Füge nem érik be?
Kb 5-6 éve vettünk kis füge "fát". Több éven át nem volt vele szerencsém, nem is vittem túlzásba az öntözést, nem nagyon nőtt. Termés meg nuku.
Előző évben már sikerült neki 2-3 hajtásra "szaporítania" magát, tehát volt 2-3 kisebb kinövés, kb fél méter magas talán. Év végén még termést is találtam rajta, de nagyon kicsi volt, nem érett be.
Mostani év elején még ugyanez volt, kicsit jobban nőni kezdett és termés is nőni kezdett rajta, de ledobálta. Akkor le is mondtam róla, hogy nem fog működni, és rossz helyen van a növény, átültetem majd ősszel. Úgy gondoltam, hogy nem kap elég napfényt. (kap rendesen, csak pár órát vet rá árnyékot pár magas bokor)
Aztán valami történt vele és hirtelen azon kaptam, hogy durván nőni kezdett. Lényegében kb fél év alatt a pár kis kóróból egy 1.7-2m -es bokorka lett, több nagyobb hajtással. Termés is van rajta.
Viszont több hete nem látszik növekedés a terméseken, az érett fügékhez képest fele akkora és kemény, zöld.
Nem tudom, hogy idén lesz e belőle valami.
Lehet, hogy csak jövőre lesz rendesen termő belőle és az idei szintén felejtős?
itt egy kép róla:
ezek a kemény zöld termések néhány hét alatt simán beérnek. Érdemes kicsit öntözgetni.
Jól látom, hogy az egy bambuszpálca? A gumit nem értem minek.
A gumit még akkor tettem oda amikor kiültettem a kis hajtást, hogy ne sértsem meg fűkaszálásnál. Aztán ottmaradt. Ahogy írtam, év elején még kicsi kóró volt. Most meg már túlnőtt a gumin. Majd levágom onnan.
A pálca marhaság volt. Volt kiültetve pár fa (faterom erőltette rám, nem volt időm foglalkozni velük), pár darab nem élte túl. Egyiknél volt az a pálca. Nagyon nagy szél volt 1-2 hete, akkor szúrtam be oda, gondoltam esetleg rákötöm vagy ilyesmi, hogy ne törjön le, de végül nem volt szükség rá. A pálca meg ottmaradt, nincs jelentősége.
Azért nem értem teljesen, mert nekem kicsi kemény, de a szomszéd most adott be nekem egy tálnyit hatalmas fügékből, neki dugig van, nem tudja hovatenni. Voltam Pesten is Zuglóban, ott közterületen volt egy fügebokor tele 2x nagyobb termésekkel, érés határán. Persze mindegyik sokkal nagyobb bokor volt mint az enyém, azok több éve nagyok lehettek, az enyém csak idén nőtt meg ekkorára.
Persze az is lehet, hogy az én bokrom valami más fajta.
rá szoktam kapcsolni fél órára a fúrt kutat, had locsolja.
Ez még egy nagyon fiatal növény. A mi fügénk már 14 éves, bár fiatalon egyszer szinte tőről nőtt ki a nagyon hideg tél után, minden föld feletti része elszáradt.
Ebben az évben már volt egy termése, de nem túl sok volt a szokásoshoz képest. A második megint épp most kezd beindulni. Hetekig pont ahogy írtad, kicsi, kemény fügécskék, aztán egyik napról a másikra elkezdenek nőni.
A fügét is locsolni kell, főleg ha fiatal és a gyökerei még nem érnek mélyre. Van, hogy eldobálja a termését vagy nem érleli be.
Ha idén beérik neked pár füge akkor az már jó, ha nem, akkor sincs baj, majd jövőre. Ne ültesd át mert akkor megint megbolygatod a gyökérzetét és megint azzal lesz elfoglalva, hogy azt növessze meg és nem a terméseivel. Várj még türelemmel, lesz rajta majd termés!
Nálunk 1-2 év után már adott termést. A tiétek valami miatt nem érzi ott jól magát. A füge mediterrán gyümölcs, a mi klímánkon a meleg, napsütötte, szélvédett helyeket szereti. Pl. ház déli oldalához, fehér fal elé ideális ültetni, ha az nem huzatos hely.
5-6 év után már embernél magasabb bokor volt a miénk, és nem győztünk lekvárt főzni a fügéből, mert megenni nem bírtuk, annyi volt.
Pedig mi nem is kertészetből vettük, hanem apósom adott néhány tövet a maguk fügebokráról.
Nálunk is ez van az első kör szépen beérett mostani stagnál.
Majd jó lesz szeptemberben.
Eddig azért nem nőtt, mert elhanyagoltad. Legalábbis, a mostani állapotok alapján ezt feltételezem, hogy nem kapáltad rendszeresen a környékét. A gyomok nem engedték fejlődni, elszedtek előle mindent.
Most már kellően beerősödött, megküzd a gyomokkal, jövőre rendes termés várható, ha nem lesz kemény fagy a télen, és nem fagy tövig. (Attól, hogy most 8-10 évig nem volt ekkora hideg, még lehet.)
A legtöbb fajtára, amit ismerek, jellemző, hogy az első termés egy részét, vagy akár túlnyomó részét eldobálja. Kicsi korban ez főleg megtörténik.
A fügénél úgy szokott lenni, hogy a megjelenő termések ekkora méretnél, zöld állapotban parkolnak vagy 2 hónapig, és addig semmi se változik. Aztán fogják magukat, és 2 hét alatt megnőnek, beérnek.
Az alsó szemeknél a hajtás már barna. Ebből kiindulva, én úgy tippelem, hogy szeptemberben be fognak érni.
(Nálam kb. 2 hete érnek a második termések, a szokásosnál nagyobbak, pedig egyáltalán nem öntöztem, most vagy egy hete öntök rá néha egy kicsit. Az első termés a rendkívül csapadékos június miatt óriásira nőtt, és a szokásoshoz képest sokkal több darab is ért be.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!