Egy tábornoknak tényleg nagy szerepe volt a második világháborúban?

Az ókorban,középkorban is többen ültek össze megvitatni mi hogy legyen. Nagy Sándornak ott volt pl:Parmenion, Ptolemaiosz, Szeleukosz. Caesarnak Marcus Antonius és sokan mások. Kicsit ugorva az időben a nádorfehérvári győzelmünkhöz, Hunyadi mellett ott volt Kapisztrán János és Szilágyi Mihály is többek között. És ez csak néhány példa.

Olyan bonyolult vezérkari felépítés valóban nem volt akkoriban mint a világháború idején, de addigra már teljesen másféle szervezeti felépítésre volt szükség. Na meg a sorozott tömeghadseregek előtti korszakban nem is voltak olyan nagyok a seregek(a kora középkorban egy 25-30.000 fős sereg már hatalmas armadának minősült, az ókorban és a késő középkorban voltak ugyan közel százezres nagyságrendű seregek de ezek még mindig messze nincsenek akkorák mint a tömeghadseregek később).

A régiek közül se ment mindenki az embereivel az első sorokba harcolni, de egy nyílt terepen vívott csatában, ahol összecsapás előtt gyakran még farkasszemet is néz a két sereg fontosabb szerepe volt a személyes példamutatásnak. Ehhez képest, ha mondjuk Rommelt nézzük ő több felderítési akcióban is részt vett személyesen. A közkatonák között hatalmas tekintélye lett ennek eredményeként, de a német vezérkarban sokan inkább kalandornak tartották mint komoly tábornoknak az ilyen húzásai miatt.

A felsoroltak között Von Manstein volt nagyon kiemelkedő alak. Eisenhower inkább a politikai részért felelt. Azon kívül hogy ő tette lehetővé a különféle fegyvernek összhangolt müködését, az egymással rivalizáló tábornokokat is közös nevezőre kellett hoznia(De Gaulle és Montgomery pl. az egekben lévő egójuk miatt elég nehéz esetek voltak). Ez a feladat is nagy kompetenciát igényelt, de a fronton zajló eseményekhez kevésbé volt neki köze. Patton és Bradley is jók voltak a maguk feladatkörében. Montgomerynek viszont inkább csak a marketingje volt jó. Nem volt kiemelkedő zseni, de a katonák fellelkesítéséhez kétségkívül értett, ami nem elhanyagolható. Illetve jól kitudta használni, ha anyagi, élőerőbeli fölényben volt. Voltak jócskán baklövései, de mivel elég önimádó személy volt ezeket mindig próbálta másokra kenni(Eisenhower pár év múlva kijelentette emiatt, hogy nem hajlandó vele többé szóba állni).

Szóval összességében nézve a hadvezéreknek a II.vh korában sem volt kisebb szerepe, mint azelőtt. A feladatkörük némileg más lett, de ez a kor követelményeinek megfelelően folyamatosan változott. Az alapok viszont maradtak.

"És ugye nem is ők vezetik az emberekeit a csatatéren (mint a régi nagyok, akár Napóleon), hanem az egységparancsnokok"

Nem is voltak ekkora csaták. Waterlooi csata vagy Borogyinói csata egy 10 km-nél kisebb frontokon zajlott. A kurszki csatában csak a Prohorovka irányába indított támadás 50-60 km-es front szakaszon történt és ez csak egy volt az 5 közül.

Maga a kurszki kiszögelés, amit felakartak számolni egy 160 km széles és 240 km hosszú terület volt.

A Barbarossa hadműveletről már nem is beszélve, ahol az egész fronton támadást indítottak, aminek a hossza több, mint 1300 km volt.

"És oké hogy régen is volt haditanács, de régen a katona alapvetően katona volt, nem politikus."

A kettő sohasem zárta ki egymást, ha Napóleon csak katona akart volna lenni, akkor nem lesz belőle császár. Ez igaz sok más hadvezérre, mint például Caesar. A sikerek simán megteremtik az elismerést a hírnevet az emberek között, viszont ez sem jelent feltétlen bizalmat Douglas MacArthur is indult az elnökségért, de nem jutott el a végső jelölésig.

Régebben pont, hogy a királyok vezették a katonákat a csatába. Nagy Sándor sem biztos, hogy ez lett volna, ha egy egyszerű paraszt családba születik.

Amúgy Napóleon is modern hadvezér volt ilyen téren, amikor már ő volt a teljes haderő parancsnoka akkor csak hátulról szemlélte az eseményeket.

Egyszerűen csak nem adatott meg neki technikailag, hogy máshogyan vezesse a sereget, mint a megfigyelőállásról.

"Számomra sokkal többet ér egy tiszt teljesítménye aki harctéri parancsnok, mint aki egy tervező szobában ül és telefonálgat"

Ezzel nincs is baj, csak figyelembe kell, hogyha valaki a harctéren ragad, akkor az azt is jelenti, hogy nincsen képessége arra, hogy nagyobb csapat vezessen.

