Továbbra is ezt állítom, a felsoroltak nagyon nagy részét definíció szerint nem tudják elkövetni. Nem tudják terrorizálni a saját lakosságukat,nem tudják deportálni a saját lakosságukat, nem tudják ezeket másra cserélni stb stb stb.. Olvasd végig a listát, ezeknek a nagyobb részét otthon nem tudják elkövetni.
Erre vonatkozóan állítottam, hogy előnyből indulnak az oroszok. Előnyből indulnak az oroszok? Több olyan háborús bűncselekménynek minősítendő cselekményt tudnak megtenni ukrajna területén, mint az ukránok? Igen. Én pont ennyit állítottam, semmi többet.
A wikipédia bla bla bla, olvasd vissza a hozzászólásaidat... :D
"Hogy te ezt szimplán benézted-e, vagy direkt ferdítettél"
Nem néztem be semmit. A legelső és legegyszerűbb helyről idéztem forrásmegjelöléssel. A forrásból neked is csak kettő szóval volt problémád:
"Erről lett épp bebizonyítva, hogy hülyeség úgy, ahogy van, a háborús bűn definíciójában nincs szó semmiféle megszállt területről."
folyamatosan ezen pörögsz, nem pedig a felsorolt cselekményeken. A cselekmények szempontjából irreleváns, hogy megszállt terület vagy sem, a linkben is a felsorolt cselekmények voltak a lényegesek, de te ettől folyamatosan el akarsz térni és a forrást hitelteleníted, miközben a lényeg ott is szerepelt, ahogy az általad linkelt ENSZ oldalon is:
vannak a felsorolásban olyan cselekmények amiket a saját hazádban nem tudsz elkövetni.
Hadd kérdezzem meg te ezeknél a kijelentéseidnél direkt ferdítettél?
"Ha teszem azt mondjuk egy donyecki vagy luhanszki falut visszafoglalnak, és begőzölve lelőnek néhány, amúgy orosz ajkú, orosz identitású civilt"
"Ki ne találd már, hogy nem háborús bűn mondjuk egy 1000 fős orosz ajkú falut lemészárolni, csak mert az a falu ukrán területen van."
Ezek a képzelgéseid milyen módon kapcsolódnak a témához? Csak nem propagandacélból teszel olyan felvetéseket, amik az egyik oldalt sároznák? Hmm? :D
"de lévén hogy máskor elég alaposan utána tudsz járni a dolgoknak"
Telefonról,zabálás közben vagy munkaidőben eddig sem tettem, ezt is benézted :D
Példa a történelemből: 2.vh Csak a tengelyhatalmak háborús bűnöseit itélték el Drezda bombázásáról szó se esett Churchill-t is lehet annak tekinteni mert nem az a mézes mázas vezető volt ahogy a töri könyvek tanítják, épp ezért mindig a győztes lesz a jó fiú és a vesztes lesz elitélve az előzmények és mindent figyelmen kívül hagyva...
Pl mi az , hogy Zelensky-nek Béke Nóbeldíjat akarnak adni? Hatalmon léte óta mindent tett csak épp békét nem hozott.
#26 Börtönben lenne a helye. De Barack Obama is megkapta, pedig amit az elnöksége alatt a közel-keleten csináltak az pont nem ezt igazolta.
Zelenszkij egy amerikai ügynök, a feladata pont az oroszokkal való háború kirobbantása volt elnökként.
Ma már tényszerűen tudjuk - Merkel volt német kancellártól, hogy 2014-ben csak színleg kötötték meg a Minszki megállapodást az oroszokkal, csak hogy legyen idő felkészíteni az ukránokat a háborúzásra. Ezen nem változtat az, hogy az oroszok sem gondolták esetleg komolyan, vagy megszegték. A Zelenszkij vezette kormány pedig még akkor is hergelte tovább az indulatokat amikor az amerikaiak már mindenhol az orosz támadásra figyelmeztettek. Én sem hittem el, hogy az oroszok megtámadják Ukrajnát, tévedtem. De hogy az ukrán elnök akkor vezényel le egy újabb szavazást a parlamentben az orosz kisebbségek jogainak további korlátozásáról amikor már ők is attól tartanak, hogy az orosz hadsereg támadni fog, az egyértelműen szándékos volt, hogy bizonyosan legyen háború.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!