Mi magyarázza azt, hogy az olasz katonák a várakozásoknál sokkal rosszabb teljesítményt nyújtottak a második világháborúban?

Több oka is volt. Úgymint rossz felszerelés (ld. préselt papírtalpú bakancsok, a görög frontra átdobott egységek elégtelen téli felszerelése stb.), gyenge minőségű harceszközök (ami minőségileg megfelelő volt abból meg kevés volt), alacsony morál, rossz taktika, gyenge képességű, csak a politikai kapcsolataik alapján pozícióba jutott vezetők.

A flotta volt a legütőképesebb, de azt meg nem használták ki. Tétlenül horgonyoztatták, hogy utána még tétlenebb legyen amikor meglepetésszerű légitámadás érte őket (szorgalmasan tanulmányozták is a japánok a támadást - s lemásolták a Pearl Harbori csapásmérésnél a taktikát).

A hozzáállással nagy baj volt. Főleg a haditengerészetnél bőven akadtak angolbarát hazaárulók. A légierő volt a leginkább fiatalokból álló, legbátrabb, leginkább teljesítő fegyvernemük. Annak felszerelése is "talán átlagos" szintet mutat. Néhány gyengébb gép mellett az MC-200, a Re-2001, az MC-202, az SM-79, meg a Cant Z-1007 azért használható típusok voltak, ha nem is ütötték meg a német színvonalat. De azt például az Afrikában szembenálló brit Hurricane, Blenheim, és az amerikai gyártású P-40, P-38 gépek sem érték el.

Az olasz páncélosok és hadihajók tervezőinek kevesebb okuk volt a dicsekvésre.

Az olasz légierő tragédiája, hogy legújabb konstrukcióikkal csak 1943-ban, néhány hónappal a kilépésük-kiugrásuk előtt zárkóztak föl ténylegesen a világszínvonalhoz. Addigra már sok tapasztalt hajózó elveszett. Utólag megítélve mindkét fél részéről korábban kellett volna megkezdeni a szoros német-olasz haditechnikai együttműködést, úgy mint; légvédelmi és hajófedélzeti rádiólokátorok, tűzvezető rendszerek, Pz. III harckocsi, 20 mm-es repülőgép-fedélzeti gépágyú, DB 601 motor

(és esetleg félretolva az olasz nemzeti büszkeséget, az EGÉSZ Bf 109E-1 repülőgép) átvétele.