Mennyit számított volna a francia flotta német kézben?

# 19

Még egy dolgot látni kell, amellett, hogy a brit flotta ahogy 1939-ben egymaga nagyobb és erősebb volt, és lett volna 1942-ben, mint a német, az olasz és a francia együttvéve.

A 18. században többször előfordult, hogy Nagy-Britannia egymással szövetséges ellenfelei számszerű fölényt élveztek a brit flottával szemben.

Itt a francia-spanyol szövetségekre kell gondolni.

Azonban hiába volt papíron együtt nagyobb a francia és a spanyol haditengerészet, mint a brit, mégsem képviseltek akkora erőt.

A britek egységes stratégia és taktika alapján harcoltak, még a franciák és spanyolok más-más stratégiát és taktikát követtek.

A britek előnye volt továbbá, hogy a francia-spanyol flottaerők földrajzi okból megosztottak voltak, mindkettő egy-egy atlanti és egy-egy földközi-tengeri flottakötelékre oszlott.

Azaz stratégiai szempontból egy egységes, a "belső vonalon" lévő brit flotta állt szemben a stratégiailag megosztott, "külső vonalon" álló francia-spanyol ellenfeleivel.

Két külön haditengerészet hatékony együttműködése problémáinak iskolapéldája az 1805-ös trafalgari csata, ahol a jelentős francia-spanyol erőfölény ellenére egy megsemmisítő, katasztrofális vereséget szenvedtek a kisebb és papíron gyengébb brit flottaköteléktől.

# 22

A 18-19. század fordulóján éppen a franciák építették a legjobb fa vitorlás sorhajókat és fregattokat,

a francia Jacques-Noël Sané (1740-1831), "a tengeri Vauban" volt a leghíresebb hadihajótervező. Sőt, sok szempontból a spanyol sorhajók és fregattok is jobbak voltak, mint a britek.

A britek a korszakban a francia innovációkat másolták.

A döntő okok, amelyek miatt a britek mégis fölényben voltak ebben a korszakban:

1.) Sokkal jobb és képzettebb tisztikar, zseniális admirálisok sora: Nelson, Anson, Howe, Hood, Rodney például. A franciák és a spanyolok csak elvétve, nagy ritkán bírtak egy-egy jobb képességű admirálissal.

2.) Sokkal jobb és képzettebb legénység: tengerészek, tüzérek és tengerészgyalogság. A francia és spanyol legénység minősége messze a brit alatt volt.

3.) Gazdasági erő: a briteknek mindig sokkal több pénzük és nagyobb ipari potenciáljuk volt, mint a franciáknak, vagy a spanyoloknak.

# 22

IDÉZLEK: "Kevésbé ismert érdekesség, hogy az európai harcok döntővé váló szakaszával párhuzamosan, az 1812. évi brit-amerikai háborúban az am-i fél zsákmányolóhajó kapitányai leiskolázták-lealázták a Royal Navy-t."

Na ez kapásból nem igaz.

A haditengerészet feladata a "tengeri uralom" (command of the sea) fenntartása, vagy megszerzése.

Az 1812-es háború a tengeren totális amerikai vereséggel végződött.

Mert:

1.) Az amerikai haditengerészet nem mert döntő csatát vállalni a brit főerők ellen, így a "tengeri uralmat" átengedte a Royal Navy-nek.

2.) A Royal Navy megszerezve a tengeri uralmat, sorozatos partraszállásokat hajtott végre az USA területén, a partra szállt britek Washington DC előtt szétverték az amerikai hadsereget, majd bevonultak a fővárosba, amit felégettek. Madison elnök halóingben és papucsban menekült Washingtonból.

3.) Az USA egy aszimmetrikus kereskedelmi háborút, szakkifejezéssel "guerre de course"-t próbált folytatni, azaz felfegyverzett "portyázó" hajókkal támadta a brit kereskedelmet. De ezzel jelentős eredményeket nem sikerült elernie, sem a brit tengeri kereskedelmet, sem a brit tengeri uralmat nem ingatta meg komolyan.

# 24

A Zara osztályt egyöntetű kiváló nehézcirkáló típusnak tartják, amely sokkal erősebb pancélzattal rendelkezett, mint bármely brit, német, vagy francia nehézcirkáló, az egyedi francia Algérie kivetelével, valamint az első 10 db amerikai nehézcirkálót is messze felülmúlja.

Az Admiral Graf Spee 1 db brit nehézcirkáló (HMS Exeter), illetve 2 db könnyűcirkáló (HMS Ajax, HMNZS Achilles) ellen sem boldogult a River Plate-i csatában.

A 9 x 280 mm agyúval felszerelt Scharnhorst csatacirkáló sem tudta leküzdeni a vele szemben álló brit nehézcirkálókat és könnyűcirkálókat az északi foki csata első szakaszában.

