Ha a dohányzó szülők gyerekei sokkal nagyobb eséllyel lesznek később dohányosok, akkor miért állítják sokan hogy ha azonos nemű párok fogadnak örökbe gyerekeket azokból nem lesz nagyobb eséllyel homoszexuális?
Hát ezeknek azért van még pár feltétele..
Pl én vakként nem kaptam meg az egészségkárosodási segélyt. Sok ténylegesen rászoruló van így ezzel. Gondolod, hogy a másik oldalon meg olyanoknak megadják, akiknek kutya bajuk?
Mindennek van feltétele. Az élet már csak ilyen kegyetlen.
Akinek kutya baja, az viszont tud dolgozni, így nincs szüksége "ingyen" juttatásokra.
Amúgy azóta megtaláltam az örökbe fogadható gyerekek KSH statisztikáját. Persze, akit érdekel.
Nekem úgy tűnik, hogy évről-évre egyre kevesebb az örökbe fogadható gyerek.
33, igen, mindennek van feltétele. Ezért írtam, hogy csakúgy palira nem kap mindneki segélyt.
Éééés jó ez a táblázat, de nem az örökbefogadható gyerekek számát, hanem az engedélyezett örökbefogadások számát jelzi. A kettő nem ugyanaz.
Ha jól tudom, nemrég úgy módosították a törvényt, hogy csak és kizárólag házaspárok fogadhassanak örökbe gyereket. Tehát pl az egyszülős nevelésnél még az állami gondozást is jobbnak tartják.
Meg úgy általában nagyon sokat szigorítottak az örökbefogadás feltételein, korábban mindent Novák Katalinnak kellett külön engedélyeznie. Nemtom ez az új pozíciójával hogy változott, gondolom valaki átvette ezt a tisztséget.
Egyébként önmagában üdvös, hogy jól megnézik kinek adják örökbe a gyereket. Deeeeee másrészről a mögöttes elvek nem mindig feltétlen a gyerekről szólnak. Például a fent említett dolog, hogy élettársi kapcsolatban lévők nem tudnak örökbefogadni, hivatalosan egyedülállók nem tudnak örökbefogadni.... Ez utóbbi azért is gond, mert pl ha a zülők magára hagjyák a gyereket, vagy neadjIsten meghalnak, a megözvegyül nagyszülő, vagy egyedül élő nagynéni/nagybácsi sem tudja örökbefogadni a gyereket aki pedig így családban maradna. És ez nem egy ritka jelenség azért.
Meghát lehet valaki teljesen jó szülő attól még, hogy egyedül él. És lehet mondani, hogy a 2 szülő jobb mint az 1, de az 1 még mindig jobb mint a 0.
Amúgy jó hogy hoztad a statisztkát. De olyan kéne ami a gondozásba került gyerekekről szól.
34, Háááát én itt látok ilyen adatokat is:
Engedélyezett örökbefogadás összesen
Felbontott örökbefogadás
Nyilvántartott örökbe fogadható gyermek összesen, december 31.
Nyilvántartott örökbefogadásra alkalmas személy, december 31.
Ja, látom, tényleg, bocsi, hátrébb kellett zoomolnom az oldalból.
na, ez mondjuk menő, hogy fogynak. Még abóbl lehetne valami kutatást csinálni, hogy régen mennyi volt a születések száma, a gondozásba adottak száma és az abortuszok száma, és az idővel hogy változott ez a 3 adat.
Valami társadalomkutató Bsc szakdolgozatába be is férne egy ilyesmi kutatás:D
#29, hol írtam én, hogy ez normális? Ne nevettesd már ki magad :D
Én azt írtam, hogy ezt nem lehet kényszerkasztrálással megoldani, nem azt, hogy szerintem oké. :D
#39, Mert én hol írtam azt, hogy szerintem el lehet dönteni azt, hogy ki lesz az ki bűnözőt nevel a gyerekéből? Ne nevettesd már ki magad! :D
Azt viszont nem nehéz megállapítani, hogy aki saját maga is sz*r körülmények között él, az igen kicsi eséllyel lesz képes tisztességesen eltartani, felnevelni még egy gyereket is. Csak akkor mi a fenének csinálja?
De ha már nem bírt a nemiszervével, akkor valahogyan tenni kell róla, hogy többet ne essen ugyanabba a hibába. Erre írtam korábban, hogy mindenki csak akkor vállaljon gyereket, ha azt képes fel is nevelni!
Arról viszont nem tehetek, hogy vannak még ösztönlény szintű emberek.
Ja és ha már ilyen lelkesen próbálkozol...
"A valóság az, hogy nem oldottál meg semmit, de teremtettél 10x annyi másikat, amik sokkal súlyosabbak."
Említenél párat? 🤔
"Azt viszont nem nehéz megállapítani, hogy aki saját maga is sz*r körülmények között él, az igen kicsi eséllyel lesz képes tisztességesen eltartani, felnevelni még egy gyereket is."
Ezt megbeszelted a nagyszuleiddel is, hogy ok tisztessegtelenul neveltek fel a szuleidet? Aligha hiszem hogy gazdagok voltak 60-70 evvel ezelott, akkoriban kb. meg a gazdag is csorobb volt mint egy mai szegeny. Pedig nem egy, hanem sokszor 5-6 gyereket is felneveltek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!