Háború esetén mennyire lenne okos döntés a teljes lakosság felfegyverzése? (mondjuk mint végső döntés)
Tegyük fel, hogy van rengeteg fegyver meg lőszer, a hadsereg az utcán osztogatja a fegyvereket a lakosságnak. Egy európai nagyváros többmilliós lakossága azért keményen ellent tudott volna állni?
Mondjuk azt is tegyük fel, hogy az emberek a menekülés helyett vállalják a kockázatot és maradnak.
Ma már nem hiszem de régen a 2. világháború alatt működhetett volna?
Vagy inkább az egész nagyobb káoszt okozott volna és mindenki rabolni és fosztogatni kezdett volna?
Volt erre példa a történelemben?
Már a középkorban sem volt túl magas harcértéke a felfegyverzett civil lakosságnak (kaszát-kapát ragadó parasztseregeknek, népfelkelő formációknak). Ugyan ha jelentős nagyon létszámfölényben voltak 1-1 csatát meg tudtak nyerni, de éles helyzetben, képzett haderő ellen nagyon csúnyán alulmaradtak még akkor is ha túlerőben voltak. A harcértékbeli különbség a mostani modern hadviselés során csak még nagyobb lenne.
A lakosság aszimmetrikus hadviselésben jó (partizán, ill. gerillaháborúra), de taktikai műveletekre (megtartani 1-1 állást, várost, terület, vagy éppen támadó műveletek lefolytatni) pár karabély, néhány kézigránát, kézi páncéltörővel felszerelt milícia édeskevés.
11
De mondjuk talán mégis jobb mint az 0..
Csak mondjuk nem mind1 hogy pl 200 ezer főből mondjuk 10 ezren szívesen lennének szoldosok..
És már annyiból előny hogy bármikor,bárhonnan bevehetők.
Vagy mondjuk országosan mondjuk lenne 300 ezer tagú milicia,ahol település szerint bármikor bevehetők..
Mondjuk 100 ezer egyből ébren lenne
"Ma már nem hiszem de régen a 2. világháború alatt működhetett volna?"
A nácik megpróbálták, ez volt a Volkssturm. A harcértéke szinte a nullával volt egyenlő.
13
Mondjuk olyan lenne mint svjc,hogy mondjuk rész venni katonai kiképzésen (nem,nem kötelező sorkatonasság),és úgy tanítani az miliciákat..
Köszönöm a válaszokat! Szóval egyértelműen nem segítene.
A középkorban kicsit más volt mert a fizikum meg a képzettség nagyon meghatározó volt, ott még nem létezett puska, ami egy 15 éves gyerek kezében is ugyanolyan halálos mint egy képzett katona kezében.
Ilyet meg, hogy én irtanám a saját népem nem mondtam, az illető valamit nagyon csúnyán félreértett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!