Tehát a 280 mm-es német hajóágyú valós körülmények között, két II. világháborús tengeri csatában sem bizonyult elég hatékonynak brit nehéz- és könnyűcirkálók ellen.

# 22

Visszatérnék az 1812-es amerikai-brit háborúra.

Az amerikaiak nem a brit flotta főerejét adó 120 darab sorhajó valamelyike ellen értek el sikereket, hanem csupán brit fregattok (közepes hadihajók), vagy kishadihajók, azaz szlupok, illetve brig-szlupok ellen.

Az 1576 tonnás USS Constitution amerikai nehéz fregatt a nála gyengébb, 1092 tonnás brit HMS Guerriere fregattot győzte le.

A USS Wasp amerikai szlup a nála kisebb brit HMS Reindeer brig-szlup ellen győzött.

A USS Essex fregatt szintén a nála jóval kisebb és gyengébb HMS Alert brit szupot győzte le.

De például a valparaisoi csatában az amerikai USS Wasp fregatt és a USS Wasp Junior szlup is brit hadizsákmány lett, itt nagyjából egyenlő erők küzdöttek, a briteknek egy hasonló erejű fregattjuk és egy kissé gyengébb szlupjuk volt.

Vagy az HMS Shannon brit fregatt is megadásra kényszerítette és hadizsákmányul ejtette a USS Chesapeake fregattot.

# 22 # 24

IDÉZLEK: "A második vh-ra ez a helyzet megváltozott, a minőségi vezetést átvették a németek, az amerikaiak, a japánok. A német hajók már az első idején sokkal többet kibírtak, mint brit megfelelőik."

Ez megint vitatható.

Az I. világháborúban a német 8 x 380 mm-es löveggel felszerelt 2 db Bayern osztályú csatahajó (SMS Bayern, SMS Baden) jobb volt bármely brit csatahajónál, ugyanakkor a brit 8 x 381 mm löveggel ellátott csatahajók, azaz az 5 db Queen Elizabeth és az 5 db Revenge osztályú csatahajó, mind tűzerőre (abban klasszisokkal), mind páncélzatra felülmúlta az összes német csatahajót, a Bayern osztály kivételével.

A II. világháborús német Bismarck osztály páncélzatát közelharcra tervezték, a mélyen, a vízvonalon fekvő, lehajló peremű páncélfedélzettel.

Csakhogy a II. világháborúban a csatahajók már alapvetően távolsági harcot vívtak, így a Bismarck osztály páncélelrendezése korszerűtlennek és elavultnak tekinthető.

Mellesleg a brit Nelson és King George V osztályú csatahajók vastagabb és korszerűbb elrendezésű páncélzattal épültek, mint a bismarck osztály.

Továbbá a Nelson és a King George V osztály tűzerőben is fölényben volt a Bismarck osztállyal szemben.

Fő fegyverzet lövedékének tömege:

Nelson osztály (9 x 406 mm ágyú): 8361 kg

King George V osztály (10 x 356 mm): 7200 kg

Bismarck osztály (8 x 380 mm): 6400 kg

PÁNCÉLZAT:

Az amerikaiak a II. világháborút követően összehasonlító teszteket végeztek az amerikai, a német, az olasz, a japán és a brit csatahajók bontásból származó páncéllemezeivel.

Az amerikaiak hozzájutottak a Norvégiában elsüllyedt, majd lebontott Tirpitz, az amerikai hadizsákmány, lebontott olasz Italia (ex Littorio), a bontásra került brit Nelson és King George V osztályok páncélmintáihoz, illetve az amerikai hadizsákmányul esett a Jamato osztály tartalék páncéllemez készlete (eredetileg az osztály 3. egységének páncélzata lett volna, annak repülőgép-hordozóvá történt átépítése miatt a Jamato és a Muszasi tartalék páncélzataként szolgált.

Anyagvizsgálatok és bizonyos esetekben próbalövészet is történt.

Az amerikai összehasonlító vizsgálatok alapján a páncéllemezek minőségében az alábbi sorrendet állították fel:

1.) Brit - egyértelműen a legjobb.

2.) Német - gyengébb minőségű, mint a brit.

3.) Amerikai.

4.) Olasz.

5.) Japán - a többihez képest gyenge minőségű. A japán 650 mm-es fő lövegtorony homlokpáncélt az Iowa osztályú amerikai csatahajók 406 mm L/50 ágyújának lövedéke átütötte.

A briteknél ezt a különleges minőségű páncéllemezeket csak a Nelson, a King George V osztályokhoz, és az egyedi HMS Vanguard csatahajóhoz használták. A régebbi egységekhez és a cirkálókhoz azonban nem.