Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Oroszország követheti Japán...

Oroszország követheti Japán példáját és elkerülhetetlen a nagy háború?

Figyelt kérdés
A világtörténelemben eddig még csak egyszer volt olyan, hogy egy nagy, erős ország ellen a Nyugat olyan kiterjedt, szigorú, nyomorgató szankciókat vezetett be, mint idén Oroszország ellen. 1937-ben Japánt próbálták meg hasonlóan elszigetelni az amerikaiak és utána egyre inkább kiéleződött a konfliktus, nagy háborúvá eszkalálódott, mely aztán öt évig tartott.

2022. szept. 9. 23:56
 1/6 anonim ***** válasza:
45%
Oroszország hadereje részben megsemmisült és teljesen kimerült az elmúlt fél év során Ukrajnában. Az orosz haderő teljesítménye és az orosz haditechnika minősége alapján pedig semmilyen esélye nem lenne egy háborúban a nyugati országokkal szemben. Egyszerűen elsöpörnék és teljesen megsemmisítenék az orosz haderőt pár hét leforgása alatt. Oroszország pedig eddig is fenyegetőzött már mindennel, amit csak ki tudott találni, mégse merte megtámadni soha a Nyugatot, mert pontosan tudja, hogy nincsen semmilyen esélye ellenük. Nem akarnak öngyilkosok lenni az oroszok. Inkább lenyelik az óriási szégyent és morognak tovább, bár mostanra nem sokan veszik már komolyan őket. A háború előtt az orosz haderő képzelt ereje adta Oroszország nagyhatalmi pozíciójának nem kis részét. Most, hogy kiderült milyen gyenge ez a haderő, a nagyhatalmi pozíció is végérvényesen megrendült és komolytalanná vált az egész orosz vezetés.
2022. szept. 10. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
33%
Oroszország nem lenne elszigetelve, ha befejezné a háborúzást.
2022. szept. 10. 00:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
88%

#1

Egyedül a nukleáris arzenál teszi őket nagyhatalommá. Amúgy k@rva gyáva dolog lenne, ha most atomot vetnének be Ukrajna ellen. Mintha a bunyóra valaki pisztollyal menne....

2022. szept. 10. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
15%

#1

Inkább maradj az m1nél. Még abban is több valóság tartalom van mint abban amit leírtál.

2022. szept. 10. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
87%

#4


Én azt a valóságot látom, ahol az orosz haderő nagyképűen megpróbálta lerohanni a szomszédját és végül egy véres, már 7 hónapja húzódó háborúban találta magát. Több tízezer orosz meghalt, még többen megsebesültek vagy egy életre megnyomorodtak. Alig sikerült elfoglalniuk Ukrajna egynegyedét és Kijev alól is farkukat behúzva szaladtak ki. Elveszítettek egy rakat hadfelszerelést, közben bebizonyították a modern haditechnikájuk többségéről, hogy semmit se ér és túlértékelt. Sikeresen elküldték a Moszkva zászlóshajót búvárkodni és köznevetség tárgyává tették az egész orosz haderőt. Még csak a Donbászt se sikerült elfoglalniuk. És azt se felejtsük el, hogy mellette szinte büntetlenül robbantgathattak az ukránok a Krímen, ahol egy csapásban sikeresen megsemmisítettek 10 orosz vadászgépet és még a fekete-tengeri flotta központjára is sikerült csapást mérniük. És most éppen még össze is omlottak az orosz vonalak Harkivban és pánikszerűen menekülnek az oroszok. Meg esetleg még a kígyó-szigeti kalandozást is meg lehetne említeni, ahol dollár százmilliókat buktak el hadfelszerelésekben, csak azért hogy végül elmeneküljenek onnan, mint Kijev alól. Mindezt egy Ukrajna ellen. El se akarom képzelni milyen verést kaptak volna ezek a NATO-tól, 2-3 hét alatt megsemmisítették volna szinte a teljes orosz haderőt.


Ha te nem ezt a valóságot látod, akkor ajánlom, hogy ne az oroszhirek.hu-t meg a vadhajtásokat olvasd, hanem valamilyen értelmes hírforrást. És akkor lehet rájössz arra, hogy Oroszország lejáratta magát az egész világ előtt és köznevetség tárgyává vált.

2022. szept. 10. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
62%

#5

Amúgy szerintem az oroszok "barátai" Irán és Kína is nagyokat röhög az orosz buktán.

2022. szept. 10. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!