Mit tegyek ha vettem valamit, de az eladó nem postázta? Nem is jelentkezik.
Jófogáson vásároltam. Elutaltam a termék és a posta árát.
Egy idelye (kb. 1 hete) semmi. Nem is nézi a leveleket, a telefonja meg vagy nincs bekapcsolva, vagy már megszűnt (mi csak szövegesen beszéltünk).
Megvan az utalás, vagyis a bank mindent elmentett. Tudom a nevét és a számlaszámát.
Tegyek feljelentést? Vagy ilyenkor mi a teendő?
Persze még várok, hisz lehet, hogy csak közbejött neki valami.
Az sem biztos, hogy az a valódi neve, a telefonszám és az email lehet kifejezetten az átverés idejére "gyártott".
A feljelentés attól is függ, milyen értékben károsított meg.
A banknak kötelessége lesz segíteni, mert ha feljelentést teszek a banknak ki kell adnia az adatokat, hogy én igenis elutaltam az összeget.
Az utánvét "nagyon jó" ötlet.
Kapok egy levelet, amit nem nyithatok ki, de ki kell fizetne a kb. 3x postaköltséggel egütt.
Ha valami gond van akkor az eladó bizonyítja, hogy feladta és megkaptam a csomagot.
Ezzel szemben ha előre utalok, akkor én tudom bizonyítani, hogy utaltam, de ő azt nem, hogy bármit is elküldött volna.
Legyelni semmiképp nem fogom.
Várok még egy keveset, aztán feljelentem. Ha azt mondják, hogy nem segítenek, mert nem 100 ezer forintos tételről van szó, vagy csak bénáznak pár hétig akkor szólok egy ismerősömnek. Neki van olyan kapcsolata, hogy meg fogják találni.
Igez így jó pár 10 ezrest bukok, de legalább soha senkit nem fog átverni. (Feltéve ha tényleg csalóról van szó.)
Csak eredeti a neve, ha neki utaltam.
Vagy akkor kinek ment a pénz?
Annak nincs értelme, hogy másnak utaltat.
"Annak nincs értelme, hogy másnak utaltat."
Ha elég ügyes, akkor megkérte valami butább ismerősét, hogy megadhassa az ő adatait, és majd tőle elkéri a pénzt, mert neki nincs bankszámlája. Régi trükk az is, hogy hajléktalanokkal íratnak alá szerződést, vagy nyittatnak bankszámlát. Elég sok hajléktalan "cégvezetőt" találtak egy időben, akiknek persze fogalmuk sem volt arról, hogy ki bízta meg őket, ők csak kaptak pár ezrest az egészért.
Ettől függetlenül hajrá, hátha egy balek, vagy csak baleset érte, és azért nem tudott válaszolni, és nincs semmilyen gond.
A bank megbízásra teljesít. Megbízást visszavonni csak tranzakció előtt lehet. Nincs "utána". Mint a "pénztártól távozás után...". A banknak nincs miben segítenie, a havi bankszámlán pontosan rajta van, mikor kinek mit utaltál.
Természetesen a cél neve, számlaszáma, mindene lehet hamis is. Ez azonban csak akkor igaz, ha az illető nagy tételben csinálja, különben nem éri meg. A hamisítás is jár költséggel.
Valószínűbb a kisstílű csaló esete. Minden kérdezés nélkül fel kell jelenteni. Azért kérdezés nélkül, hogy ne legyen lehetősége védekezni. Azonban sok esélyt nem adok a pénzed visszatérülésére. Legyen ez tanulság. Ne végy ismeretlentől előre utalástól. Csak olyan (nagy cégnek) utalj előre, akinek kellemetlen, mert nagyobb lesz a forgalmi vesztesége, ha nyilvánosságra hozod. Ne felejtsd, az ilyen üzletek a bizalmon alapulnak. Nincs bizalom, nincs üzlet, ez egy profi cégnek nem éri meg, egy egyszeri csalónak igen.
"Mindenki vésse be az agyába hogy nem utalunk soha senkinek semennyi pénzt, Hiába megbízható az a személy!"
Az az igazság, hogy én megteszem és eddig még nem csalódtam. Van egy összeg amire még vállalom a kockázatot, ez nálam 10.000Ft. Én magam is kapok előre pénzt, legutóbb tegnak a facebook marketplacen adtam el 5990Ft értékben, utalta a pénzt az ismeretlen és én nem vertem át, hanem betettem a csomagját a foxpostba, úton van.
Annyi, hogy az etnikumot sajnos kerülöm pedig nyilván köztük is jópár becsületes létezik, a jellegzetes árukat szintén (mobiltelefon, xbox). Azért csak ne hagyjuk, hogy egy pici réteg miatt az embertársainknak ennyi becsülete ne maradjon a szemünkben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!