A második világháború elkerülhető lett volna, ha az USA csapatokat tart bent Európában az első világháború után?
Ugyan, miért akadályozták volna meg?Hát folytatták azt, amit az I.-ben nem sikerült elérni.Ez pont ellentétes lett volna Amerika érdekeivel.
Azt az egyet kell megérteni, hogy minden háborút a pénzügyi érdekek és a bankok diktálnak.Ez mind az USA-ban öszpontosul.Ki pénzelte fel Hitlert?
Távol állt tőle.
Az USA az első világháború után hadseregét elég gyorsan leszerelte és alig költött a fegyverkezésre. El volt foglalva a válsággal Csupán akkor kezdett, - de elég lanyhán, - megint fegyverkezni, amikor kitört a háború. Roosevelt szerette volna az országot bevinni a háborúba, csakhogy a nép és a kongresszus ki akart belőle maradni. Az elnök ellenben a meglévő állományból sokakat kiképzőiskolába vezényelt, ennyit megtehetett és a japán támadás után már szabad kezet kapott, de így is nagyjából fél évig a japánok azt csináltak, amit akartak, mert sem az amerikai légierő, sem a szárazföldi csapatok nem jelentettek rájuk veszélyt, mert egy kisebb európai országhoz váló volt csupán ezeknek az ereje, egyedül a haditengerészet volt valamennyire erős, de azt meg Pearl Harbornál tizedelték meg jelentősen.
Fél év múlva már apróbb célokat tudott támadni, de komoly fejlesztés és hosszú idő kellett, hogy megfelelő haderőt állítsanak talpra.
Előzőleg nem tartották szükségesnek az ütőképes hadsereget, felesleges pénzkidobásnak tartották, mivel nem volt ki ellen fegyverkezni az első világháború után, aztán ez így is maradt egészen a második háborúig.
Másképpen gondolkodtak akkoriban, nem úgy mint most, vagy mint a korábbi hidegháború során.
Kedves kérdező!
Az USA 1918-ban katonai erőre csak a 3. legerősebb volt az európai hadszíntéren a britek és a franciák után.
Ezért diktálták az I. világháború utáni békét Nagy-Britannia és Franciaország, nem pedig az USA.
HADSEREGLÉTSZÁM AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN:
Brit Birodalom: 8 900 000
Franciaország: 8 410 000
USA: 4 335 000
# 1
Hitlert nem az USA bankjai pénzelték, hanem a német nagytőke. Krupp és társai, a német nagybankárok és nagyiparosok.
Mellesleg az USA egyáltalán nem volt domináns hatalom a II. világháború előtt pénzügyi téren. Elég arra gondolni, hogy akkor még nem a dollár volt a nemzetközi tartalékvaluta, hanem a brit font. 1938-ban a világon a brit font 60 %-os részesdéssel rendelkezett, mint tartalékvaluta, az amerikai dollár pedig 15 %-kal.
# 3
# 3
Bocs, de tévedés, hogy az USA nem költött volna a haderejére a két világháború között, hiszen a világ 2. legnagyobb haditengerészetét tartotta fenn, az amerikai haditengerészet 1941-ben jóval nagyobb volt, mint a világon 3. helyezett japán haditengerészet. Konkrétan az USA egy hatalmas hadiflottával rendelkezett, és ugye az összes fegyvernem közül mindig a haditengerészet a legdrágább.
Az sem igaz, hogy az amerikai haderő a két világháború között egy kisebb európai állam haderejéhez lett volna mérhető, hiszen a kisebb európai államok, mint Magyarország, Bulgária, Belgium, Hollandia, Svédország a két világháború között maximum 30 000 – 40 000 fős haderőket tartottak fenn, az USA haderejének mérete ellenben ennek mindig 8-10-szerese volt a két világháború között. Az USA haderejének békelétszáma nem volt annyira kicsi, hiszen 1939. szeptember 1-én az USA 334 473 főnyi katonával rendelkezett a hadsereg (US Army), a haditengerészet (US Navy) és a tengerészgyalogság (USMC) állományában. A miheztartás végett a katonai nagyhatalomnak számító Osztrák-Magyar Monarchia 1914-ben 450 000 főnyi békelétszámú haderővel rendelkezett.
Az sem igaz, hogy az USA a II. világháború kitörése után csak lagymatagon költött a haderejére. Éppen ellenkezőleg. Ugyanis az USA már 1940 elejétől elképesztő méretű fegyverkezésbe kezdett, az 1941-es évben pedig az USA harci repülőgép és hadihajó gyártásban világelsővé vált.
USA haderejének létszáma:
1939. szeptember 01.: 334 473 fő
1941. december 17.: 1 801 101 fő
Vagyis 1941. december 7-én már egy 1 801 101 fős amerikai haderő állt bevetésre készen.
USA repülőgépgyártása:
1939: 2141 db
1940: 6086 db
1941: 26 277 db
USA és a tengelyhatalmak repülőgépgyártása 1941-ben:
USA: 26 277 db
Németország: 11 776 db
Olaszország: 3503 db
Japán: 5088 db
Vagyis az USA jóval több repülőgépet, 26 277 db-t gyártott 1941-ben, mint Németország, Olaszország és Japán együttvéve, hiszen a tengelyhatalmak együttesen csak 20 367 db repülőgépet gyártott 1941-ben.
#6 "Németek" hát...nem is mondok semmit.Semmi értelme, aztán rámsütnek a végén olyasmit, ami sosem voltam, pusztán a tények azok tények.
Tehát akkor most megegyeztünk, hogy a németek kezében volt és van is a mai napig az egész bankrendszer, az USA-ban is a német nagytőkéseké az összes bank.He he.
# 8 # 9
Németországban a II. világháború előtt és alatt bizony német bankárok és német nagybankok, azaz a német nagytőke kezében volt a pénzügyi és gazdasági hatalom.
Az USA a nemzetközi pénzügyekben csak a II. világháború után, annak következtében lett domináns.
Illene tudni, hogy a II. világháború előtt globális pénzügyi hatalom még nem létezett.
Hanem egy-egy nagyhatalom vezette gazdasági blokkok voltak, amelyek protekcionista, preferenciális védővamrendszerrel óvták a piacaikat egymástól. Valamint kőkeményen versenyeztek is egymással.
Ilyen blokkot képzett a Brit Birodalom és a tőle függő államok (Egyiptom, Irak pl.), Franciaország és gyarmatai, Németország és a tőle gazdaságilag függő közép-európai országok, Olaszország, Japán és az USA.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!