Van benne igazság, hogy Trianon összességében igazságosabb helyzetet teremtett Közép-Európában?
„De benne van a gazság is.”
Bőven.
Igazságosság?
Nem értem a kérdést sem.
Gimnáziumban történelemből tanulja mindenki, hogy a mostani határok párhuzamosak a régi magyar vasútvonallal(néhány kilométerrel beljebb meghúzva), ami körívben futott a lecsatolt területeken. S így összekötötte a Budapestről csillagszerűen kiindulóvonalakat. (Közép-Európa legfejlettebb vasóthálózata volt a miénk... lásd, salgótarjáni acélgyár akkoriban vs. most...)
Nem véletlenül így húzták meg a határt, megakarták bénítani a közlekedésünket, amely a mai napig nem állt helyre. Hiszen mondanom sem kell, azóta sincs sem autóút, sem vasútvonal, ami összefogja a Budapestről induló közutakat, és vasútvonalakat.
Ezenkívül Magyarország akkoriban igen erős ipari állam volt. A hegyek szolgáltatták a nyersanyagot, amíg a gyárak az ország közepére épültek. Ezáltal összeomlott az egész ipari termelés. A termelést csak külföldről vásárolt nyersanyaggal lehetett volna fenntartani. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy erre nem volt, s azóta sincs pénzünk.
S pusztán azaz oka, hogy ennyi ország kapott területet tőlünk, hogy soha többé ne egyesülhessen az ország.
Egyszerűen tartottak tőlünk. Tudták, hogy ha Magyarország függetlenné válik az osztrákoktól a világháború után, ilyen iparral túl erős nemzet lehetne belőle, még a vesztes oldalon is. Tudták, hogy nem volnának képesek kiterjeszteni ránk a befolyásukat. Így addig tapostak el minket, amíg a kezükben volt a fegyver.
Szó sincs itt igazságosságról :D
Soha nem érdekelte őket Románia, Szlovákia, s egyéb nációk sorsa. Naivság ezt hinni, hogy bármi ilyesmi vezérelte a nyertes oldalt. Saját magukat biztosították be. :)
Eleve olyan, hogy "igazság" nem létezik. Mert mindenkinek van igazsága.
Ha van Józsinak egy telke, amin Imre gondoz egy almafát, akkor
- Józsi gondolhatja, hogy övé a termés, mert övé a telek,
- Imre gondolhatja, hogy övé mert ő gondozta,
- Gazsi gondolhatja, hogy övé mert ő szedte le először,
- Feri gondolhatja, hogy el kellene osztani Józsi - Imre - Gazsi és őközte egyenlő arányban, merthát az alma Isten teremtménye.
Mindegyiküknek és egyikőjüknek sincs igaza. Igazság mint olyan nem létezik, teljesen szubjektív, annak függvénye, hogy kinek a szemszögéből nézzük.
Mi magyarok nyilván nem tartjuk annak. Nekünk jó volt a Nagy-Magyarország. Egyes benne élő népeknek már kevésbé.
Egyesek mondhatják, hogy azokat a területeket kellett volna (esetleg) elcsatolni, ahol nem magyar többség élt. És egyesek szerint ez igazságos lett volna.
Ebből a szempontból - mivel nem csak olyan területeket csatoltak el ahol a nem magyar nációk voltak többségben - igazságtalan volt a döntés.
Míg egyesek mondhatják, hogy mi is birtokoltuk román/ szlovák/ sváb/ szerb/ szlovének által többségben lakott területeket sokáig, igazságtalanul, így az igazság az lenne, ha most annál többet is elcsatolnának, hogy a korábbi igazságtalanságot kompenzálják. Ez máris igazságossá teszi a döntést (ebből a szempontból - amit viszont nekünk nem kell osztani egyáltalán).
Van, aki mondhatja, hogy "vesztess fizess". És az az igazságos, ha a nyertes szabja a feltételeket. Ebből a szempontból igazságos volt (ahogy sok más háborús hódítás is - vagy ahogy sok más háborús hódítás sem).
Nincs örök igazság, amit mindenki elfogad annak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!