A háborús nagyobb repülőknek csak a szerencsén múlt hogy lelövik őket vagy sem?

Nehéz légvédelem csak a védett célpontoknál volt. Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy ezeket elkerülje (értsd nem repkedtek át feleslegesen védett gyárkomplexumok, hidak stb. felett). A sima csapatlégvédelmi fegyverek lőtávján kívüli magasságban volt az utazómagasság, az nem jelentett veszélyt a stratégiai bombázókra.

Azaz akkor került nehéz légvédelmi tűzbe egy stratégiai bombázó amikor a célpontot támadta. Ott nincs jobbra-balra manőverezés csak a célpontra történő egyenes rárepülés és kioldás. Így is pocsék volt a találati pontosság, területtüzet kellett lőni (szőnyegbombázás). Ha eltér a nyílegyenes úttól, változtatja a magasságát, bontja a köteléket akkor még tovább romlik a pontosság. Szóval ha tüzeltek rá akkor kb. imádkozni lehetett mást nem.

A második világháborús légvédelem hatékonysága messze-messze elmaradt a modern légvédelmétől. A Luftwaffe dokumentumai alapján a németek átlagosan 3300(!!!) nehéz légvédelmi lövedéket lőttek ki egy lelőtt bombázóért cserébe.

A nehéz légvédelem elsődlegesen nem arra volt hasznos, hogy leszedje az ellenséges bombázókat, hanem egyrészt arra, hogy szétszedje a bombázók formációját (így az elfogó vadászgépeknek könnyebb lesz a feladata), másrészt pedig arra, hogy olyan magasságba kényszerítse a bombázókat, ahol jelentősen csökken a hatékonyságuk.

Ejtőernyősöket szállító csapatszállító gépek ellen, amelyek kénytelenek voltak alacsonyan repülni, viszont valóban kifejezetten hatásos volt a légvédelem, de inkább csak nappal, jó időjárás mellett. Ezért volt az, hogy az amcsik és a britek Normandiába az éj leple alatt dobták le az ejtőernyőseiket, mert ott volt egy igen komoly kiépített légvédelmi rendszer, míg Hollandiában például nappal dobták le őket, mert ott a felderítésük alapján nem volt komolyabb légvédelem kiépítve.

Azt tudni kell, hogy a harmincas években óriásit fejlődött a technika, a robbanómotor, a repülés maga is. Hihetetlen teljesítménynek számított 1927-ben az óceán átrepülése és a háború alatt a fejlődés csak még jobban felgyorsult.

Egyre újabb és nagyobb teljesítményű repülőgépek láttak napvilágot és a kiegészítő berendezések, a harceljárások is egyre tökéletesebbek lettek.

Nagyobb hatótávolságú és érzékenyebb radarokat telepítettek, de például Hamburg belvárosának porig rombolása teljesen új módszerek alkalmazásával történt, a britek radarzavaró eljárása a németeket 'vakká' tette, mintha a radar előtti korszak jött volna megint vissza. A légteret fóliacsíkokkal is telítették, amelyek lassan ereszkedtek lefelé és ezzel az elektromos radarzavarás mellett tovább vakították őket.

Úgynevezett bombázó folyamot alkottak, minden egyes repülőgép ennek egy cseppje volt, ezzel rendkívül felgyorsult a bombatonnák ledobása, így sokkal nagyobb mennyiséget szórhattak az ellenségre rövidebb idő alatt. Alig volt veszteségük ekkor a szövetségeseknek és az is műszaki hiba miatt történt.

A britek éjszaka bombáztak, mivel az angliai csatában érzékeny veszteségeket szenvedtek és éjjel a repülőgépek nagyobb biztonságban voltak, de az amerikaiak bevállalták a nappali bombázás nagyobb veszteségeit, mivel ezt látták a háború gyorsabb befejezéséhez hatékonyabbnak, ugyanis pontosabban tudták lerombolni a katonai célokat, gyárakat, pályaudvarokat és annyi előnyük megvolt, hogy az alaposan felfegyverzett repülő erődjeik kötelékeit szinte lehetetlen volt vadászgépekkel támadni, mivel húsz-harminc repülő erődből minden támadóra percenként vagy húszezer lövedéket lőttek és ebből a golyózáporból roppant kevesen kerültek ki sértetlenül.

Ezzel a Non-stop állandó éjjelnappali támadásokkal remekül kiegyenlítették egymást.

Legelőször ugyan a szovjetek alkalmaztak levegő-föld rakétákat, de elég hamar átvették mások is, így a légelhárítást a vadászgépek hamar semlegesíteni tudták.

Végül az utazómagassága a négymotoros bombázóknak jóval a légvédelem hatósugara fölött volt, még vadászgépből is csak kevés érte ezt el, bár természetesen a célzáshoz a légicsapás alkalmakor lejjebb kellett ereszkedniük, de itt meg azt a módszert használták, hogy az első csapásokat az aktív légvédelemre mérték, így a későbbieknek már kevesebb gondjuk volt vele.

A támadás és a védekezés hatékonysága az egész háború alatt folyamatosan fejlődött, mikor melyiknek lett előnye a másikkal szemben, mert természetesen igyekezett minkét terület saját számára előnyt szerezni - váltakozó sikerrel.

A szövetségesek főleg a szénhidrogén üzemek lerombolásától várták a német hadianyaggyártó potenciál összeomlását, ám a németek sziszifuszi munkával széttelepítették ezeket a nagyüzemeket sok kis családi vállalkozásba, elképoesztő szervezőmunkával, de megoldották.

Viszont a schweinfurti golyóscsapágy-gyár szinte véletlenszerű lebombázása hozta el a német hadianyag gyártásának teljes összeomlását.