Ha a dohányzó szülők gyerekei sokkal nagyobb eséllyel lesznek később dohányosok, akkor miért állítják sokan hogy ha azonos nemű párok fogadnak örökbe gyerekeket azokból nem lesz nagyobb eséllyel homoszexuális?
Hujjuj! Ilyet nem szabad megkérdőjelezni, mert egyből lehomofóboznak a homofilek!
Ilyen esetben a jogvédők valamiért megfeledkeznek az emberi jogokról, miszerint az örökbefogadottnak joga van egy heteró anya és apa családképhez. 🤔
Mondjuk a hasonlat elég szar, de a lényeg átjött.
Nézd.
Ha van egy állami gondozásban lévő gyerek, akkor a következő statisztikákkal néz szembe:
-A börtönökben lévő emberek (azaz a bűnözők) közel 75%-a volt legalább egy rövidebb ideig állami gondozásban.
-Az állami gondozásban nevelkedettek több mint a fele legalább egy rövid ideig élt hajléktalanként az utcán. (ez mondjuk köszönhető annak is, hogy 18 évesen a kezüke nyomnak 2 millió forintot és kilökik őket az utcára. Sosem tanították meg a pénzzel bánni őket, sokuknak nincs szakmája, sem tapasztalata a munkás világról, szóval nagyon kevés az esélye, hogy összehozzon eg ynormális életet).
Szóval ha az állami gondozásban hagyod a gyereket, akkor nagy eséllyel hajléktalan és/vagy bűnöző lesz belőle.
Ha hozzávesszük azt, hogy a homoszexuális párok gyereke nagy eséllyel homoszexuális lesz, akkor a követkző dilemma jön létre:
Mi legyen a gyerekből? Bünöző vagy bzi?
Ami engem illet, én az utóbbira szavazok. Attól még, hogy valaki meleg, még lehet hasznos tagja a társadalomnak és élhet boldog és eredményes életet. A bünözőt meg hadd ne kelljen magyaráznom miért nem kívánatos a társadalom számára...
5-ös, valószínűleg te már eleve meleg vagy, vagy frankó, vagy egyenlőre látens. Én viszont inkább leszek bűnőző, mint hogy 6 évesen eljátszadozzon velem "apám" meg "anyám". Igaz, a börtönben is érhetnek inzultusok, de akkor már felnőtt az ember, teljesen más.
Nem véletlen, hogy a gyermeket örökbe fogadni kívánó melegek, szinte KIZÁRÓLAG a saját nemükkel egyező gyereket szeretnének. Nyilvánvaló,hogy mi lehet ennek az oka😃
6o, te most összemosod a homoszexualitást a pedofilizmussal.
Miután a kettőnek semmi köze egymáshoz, elég kontraproduktív a kérdés megvitatásában.
Egyébként egy hetero házasságban élek, ha ennyire érdekel a szexuális orientációm...
A homoszexualitás nem tanult dolog, míg a dohányzás választható. A dohányzásra rá lehet szokni, a dohányzásról le lehet szokni, stb. A homoszexualitás pedig veleszületett dolog, sem "kinevelni" nem lehet az emberből, sem meggyógyítani és meleggé sem lehet tenni senkit.
Ez kb olyan, mint ha azt mondanád hogy örökbe adsz egy gyereket, amelyik 145 és 150 cm magas szülőktől született, de 197 és 188 cm magas nevelőszülőket keresel, hátha a gyerek is nagyra nő. De hiába látja a gyerek hogy a szülei magasak, hiába etetik a szülei, nevelik egészségesen, viszik orvoshoz, a gyerek bizony alacsony marad, mert egyszerűen ilyenek a génei. A homoszexualitás is hasonló, a dohányzás viszont nagyon nem.
Ja és 6os, az egyén személyes preferenciája nemigazán számít ebben a kérdésben, hiszen ez egy társadalmi kérdés. Azt kell tudnunk eldönteni, hogy melyik okoz kisebb problémát a társadalomnak: a hajléktalanok és bünözők létszámának növekedése, vagy a homoszexuálisok számának növekedése.
Egyéni szinten ha valaki "homira lett nevelve" akkor az nem fog olyan undort érezni a homoszexualitás iránt, amilyet pl te érzel, hiszen számára az a normális.
Szóval a kérdést érdemes szigorúan társadalmi szempontból szemlélni. Ahogy a hatalomnak is ez a dolga, nem egyéni preferenciák, hanem a társadalom egésze szempontjából leghasznosabb döntést kell(ene) meghoznia.
#7 Az előző monológod alapján azt állítottad, hogy vagy homoszexuálisok fogadnak örökbe egy gyereket és nem lesz bűnöző, vagy ha nem akkor nagyobb valószínűséggel lesz bűnöző.
És mi lenne ha csak heteroszexuálisok fogadhatnának örökbe gyereket? Sajnos a jól bevált hagyományos módszerrel sem mindenkinek jön össze a baba.
#8 Ugyan a nemi identitás nem egy tanult dolog, DE ez nem azt jelenti, hogy nincsenek befolyásoló tényezők. Egy fejlődő gyermek hagyományos esetben lát egy apaképet és lát egy anyaképet. Fejlődése során valamelyikkel azonosulni fog, amit elsősorban testi tényezők befolyásolnak. Egy homoszexuálisok által nevelt gyereknek erre milyen lehetősége van? Van egyáltalán lehetősége?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!