Az index és a jobboldali sajtó miért védi együttesen Churchill háborús bűneit?
A jobboldali sajtó nem azért védi a SZOBRAIT mert egyetért az álltala elkövetett háborús bűnökkel,hanem mert a szobrok művészeti értéket képviselnek.
Ez egy olyan helyzet hogy inkább azt nézik mit képviselt(tipikus nyugati fehérember)mint hogy miket tett.
1. vagyok. A jobboldal (nálunk) nem patrióta, nem is nevezhető jobboldalnak ez a hatalmon lévő szervezet, úgyhogy nem is értik, mi a baj Churchillel, hogy az ellenségünk volt a háborúban, a német civilek meggyilkolása, vagy az indiai civileké, az a lényeg, hogy a nácizmus ellen harcolt, mostanában pedig ki lehet állni a történelmi személyek, szobrok mellett, mintha tényleg konzervatívok lennének (miközben szépen jönnek a bevándorlók, és terrorizálják az iskolákban a fehér gyerekeket, vagy a fideszesek szóhasználatával, nem roma magyar gyerekeket).
Egyébként a kommunista Nagy Imrét is nagy becsben tartják, miközben a másik szélsőséget, Szálasit természetesen elítélik. Horthyt hol dicsérik, hol kritizálják, mert csak meg akarnak felelni a közvéleménynek.
Azért talán drága kérdező, mert rongált? Tojok a politikai identitásra miért fújta fel, az a város tulajdona, azzal, hogy összefestékezte kárt okozott benne, mert az le kell takarítani valahogy róla. Azt meg ki tudja miként fogják megoldani.
Ennyire nagyon buták meg ne legyünk már, hogy fel vagyunk háborodva miért akarják megbüntetni. Ha bemegyek a szobádba és kikenem festékkel, fekáliával és egyéb dolgokkal akkor az se bűn?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!