Aki lakasvasarlas előtt állt, de kiarazodott, az hogy viseli ezt lelkileg?

Mi 3 éve költöztünk. Egyetlen nagyon lényeges szempont volt: legyen kert. Volt egy keret, viszonylag szűkös + nem akartunk 5 millánál több hitelt felvenni.

Így a belvárosi lakás helyett vettünk egy pici házat a totál külvárosban. Belül rendben volt, kívül és a kert totál felújításra szorult, 3 év után talán most tartunk ott, hogy rendben vagyunk. Iszonyat sok munka volt, amit tudtunk magunk csináltunk, ezzel rengeteget spóroltunk, de így is még 3 millát ráköltöttünk, de azt legalább nem rögtön kellett kiadni. Olyan ingatlant kerestünk, ami ha messze is van a belvárostól, ahol dolgozunk, jó legyen a tömegközlekedés. A férjem autóval jár, mert éjszaka jön haza, én viszont vonattal, ami kényelmes és gyors és egész megbízható is. Van élet autó nélkül is, persze nem annyira komfortos és kényelmes, de ha ezt nem áldozzuk be, akkor nincs kertesház. Megérte. Imádjuk.

"Most én mit szóljak, hogy huszonévesen csak úgy tudok egy legalább egérlyuk lakáshoz jutni, ha örökölök pénzt, szüleim meg már 23 évesen kertesházat húztak fel? Szar időket élünk, ez van."

A szuleid nem tudtak gyk-ra jarni rinyalni, most gondolj bele, milyen szar lehetett! 😉

Az adja lejjebb az igényeket, és legyen nyitott arra, hogy a saját kezével csináljon meg dolgokat...

Én pl 5.5millióért vettem a házamat.

#14

Mi a rinyálás ebben? Ez egy sima ténymegállapítás, siralmasnak tartom, hogy nettó 600 ezres fizetésből is hosszú évek alatt lehet csak egy hitelre összespórolni még egy pici lakáshoz is! Szüleim korában még a sima munkások is sorra nagy házakat húztak fel maguknak a falunkban. Az én korosztályomban (28) még senkinek nincs, csak annak, aki szülőktől kapott. De ugyebár nekik ugyanolyan nehéz volt, mint nekünk..😂