Lelki szabadság fizikai korlátokkal? (magyar valóság? )
Magyar fiatal vagyok és olyan érzésem van mintha a standard normális élet is egy elérhetetlen álombeli cél volna:
munka, lakás, biztonság, kocsi, nyaralás, család, gyerekek
jelenleg semmim nincs, bár most lesz munkám (egyetem helyett dolgozni megyek, mert a családom nem támogat semmiben, sőt, ki is tettek otthonról)
Az egy dolog, hogy ezek az alap dolgok lassan elérhetetlen álomnak minősülnek amik szó szerint a lelkemet szíjvák ki és igazából csak azt látom, hogy egyre mélyebbre süllyedek.
Most az olyan dolgokról már nem is merek beszélni, hogy külföldi nyaralás, bejárni a világot, esetleg egy kis luxus néha, vagy valamelyik részén, csak részén az életemnek.... valami olyan hóbort ami túllép azon, hogy hulladékból rakok össze kacatokat, mint sok százezren, vagy a számítógép előtt sütöm ki a lelkem ehhez hasonló oldalakat olvasva éjjel...
A barátnőmmel sem mennek simán a dolgok, nyilván érthető okokból. a másik, hogy megfontolt ember vagyok és nem szívesen megyek bele kétes dolgokba. De ez milyen már, hogy manapság már alap dolog az albérlet, a hitelek, a büntetések. ilyenekbe épeszű nyugati emberek is ritkán mennek bele, a magyarokat meg belevezetik, a fiatalok meg ebbe rohadnak bele, aztán a legújabb generációnak már megvan majd a hely a csepeli kiserdőben, ugye? vagy esetleg az öngyilkosok sírjaiban?
Alja szar munkát kell elvállalnom, hogy az albérletem és a fos kaján való életemet fenntartsam valahogy, és lassan úgy érzem nincs jövőm. Persze mondják, menj ki külföldre. szerettem volna.
Diplomával, szaktudással, kapcsolatokkal... de leomlott alattam a föld és abba kellett hagynom az egyetemet, egyre több értelmes fiatal van, akik bent vannak, de nem tudnak mit kezdeni vele, bárhogy kaparnak, csak a parasztmunka/parasztélet jut nekik is....
Utolsó, igényeltem szociális támogatást, de csak havi 12 ezer forint. Kiemelt támogatást csak a nagycsaládosak kapnak, havi 24. egyébként nagy divat lett a tehetősebb családoknál, hogy 3 gyerekből 3-at egyetemre küldenek és mivel nagycsaládosok, mindenkivel lekérik a kiemelt szoctámot, ez 75 ezer forint plusz a családnak.
De aki hasonló helyzetben van, mint én, akár még ha ki is dobják otthonról, max várólistára kerül a kollégiumban és megkapja a 12 ezres támogatást...
A diákhitel meg nem sokat segít.
válasza:"munka, lakás, biztonság, kocsi, nyaralás, család, gyerekek [...] Az egy dolog, hogy ezek az alap dolgok lassan elérhetetlen álomnak minősülnek"
Ha afrikai vagy mélyázsiai lennék, és személyesen találkoznánk, ezért a mondatodért, már bocsánat, addig ütnélek, amíg mozogsz. Tudod, saját lakás, kocsi és nyaralás nélkül is lehet élni, sőt teljes életet élni, legfeljebb a szomszédok nem fognak irigykedni rád (ez meg nem lehet az életcélod, mert akkor holt sivár egy életed van).
"ilyenekbe épeszű nyugati emberek is ritkán mennek bele"
Ez oltári nagy tévedés. Nehogy azt hidd, hogy nyugaton annyira kolbászból van a kerítés, hogy mindenki zsebből kifizet egy saját lakást. A nyugati nagyvárosokban a lakásárak és a lakbérek jellemzően még a fizetésekhez igazítva is drágábbak, mint mondjuk Budapesten. Ott sincs más opció a lakosság kilencven-sok százalékának, mint vagy albérletben leélni egy életet (legalábbis amíg a szüleid házát meg nem öröklöd), vagy a törlesztőrészletekkel szívni huszonegypár évig.
