Mi már ez az új rettegés?
Most láttam egy kérdésben, h Vona Gábort meg a Jobbikot úgy állították be egy cikkben kint Angliában, mint Európa legmeghatározóbb fasiszta gyülekezete!
Nem erős ez egy kicsit?
Vona meg a Jobbik egy olcsó 6% gyümölcstartalmú ivólé némelyik más európai párthoz, társasághoz képest.
Nevetséges, persze megy ezerrel a rettegés...
Ez úgy kezdődött, hogy pár zsidó szervezet elkezdett tiltakozni Vona látogatása miatt.
Utána 1-2 brit politikusnak is tetszett.Persze, semmi köze nincs ahhoz, hogy a zsidó szervezeteknek nem tetszett,igaz?
Utána pár újságíró, szerkesztő is felvette a zsidó szemüveget.
És így keletkezett a hír, amiről írsz.
Ha csak erről lenne szó 3-as, akkor a híradókban folyamatosan menne a cigányozás és a bevándorlózás a nézettség növelése érdekében, mert az emberek kapók rá.
Csak mivel politikailag nem korrekt és a pénzelők nem ezt akarják, ezért nem adnak le ilyet. A média vezetőinek az az érdeke, hogy az emberek a náciaktól rettegjenek.
21.10
mondjuk a tv2 híradójában 90%-ban bűncselekmények vannak, és ezek 60-70%-ban romákat mutatnak be. szóval a valóságtól nem is áll olyan messze a feltételezésed.
Örülök, h te nem tartod szánalmasnak, ez téged is jellemez.
Gondolom, ha a zsidóságról lenne egy túlzó cikk vérig lennél sértődve.
Mondjuk, h nem is halt meg annyi zsidó...:)
Vagy akkor is így bólogatnál?
Az újságíró egy undorító faj, lételeme a szenzáció.
A cikkben annyi igazság van, hogy a Jobbik meghatározóbb párt, mint pl. a Magyar Hajnal és egyéb csoportulások. Az is igaz, hogy eléggé nacionlista. Ezt tagadni is kár. A szavazóbázisának pedig legalább 80%-a állandóan a zsidókon és a romákon lovagol, illetve verik a mellüket, hogy ők mekkora magyarok. Aki nem rájuk szavaz, az már nem is az.
"mondjuk a tv2 híradójában 90%-ban bűncselekmények vannak, és ezek 60-70%-ban romákat mutatnak be. szóval a valóságtól nem is áll olyan messze a feltételezésed."
Éppen ez az, hogy ki vannak takarva, nem mutatják őket.
Igen, csak ő Gárdázott, bár a képen tényleg a Gárda van.
Mindegy, erős túlzás a Jobbikra ezt mondani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!