Lesz még Nagy-Magyarország valaha?
Szerintem mindenki szempontjából hasznosabb lenne, ha már nem országhatárokban gondolkodnánk, hanem a közös bolygóban.
Nem tudom, de nem is érdekel, lesz-e vagy lehet-e, szívben mindig ott van, hiszen jelenlegi határainkon túlról is vannak őseim. De az egy bolygó és egy emberiség érdeke mindannyiunk közös érdeke lenne.
Én remélem nem. Persze most jónéhányan hazafiatlansággal fognak meggyanusítani, de én ne érzem úgy, hogy az előnyünkre lenne.
Nem vitatom Trianon mivoltát, igazságtalanságát, de persze azért ne feledjük el, hogy nagy Mo. lakosságának csak 55% volt akkor magyar. Ma meg mennyi lenne?
És ha akkora lenne Mo., mint volt? jó szép nagy, de nem attól lesz nagy és jólfejlődő egy ország.
És végeredményben, ezért úgyis csak meberek halnának meg.
Nálam a sorrend:
1. legyek rendes EMBER
2. legyek magyar
Elvégre mi értelme magyarnak lenni, ha nem leszek ember, míg az ellenkezőjére sok más ország példátt tud állítani.
Nem tudom miért izgatja az embereket annyira az ország mérete, amikor még a szomszédot is elküldené a pokolba, nem hogy a másik falut, aki nekik útban vannak.
A határon túli kisebbség persze megint más dolog, de ebbe most nem mennék bele.
Igen.
A török is kiment a tatár is elment.
Végül is Európa már majdnem egybeforrasztott megint, utolsókat kapálódznak.Szerintem 10 év, s legalább Európában összeforrhatunk. Én azért szavaztam meg.
Minden kincsünk begyűjtve, lejegyezve, őrzői őrzik. A terület megvan, csak a szívek kitartsanak még pár évet!
150 év a történelemben nem nagy idő.
Nekem a Monarchia is tetszene.
A miénk volt ezer évig egy falut sem hagyunk nékik
Minden Magyar hitvallása ez, ez, ez!
Lesz, lesz, lesz, csak azért is lesz!
Magyarország újra nagy és boldog lesz!
Hát ez nagyon tetszett, ez az utolsó. Az Erdőn túl a csángók élnek, ők élnek csak nyelvükben, de élnek!
Ideírom már, Jézusról mit tudtam meg tegnap:
És szerintünk(a lányommal) a magyar nem veszhet ki, mert sose fogja megenni a zacskós műkaját, és amíg főzzük a pörköltet, sütjük a vargabélest és isszuk a villányit( vagyis őrizzük az értelmet, az ős-erőt, és a tudást, hogyan kell élni) addig meg is maradunk.
Nem vagyok semmi bigott vagy elszállt lélek, de a magyarságban még benne él - a mindennapi életben ,észrevétlen - valami olyan mély tudás az életről, amit Európa már elfelejtett, vagy sosem tudott talán. Ezért van ránk szükségük, fel fogják fedezni, mint a tiszta vizet, vagy biokaját, vagy természetes életmódot, meg a vályogházat. Aztán még sztárok leszünk ezzel, csak el ne vesszen addig a meki, a pláza, meg a tesco között.
"Lassan véget ér a Harmadik Háború"
(ezt se rajongom, de ez a sor nagyon találó-most a lélekben és a szívben megy az elfoglalás. Persze, a gyomrodon át.Mérgeznek)
Hehe. a szívhez a gyomron visz az út! Ne egyétek meg az imperialista szemetet! Csak a jó magyar föld valódi gyümölcsét! Meg egy kis Lidles kávé azért belefér :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!