Kezdőoldal » Otthon » Ingatlan vásárlás, eladás » Eladjam így a házat?

Eladjam így a házat?

Figyelt kérdés

Lenne rá vevő, adna most ügyvéd előtt előleget, de csak március elején tudná a teljes összeget kifizetni.

Elég régóta árulom ezt a házat jó lenne ha Ő venné meg, mert német, nem pedig "c" type (sajnos ezekre van nagyobb esély, magyarok nem is érdeklődtek).

Elég alacsony árban egyeztünk meg, szerintem más is adna ennyit, de 2 hónap alatt nem biztos, hogy lenne másik vevő, (főleg német).

Amúgy befektetésnek vettem ezt a házat, sajnos többért, mint amennyit akkor ért, teljesen kipakolva sok mindenre fény derült (sajnos jobban lepusztult, mint gondoltam, erősen vizesedik).

Így 2 év után már inkább szabadulni szeretnék tőle, mert ez az a ház amitől szabadulni kell. Szeretnék másba befektetni, de ha a számlán lesz a pénz az sem érdekel már. Sajnos kb. 500 ezret buknék ezen a "befektetésen" ha ezt elfogadom. Ezen a helyen mostanában az árak sem fognak felfelé menni, mert csak német vagy cigány venné meg ezt a házat, de a cigányokkal nem állok szóba, így kevesebb az eladási esély (amúgy sok német nézte, de nem tetszett nekik a vizesedés).

Te ebben a helyzetben elutasítanád ezt az ajánlatot és várnál még, hátha lesz márciusig valaki aki többet ad 500 ezerrel és kijönnél legalább 0-ra vagy elfogadnád és várnál ugyanúgy márciusig, hogy teljesen kifizessenek, de legalább másba kezdhetnél (ilyenkor még ugyanúgy az én gondom a ház addig)?


dec. 16. 19:43
1 2
 11/17 A kérdező kommentje:

Elég sok német költözik ebbe a térségbe. Ez amúgy azért jó, mert ezek a házak nagyrészt eladhatatlanok, ha nem német akkor "c" type veszi meg.


Biztos alá lehet injektálni, de szerintem alapja sincs ennek a háznak, mert simán alá tudok ásni. Nemrég volt egy nagyobb beázás is, szerencsére nem lett nagy kár, de a nyoma meglátszik (ami ugye értékvesztés). Ezután kimentem esőben is, ekkor vettem észre, hogy más szobákban is csepeg a plafon.


Árban tényleg olcsó lenne, mert pár házzal odébb 2x ennyiért van egy hasonló ház, de az már régebbóta eladó, valószínű még egy darabig az lesz.


Gondolom a vevő is úgy gondolja, hogy az ügyvéd előtt ad foglalót és a maradékot is az ügyvéd előtt.


Ilyenkor mi lesz ha a határidőig nem fizet? Az ügyvéddel jó lenne ezt valahogy tisztázni, hogy engem is védjen a szerződés.

dec. 17. 08:11
 12/17 anonim ***** válasza:
100%
Ha foglalót fizet, akkor ha határidőig nem fizeti ki a teljes árat, akkor jogod van elállni az üzlettől, és megtartani a foglalót. (Vagy ha valamiért te állsz el, akkor pedig a foglaló dupláját kell visszafizetned.) Ebben különbözik az előlegtől, azt csak visszaadod, ha bármelyiktek meggondolja magát.
dec. 17. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Add el, neki foglalót most kérj. Foglaló nélkül semmit nem ér az ígérete. 5 hónap alatt adtam el a falusi házam, olcsóbbann mint amennyiért a többi hasonlót hirdetik. 1200! hirdetés megtekintésem volt, 10 ház bemutató, 2 vétel ajánlat. Az első "vevő" az ajánlat elfogadása után eltűnt pedig kétszer is megnézte 170 kmről utazott ide. Lehet a németed is csak szélhámoskodik.
dec. 17. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Ő adna 1M Ft foglalót, kb. 1 hónapja nézte meg a házat, most tett 7M Ft ajánlatot én 7,5M Ft ra felvittem, csak ezt a várakozást nem gondoltam, hogy lesz. Többet nem merek már kérni, mert lehet, hogy inkább elállna. Az ügyvéd magyar lenne, csak jó lenne a szerződésbe olyan dolgokat beleiratni, hogy engem is védjen.
dec. 17. 08:28
 15/17 anonim ***** válasza:
Egyeztess az ügyvéddel a szerződésről. Németországból is tud szerződni, foglalozni, ha akar.
dec. 17. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
67%
Nem fog többet adni, ha valóban komoly az ajánlat a részéről.
dec. 17. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
90 napos fizetési határidő teljesen alap ingatlanvásárlásoknál.
dec. 17. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!