#2: Eisenhower ugyanúgy lehetett volna harctéri tábornok is, de a jó politikai érzéke miatt hasznosabb volt abban a pozícióban tartani. Nem jelentéktelen dolog összeszervezni, hogy a légierő és a szárazföldi csapatok hatékonyan és összhangoltan együttmüködjenek, plusz emellett folyamatosan helyretenni az emberkedő beosztottakat. Egy átlagos politikus vagy egy átlagos katona egyedül nem bírkózott volna meg ezzel a feladattal, ezért olyan emberre volt itt szükség aki mind a politikához mind a hadászathoz ért.

Az, hogy te személyszerint kit tartasz többre teljesen szubjektív, egyik a másik nélkül nehezen müködött volna.

Túlértékelt és alulértékelt személyesek pedig minden korban voltak és lesznek is, ez már csak így megy.

Egyébként szerintem a II.vh legjobb tábornokai:

- német: Von Manstein, Rommel, Guderian. Plusz még Kesselring és Model is említést érdemel.

- szovjet: Rokoszovszkij, és az egyébként kissé túlértékelt Zsukov.

- amerikai: Patton, Bradley. Plusz MacArthur aki szintén átmenet volt politikus és katona között, neki köszönhető a japán-amerikai viszony normalizálása.

- brit: O'Connor(Compass hadművelet) és Slim(44-45 burmai hadjárat). Mindegyik nagyon profi akció volt, ha jobban utánaolvasol.

- japán: Jamamoto a tengerészeti stratéga. És Jamasita aki a német villámháborús technikát tanulmányozta és átültette a dél-ázsiai terepre. Igaz kutyaütők voltak az ellenfelei, de a maláj-szingapúri sikerei nem lebecsülendőek.

Ja és kifelejtettem:

Régen sokan csak a születési előjogaik miatt lettek hadvezérek, amúgy teljesen inkompetensek voltak. A fent említett világháborús nagykutyák viszont szinte mind alacsonyabb rangban kezdték és már letettek valamit az asztalra mire odajutottak ahova.

Érdekesség, hogy a középkorban a főpapok közül is sokan funkcionáltak hadvezérként is. Lásd a pozsonyi csatában is meghalt a salzburgi érsek, 2 püspök és 3 apát.

"Eisenhowernél maradunk, őt mindenki a legfontosabb tábornokok között tartja számon (oké, az embereknek elsősorban az elnöksége ugrik be, de azt most hagyjuk), pedig még te magad is leírod ,hogy inkább politikával foglalkozott. "

Ez így nem igaz, ő mindig is katona volt 1911-ben felvételt nyert a West Pointra, ahol 1915-ben végzett és onnantól kezdve egészen 1948-as első leszereléséig folyamatosan tagja volt az amerikai hadseregnek.

Ezen felül pedig nem rajta múlt, hogy nem lett front katona, hiszen ő már az első világháború alatt többször is kérvényezte az áthelyezését harctéri csapatokhoz, de megelutasították.

Sosem egy ember vívja ki a győzelmet. Egy jó hadsereghez minden döntéshozói szinten - sőt "legalul" az irányított katonák szintjén is - megfelelő tudás, kompetenciákra van szükség. Ez pont olyan mint az óramű, ha valamelyik fogaskerék elakad akkor nem működik az óra. Lehet "odafent" a legjobban képzett főtiszt is, ha alul nem működnek rendesen a dolgok. S fordítva lehet alul mindenki géniusz ha egy idióta van rájuk ültetve.

Hogy miért őket emlegetik... mert tényleg jó vezérkari tisztek voltak (azért voltak baklövéseik is ld. Montynak a market garden). S mert egyszerűbb megjegyezni 1 db vezető nevét mint x százezer katonáét y ezer tisztét az alakulatban.

Ettől egy jó vezető még tudja az alárendeltjeire kell támaszkodnia - akkor is ha a végső döntést neki kell meghoznia a kockázatok/előnyök mérlegelése alapján.

Kedves 5-ös válaszoló!

Jamamoto admirális szerintem nem különösebben kiemelkedő tengernagy.

Egyetlen nagy sikere a Perarl Harbor elleni támadás, de az sem önálló ötlet, hanem az 1940. november 11-12-i Taranto-i olasz flottabázis elleni, brit repülőgép-hordozós akció másolata volt.

Legnagyobb hadművelete, a midwayi csata viszont a hatalmas japán erőfölény ellenére is, döntően pont Jamamoto hibájából katasztrofális vereséggel végződött.

Midwaynél Jamamoto megszegte a katonai stratégia egyik alaptörvényét, az erők koncentrálásának elvét, ez vezetett a súlyos japán vereséghez.

Pearl Harbor esetében sem igazi csatáról, hanem egy meglepetésszerű, hadüzenet nélküli rajtaütésről van szó.

Pearl Harbor után, az amerikai Csendes-óceáni Flotta nagy részének kikapcsolása következtében a japánok időlegesen olyan haditengerészeti erőfölénybe kerültek, hogy 1942 őszéig folytathatták támadó hadműveleteiket.