Most valószínűleg egy arrogáns baromnak hangzom, aki könnyen pofázik, mert anyuci-apuci eltartja. Nos, nem, én is diákhitelből fedezem az egyetemet és dolgozom, hogy fenn tudjam tartani magam, mert amit otthonról kapok, az nem valami sok. De nem panaszkodom, hogy milyen nyomasztó ez a magyar ugar, hanem elfogadom, hogy ilyenek a körülmények, és próbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle, nem bánva, hogy minimálbéres részmunkaidős állásban kell robotolnom, BKV-val kell közlekednem és költséghatékonyan kell főznöm magamra, hanem örülve, hogy legalább ez megvan, és büszkén, hogy ezt túlnyomórészt saját erőből biztosítom magamnak.
Bocs drága barátom, aki a kérdést feltette, de sajnos ez nem így van. Az átlag angol ha pár ezer fontot félre tudott tenni, az már jónak számít. Van magyar példám arra, hogy amatőr fotósból hogy lett Zepter igazgató és van arra is, hogy angol pénzesből hogy lett szegény...
Lényeg, hogy nem a hellyel van a baj.
Nekem anyám minden ismerősnek elkezdte terjeszteni hogy alkesz vagyok meg ilyenek... egész nagy para volt. Tudtam a jelszavát, vissza olvastam az emailjeit amit a családbarátoknak küldött. Szóval szerintem nem a magyar életbe betegedett bele anyád...
Már bocs, de szerintem csak vannak gyökerestül gonosz, rossz emberek. Azért merem ezt neked mondani, mert hasonl a helyzetünk és bizony én ezt gondolom anyámról.
Próbálj meg elmenni a profield nevű céghez, az egész korrekt. Vagy keress alternatívát. Diákhitel necces, de keress kiutat, ami az egyetemre vissza vezet. Ha 10kg-ra le is fogsz még, megéri azt a szaros bsct kinyögni, hidd el!
Na igen, nálunk ott kezdődött a dolog, hogy rólam terjesztette azt, hogy megőrültem mert agresszív vagyok, mindenféle baromságot kitalált mellé magának, például hogy én biztos kettős személyiség vagyok, aztán már késztényként mondogatta. Mondhatom, hogy a családi barátok nagyon hamar elpártoltak tőle, majd utána megjelent egy nagyon gyanús roma-arab társaság akik "felkarolták" és úgy rámhergelték, mint egy kutyát. Gondolom a lakásmaffia. És igen! Nem az országgal van a baj, hanem az ilyen családdal. Igazad van.
Egyébként még akkor is tartotta magát ahhoz, hogy velem van a baj amikor például ki akarta hívni a barátnőmre a rendőrséget mert nem mosogatott el utána! Ki is hívta. A rendőrök nem nyomtak le nyomozást, hogy tiszta-e a feje. Helyette engem hurcoltak meg. És még mindig. A vége az lett, hogy én költöztem, egy mentálisan instabil rokon kezében van a vagyon, akiért felelősséggel tartoznék, és én, egyetemistaként kerültem majdnem az utcára. ez viszont igenis az ország hibája. Ez az embereket befojtó álbürokrata szemét szarrágó rendszer, akik csak a gyengére rabolnak rá.
Úgy adott neki igazat a rendőrség és a bíróság többször is, hogy pszichiátrián kezelik és erről papírjaim is voltak.
Érted. Ezek után mit várjak?
A magyar bíróság is olyan mint egy délutáni osztályfőnöki óra. Hazugságokkal bármit el lehet érni, kapacítás híján semmit sem vizsgálnak ki. 3x kaptam távolságtartási végzést a saját lakásomtól anyám ROHAMAI miatt. Még akkor is megkaptuk amikor bementünk a barátnőmmel fellebbezni, ott volt végig mellettem és látta mit művelt a roham alatt, őt is bántotta.
Ez olyan szinten félelmet kelt bennem és bizonytalanságot. Hogy ez egy jogállamban megtörténhet, hogy ezek után már félek mindentől.
A rendőrök meg egyszerűen patkányok. Valahányszor kijöttek anyámhoz csak rontottak a helyzeten. Persze nekem már az elejétől fogva mondták, hogy költözzek el, de gondoltam a barátnőmmel segíthetünk rajta, segíthetünk róla leszedni ezt a gyanús társaságot és újra egyenesbe jöhet minden. Nem sikerült.
Van egy olyan érzésem, hogy az utcára fog kerülni, csak mert a "fejesek" nem cselekedtek protokoll szerint, inkább a gyengét terrorizálták, de olyannyira féltek "megalázni" egy hazugot, hogy inkább engem és a barátnőmet fenyítettek mintsem felhívják a pszichiáterét és megkérdezzék tényleg kezelik-e.
Nem szeretek erről beszélni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!